Nagyok a kicsik ellen, Serie A kontra FIGC, Szuperliga vs UEFA és még lehetne sorolni. Az egész futballvilág felbolydult, csatározások minden szinten tetten érhetők, lássuk hát, melyek azok, amik eldönthetik szeretett sportágunk közeljövőjét.

Ha nem is szó szerint mindenki-mindenki ellen, de az olasz és az európai futballon belül aligha maradnak el az összecsapások. Valójában nincs olyan szektora a hazai (olasz) és a nemzetközi rendszernek, amely jelenleg nyugodtnak mondhatná magát. Ez egyértelműen annak a jele, hogy a teljes szektor a szakadás felé sodródik és a most megvívott csaták meghatározóak lesznek az elkövetkező évekre nézve a labdarúgás világában.

Olaszországban a legnagyobb felháborodást a Lega Serie A és a FIGC közötti csörte okozza, előbbi nagyobb súlyt követel a szövetségen belül. De ha ez nem lenne elég, még egyazon szövetségen belül is, amely a legnagyobb együtteseket is magában foglalja, nem nyugodt a légkör: a nagyok (nevezetesen az Inter, a Juventus, a Milan és az AS Roma) még mindig nem mondtak le arról, hogy a Serie A létszámát 18-ra csökkentsék, hasonlóan a Bundesligához vagy a francia Ligue 1-höz.

Végezetül pedig nemzetközi színtéren is forrnak az indulatok, hiszen a Szuperliga és az UEFA között, cseppet sem a háttérben zajló háborúskodás mellett a FIFA és a kontinentális szövetségek, különösen a legtekintélyesebbek, mint az UEFA (Európa) és a CONMEBOL (Dél-Amerika) közötti feszültségek is állandóan jelen vannak.

A Serie A nagyobb súlyt követel a szövetségen, a FIGC-en belül

Claudio Lotito volt az, aki kendőzetlenül, már-már szemérmetlenül felfedte a hamu alatt égő tüzet. A Biancoceleste elnöke a Lazio AC Milan elleni mérkőzésének margóján nem csak Di Bello játékvezetését kritizálta élesen, hanem arról is szót ejtett, hogy a Lega Serie A pert fontolgat a FIGC ellenében. Mindezt egy olyan időpontban, ami bizonyára nem véletlen, hiszen a FIGC elnökét, Gabriele Gravinát érintő igazságügyi nehézségek – és így politikai gyengeség – miatt sebezhetőbb, aki jelenleg a Perugiai Ügyészségről előkerült dossziékkal kapcsolatos ügy középpontjában áll, és aki ellen sikkasztás és önmosás miatt folyik eljárás.

Mint ahogy arról már mi is beszámoltunk, az elégedetlenség nem újkeletű a Serie A klubjainak elnökei között. Ők ugyanis azzal vádolják a szövetséget, hogy a FIGC keretein belül nagyon korlátozott döntési jogkörrel rendelkeznek, annak ellenére, hogy a csúcsbajnokság egyértelműen a gazdasági motorja nemcsak az egész futballrendszernek, hanem az egész olasz sportnak is: a különböző olasz sportszövetségek hozzájárulása ugyanis elsősorban a sportágazat adó- és társadalombiztosítási járulékaiból származik, amelyek közül a labdarúgás a fő befizető (70% körüli arányban).

És valóban, a jelenlegi struktúra szerint a Serie A, a legfelsőbb kategória a szavazatoknak csak 12%-át adja a szövetségen belül, ahol ehelyett az olyanok, mint a Lega Pro és a Lega Dilettanti teszik ki a legtöbb szavazatot. Hogyan oszlanak meg a küldöttek és a súlyok a közgyűlésben? Összesen 516-an vannak, akik a következőképpen oszlanak meg:

• Serie A: 20 delegált, egyenként 3,09 súlyú, összesen 12%-os.
• Serie B: 22 küldött, egyenként 1,17 súlyú, összesen 5%;
• Lega Pro: 60 küldött, egyenként 1,46-os súllyal, összesen 17%;
• Amatőr: 90 küldött, egyenként 1,95 súlyú, összesen 34%;
• Labdarúgók: 52 küldött, egyenként 1,98-as súllyal és összesen 20%-kal;
• Edzők: 26 küldött, egyenként 1,98-as súlyozással és összesen 10%-os összeggel;
• Játékvezetők: 9 küldött, egyenként 1,15 súlyszámmal, összesen 2%.

Ez a döntéshozatali struktúra azonban, mint a CIES tanulmánya kimutatta, szinte negatív rekordot jelent az olasz labdarúgás számára, mivel a Serie A a harmadik, utolsó helyre került a világranglistán, ami azt illeti, hogy egy ország legfőbb labdarúgó kategóriája mekkora súlyt képvisel a szövetségen belül. Olaszországnál rosszabbul csak Botswana és az Egyesült Államok áll, sőt, még a Premier League is, de az angoloké egy speciális eset, mert ha igaz, hogy még Őfelsége topligája is keveset számít (7%) a labdarúgó-szövetség döntéshozatali folyamatában, akkor az is igaz, hogy maga a Premier League széleskörű autonómiát élvez. És Lotito pontosan a Csatorna túloldaláról származó modellre gondolt, amikor kifejtette kívánságait. Valójában a labdarúgó-szövetségtől való 1992-es "leválás" után is széleskörű autonómia maradt számos kérdésben: kezdve például a bajnokságban betartandó gazdasági-pénzügyi kritériumokkal, mivel Olaszországban a FIGC határozza meg a kritériumokat és szankcionálja (a Covisoc-on keresztül) a klubokat, míg Angliában közvetlenül a Premier League (mint az Everton esetében). Ez az autonómia más technikai szempontokhoz is kapcsolódik, mint például a szerződéses kérdések és a bíráskodás területén is.

A kérdés ezen a ponton az, hogy indokoltak-e a Serie A ezen követelései? A Calcio e Finanza szerint igen, a Serie A klubok elnökei nem tévednek. És nem csak a fent említett utolsó előtti hely miatt, hanem mindenekelőtt azért, mert egy olyan ágazatban, mint a labdarúgás, amely ma már világszerte versenyben áll a ligák között a termék feljavításáért és a televíziós jogokból a legtöbbet garantálja magának, szükségszerűen jobban meg kell hallgatni azokat, akiknek - mint a Serie A - a pénzt kell hazahozniuk. Azért is, mert minél több pénzt szed be, annál több marad abszolút értékben elosztva az egész futballrendszer számára.

Ezzel együtt van azonban egy megjegyzés, amit nem hagyhatnak figyelmen kívül a Serie A elnökei, és ez a ligán belüli döntéshozatali mechanizmusra és hatáskörökre vonatkozik.

Ha a topliga valóban szükségét érzi annak, hogy követeléseit jobban meghallgassák, akkor azt is el kell azonban mondani, hogy az igények és célok könnyebben megvalósíthatók lennének, ha a Liga valódi cégként (és így önállóan dönteni képes vezetőséggel) működne, nem pedig egy olyan köztes szervként, amelyben minden döntés a különböző összetevők között minősített vagy egyszerű többséggel születik. Különösen akkor, ha a globális versenyben kell működni.

A versenynaptár és a 18 csapatos bajnokság

Ettől függetlenül nem arról van szó, hogy a Lega Serie A-n belül nincsenek divíziók, sőt, az európai kupákban általában résztvevő csapatok már jó ideje panaszkodnak az egyre zsúfoltabb naptárra, ami a következő szezonban tovább fog romlani a svájci modell bevezetése miatt a Bajnokok Ligájában, ami két extra mérkőzéssel jár a csoportkörben (amit szintén januárban játszanak majd, ami megnehezíti a Serie A naptárának kialakítását).  És valóban, négy nagy név - az Inter, a Juventus, a Milan és az AS Roma - nem titkolták, hogy szeretnék 20-ról 18-ra csökkenteni az első osztály csapatainak számát.

Az előnyök sokrétűek lennének, de hogy mire is gondolhat a költő, lássuk leírva is:

• Négy fordulóval kevesebb bajnoki forduló és ezáltal kevésbé zsúfolt naptár.
• Kevesebb sérülésveszély
• Kevesebb játékos az élvonalban, és ezáltal valamennyi játékos magasabb technikai színvonala.
• Kevesebb "semleges" helyezés a tabellán a kupákra és a bennmaradásra vonatkoztatva is. És ezáltal kevesebb az értelmetlen mérkőzések veszélye a bajnokság vége felé.

A lényeg azonban az, hogy nehéz lesz megszerezni a szükséges határozatképességet (14 igen szavazat a 20-ból), és visszatérünk a liga irányításának fent említett nehézségeihez.

A csapatok többsége valójában nem ért egyet ezzel a változtatással, mert számszerűen több olyan klub van, amelyik attól tart, hogy a Serie B-be kerülhet, mint olyan, amelyik szinte biztosan jelen van a kupákban. Sőt, a csökkentés ellenzői között egyaránt vannak olyan klubok, amelyek hagyományosan a bennmaradásért küzdenek, és olyanok is, amelyek jellemzően a középmezőnyben állomásoznak, de egy elátkozott szezonba még ők maguk is veszélyben lehetnek. Aurelio De Laurentiis (Napoli elnöke) személyes álláspontja mellett, aki a Liga vezetőségével, de a többi klubbal is nyílt vitában álló szavazások döntő többségénél régóta ellene szavaz vagy tartózkodik, valamint Lotitoé, aki a Ligában de facto a sok kis klub viszonyítási pontja, és aki ezért a nagy létszámból nagyobb hatalmat merít.

Másrészt a kiesés nemcsak hogy senkinek sem érdeke, de mindenféleképpen katasztrófa mind sportügyileg, mind pedig - ha nem még inkább - gazdaságilag.  Amint a Calcio e Finanza kimutatta, valójában az, amit egy klub a Serie A-ban a televíziós jogokból beszed, minden esetben magasabb összeg lesz, függetlenül attól, hogy a Serie B-be visszaeső klub melyik osztályba tartozik, mint amit ugyanez a klub az alacsonyabb kategóriába visszaesés miatt kompenzációként (csak egy szezonra) beszedhetne.

Nyilvánvaló tehát, hogy az elnökök túlnyomó többsége rémálomként tekint a 18 csapatra csökkentett bajnokságra.

A Klubvilágbajnokság és a szerződések kérdése

A háttérben végül mindig ott vannak a nemzetközi feszültségek. Kezdve azokkal, amelyek a Szuperliga és az UEFA közötti összecsapáshoz kapcsolódnak: az előbbi nyilvánosságra hozta a francia Opinion Way intézet felmérését, amelyet maga az A22 Sports (az új projekt mögött álló cég) rendelt meg, és amely szerint az európai szurkolók 72%-a támogatna egy pánkontinentális tornát. Ezzel összefüggésben pedig a Szuperliga stratégiája a jelenlegi helyzettel elégedetlen klubokat célozza meg.

Ugyanakkor azonban a kontinentális konföderációk, például az UEFA vagy a CONMEBOL közötti feszültségek is folyamatosan jelen vannak, különösen az új tornák és versenynaptár tekintetében. Olyannyira, hogy utóbbiak ismét bevezették az Interkontinentális Kupát, miután ezt az eseményt a FIFA-ban a régi Klubvilágbajnokság váltotta fel (amely 2005 óta Ázsia, Afrika, Észak-Amerika és Óceánia bajnokait is magában foglalta). Továbbá az UEFA és a CONMEBOL létrehozta a Finalissima-t is, amely nem más, mint az Európa-bajnokság és a Copa America győztes válogatottjai közötti Interkontinentális Kupa.

A FIFA által 2025-re tervezett új, 32 csapatos klubvilágbajnokság pedig újabb próbatétel lesz a világszövetség és a kontinentális szövetségek kapcsolatában. Az új tornát, amelyen az olasz csapatok közül az Inter, valamint a Juventus is szerepel majd, június és július között rendezik meg az Egyesült Államokban, és számos kritériumot még meg kell határozni. Ezek között az egyik legfontosabb az, hogy miként kell figyelembe venni a tornára behívott játékosokat, akiknek 2025. június 30-án jár le a szerződésük, és akik időközben esetleg megállapodtak, hogy a következő szezonban egy másik klubnál játszanak majd.