Több, mint két hónapja sikerült utoljára idegenbeli mérkőzést nyerni a Juventusnak. A jelenleg katasztrofális formában levő csapat Rómában próbálhat meg visszatérni a győztes útra a Lazio ellen. Egy olyan klubról beszélhetünk esetükben, akinek ultráit a világ leghíresebbjei között tatják számon. A szervezett csoportok közül is kiemelkedik a rettegett Irriducibili, akik nekünk magyarok számára az 1956-os forradalom fiataljait éltető antikommunista daluk miatt is ismertebbek az átlagnál. Az Irriducibili talán elsőként emelkedett az ultrák között egy önálló brand szintjére, olyan befolyást kiépítve, mely által tagjai esetenként a klub ügyeibe is közvetlenül igyekeztek beleszólni, legendás vezérük Diabolik pedig olyan kapcsolatrendszert épített ki magának, mellyel sokszor a törvényen felül is állt. Ezen a héten a Lazio ultráit ismerhetitek meg bővebben.

Róma égszínkék felében a szervezett, hierarchikus csoportokból álló szurkolás, már bőven az ultramozgalmak megszületése előtt jelen volt, ugyanis 1932-ben a Lazio szurkolók voltak az elsők, akiknél megjelent egy szurkolói csoportosulás Paranza Aquilotti néven. Ez év október 23-án egy szervezett koreográfiával jelezték létezésüket egy római derbin. Az ’50-es években is jelen voltak különböző szurkolói csoportok, mint például a Circoli Biancocelesti, majd később a Lazio Club. A ’60-as évek végén több kisebb szurkolói csoport alakult, akik már nevükben kezdtek hasonlítani az ultrákhoz harci nevük révén: Tupamaros, Aquile, Ultras, NAB, Folgore, CAST, Marines és Vigilantes. A Lazio ultra-mozgalmának megszületésében kulcsszerepe volt egy Goffredo Lucarelli szurkolónak, akit a szurkolói berkekben Il Tassinaroként (A Taxisofőr) ismertek. Az első hivatolos ultracsoport 1971-ben jött létre Commandos Monteverde Lazio (C.M.L.) néven. 5 évvel később több kisebb szurkolói csoport úgy döntött, hogy nagy, egységes csoportba tömörölnek. A Gruppi Associati Bianco Azzurri nevet adták maguknak, melyet már egy év után megváltoztattak, ezzel létrehozva a Lazio első komoly szurkolói csoportját, az Eagles’ Supporterst. Gigantikus méretű, 54 méter hosszú transzparenssel voltak jelen az Olimpicóban, zászlójukon eleinte a Harmadik Birodalom sasa szerepelt pajzzsal és egy trikolor kokárdával, mely a csoport tagjainak szélsőjobboldali ideológiai hitvallását hivatott reprezentálni. Ezt a szimbólumot később lecserélték egy olyan szimbólumra, amely kevésbé kapcsolódik ideológiai irányultságokhoz: egy sasfejet hoztak létre a csoport monogramjával. 1978-ban a Curva Sudban született egy, a korszak számára fontos és elitista, kifijezetten jobboldali politikai vénával rendelkező csoport, a Gioventù Biancoazzurra. Nevüket később Viking Laziora változtatták, zászlójukon egy viking hajó, egy kétfejű fejsze és egy szárnyas sisak volt látható.

1987 fontos dátum nem csak a Lazio, hanem az egész ultratársadalom életében, ugyanis erre az évre datálódik az Irriducibili (Tántoríthatatlanok) megszületése. Egy Vicsor becenévre hallgató férfi köré több lázadó fiatal csoportosult, akik úgy ítélték meg, hogy a meglévő, főképp középkorúakból álló ultracsoportok belekényelmesedtek az ultra-létbe: szoros kapcsolatot ápoltak a klubvezetéssel, az idegenbeli mérkőzésre pedig kényelmes buszokkal jártak. Ezzel szemben az újonnan alakult csoport tagjai sokkal szervezettebbek voltak, egyenruhában masíroztak a stadionba, vonattal utaztak az idegenbeli mérkőzésekre. Toffolo, at Irriducibili egyik későbbi vezéralakja, aki igen fiatalon ott volt a csoport megszületésénél, így emlékezett vissza a kezdeti időszakra: „Úgy gondoltuk, az Eagles mentalitása idejétmúlt. Magunkat sokkal többre tartottuk, a támadásra is készen álltunk, ha arra volt szükség.” Az új csoport hamar hírnevet szerzett magának szervezettsége és erőszakossága által. Aki csatlakozni szeretett volna hozzájuk, annak vállalnia kellett egy beavatási szertartást, melyhez az újoncnak minden bátorságát össze kellett szednie: az idegenbeli túrán a vasúti kocsi ablakából ki kellett dobnia a jelentkezőnek a cipőjét, a többiek lekapcsolták a lámpát a kabinban és elkezdték verni az illetőt, akinek szó szerint meg kellett küzdenie, hogy testvérül fogadják. Aki kiállta a próbát, a mérkőzésre menet a társak betörték egy cipőbolt ablakát, hogy új lábbelit szerezzenek az új tagnak. A csoport híres jelképe egy kalapos, rugómozdulatot tevő férfi lett, amit Vicsor testvére rajzolt meg, a figura a Mr. Enrich nevet kapta. Az Irriducibili forradalmasította a Nordban zajló szurkolást, és befolyásuk is egyre inkább növekedni látszott. Fanatizmusukkal a Lazio-ultrák egyértelmű vezetőivé váltak, mely végül az Eagles’ 1993-as feloszlásához vezetett. A csoport befolyása a szervezett szurkolókon túl a klubvezetéshez is elért, nem egyszer közvetlenül beleszólva a vezetőség dolgaiba: 1995. június 11-én tömegesen özönlöttek a klubszékházhoz, hogy lebeszéljék Sergio Cragnotti akkori tulajdonost arról, hogy a bálvány Beppe Signori a Lazióból eligazoljon.

Az Irriducibili esetenként még ennél is tovább ment, egész konkrétan a klub jelenlegi tulajdonosát, Claudio Lotitót is le szerették volna váltani. Minden 2004-re vezethető vissza, amikor Lotito megvásárolta a Cragnottiék által csődbe juttatott csapatot. Már a kezdetekkor gyanúsan fogadták az ultrák az új tulajdonost, Lotito felesége ugyanis Cristina Mezzaroma, a főváros egyik laggazdagabb családjának sarja, mely család köztudottan nagy Roma-szurkoló. Lotito a klub megvásárlásakor kapott az adóhatóságtól egy 107 millió eurónyi tartozás befizetéséről szóló felszólítást a közterhek befizetésére. Az Irriducibili tüntetést szervezett, mely nem volt indulatoktól mentes, több rendőr és szurkoló kórházba került. Az események folyományaként a Berlusconi-kormány hajlandóvá vált az engedményekre, így lehetőséget adott az összeg 23 évi részletfizetésére. Az ultrák ezáltal hatalmas szívességet tettek Lotitónak, aki ennek ellenére sem kezelte őket partnerként, sőt esetenként még a mindennapjaikat is megnehezítette, például szigorította a beléptetést, megszüntette az ingyenjegyeket, egyes drapériákat is elkobozott. Az Irriducibili válaszként számos alkalommal Lotitót szidó drapériát csempészett be a stadionba. A harc ezzel nem ért véget, az új klubelnök számos halálos fenyegető üzenetet kapott, azt ultrák a stadionokban pedig direkt szélsőjobboldali rigmusokat hangoztattak, nyomást gyakorolva ezzel a klubelnökre, ugyanis a szankciókat és a pénzbeli büntetéseket Lotitónak kellett fizetnie. Egyúttal az Irriducibili saját magát is lábon lőtte, ugyanis a megcsappant látogatottság következtében kevesebben vásároltak tőlük is saját terméket, így az időközben önálló branddé kinövő csoport megtakarítása is apadni kezdett. A rendőrség a fenyegetések következtében elkezdte lehallgatni a csoport vezetőinek telefonjait, melyből egy SMS is arról tanúskodott, hogy az Irriducibili megsínylette anyagilag a tulajdonosváltást: „Ha ez a rohadék nem húz el, bajban leszünk, mert idén már hozzá kellett nyúlnunk a másik számlához, ami eddig érinthetetlen volt. A költségeink nagyobbak, mint a bevételeink, így biztos, hogy csődbe fogunk menni.”

Diabolikék a megoldást egy nápolyi üzletember színrelépésében látták, aki szívesen megvásárolta volna a csapatot Lotitótól. Mindez a 2005/06-os szezon idejére tehető, a konzorcium pedg  a klublegendát, Giorgio Chinagliát kérte fel, hogy járjon közbe a feleknél. A folyamatba az Irriducibili is bevonódott, komoly mértékű pénzügyi támogatást kaptak az új érdeklődőtől, akik az összeg egy részét Lotito lejáratására tudták felhasználni. Akiről azt gondolták, hogy Lotito mellett áll, azt megfenyegették, esetenként még inzultálták is. Az ügybe a rendőrségi is bevonódott, a nyomozás folyományaként pedig kiderült, hogy a nápolyi konzorciumot képviselő férfi kapcsolatban állt a Camorrához köthető Casalesi-klánnal, a klub megvásárlására szánt összeg egy része pedig gyanús forrásokból származott. A tulajdonosváltást így meghiúsult, és Lotito maradt az elnök.

Az Irriducibili a fent leírt ügyeken túl úttörőnek számított abban, hogy egy sima ultracsoportból önálló branddé nőtte ki magát, az általuk forgalmazott saját termékek pedig sokszor népszerűbbek voltak a klub által forgalmazottaktól. Diabolik és társai a kezdetekkor egyszerű papírdobozokból árulták a csapat mezeit, melyet tőlük vásároltak meg a szurkolók. A csoport népszerűségének növekedésével egyidőben sokkal menőbbé vált olyan Lazio-mezt vásárolni, melyen a sportszergyártó logója helyett Mr. Enrich szerepelt. A csoport az idegenbeli utazások szervezését is magához ragadta, jelentős bevételt generálva ezzel. Az Irriducibili saját hetilapot indított el La Voce della Nord (az Északi kanyar hangja) címmel, melyből több ezer példány kelt el minden alkalommal, sőt még saját rádióműsor is indult hasonló címmel. A Lazio 2000-es bajnoki címének és az időszak aranykorának köszönhetően megnőtt a csapat népszerűsége, mely új üzleti lehetőségeket nyitott az Irriducibili számára. A merchandising egy új szintre lépett, szinte mindenféle ajándéktárgyat lehetett kapni, melyen Mr. Enrich köszönt vissza: öngyújtót, hűtőmágnest, babaruhát, stb. A szervezet összesen 14 üzletet üzemeltetett a fővárosban 2003-ra, bevallott éves bevételük pedig 210 ezer euró volt. Az üzleti vállalkozás révén az ultrák megítélése is pozitívabb lett, ráadásul komoly kapcsolatokra tehetett szert a csoport vezetősége, mely által vezetőjük, Diabolik egyre magasabbra törhetett.

Mint a fenti sorokból kitűnhetett, az Irriducibili felemelkedésének legendás vezérük, Diabolik volt az egyik legfőbb letéteményese. A civil életben Fabrizio Piscitelli névre hallgató Diabolik már tizenéves korában az ultrák közé tartozott, és már az Irriducibili megalapításakor a csoport tagja volt sok más fiatallal együtt, akik Vicsor köré csoportosultak. A futball különösebben sosem érdekelte, a verekedések azonban annál inkább. A Lazio ’90-es évekbeli felemelkedésével párhuzamosan Diabolik nagyon jó érzékkel meglátta az üzleti lehetőségeket is, a kezdetekkor Ázsiából behozott hamis mezek árusításával kezdett el foglalkozni. Hihetetlen üzleti érzékével karizmatikus megjelenés párosult: tudott barátságos és bájos lenni, de egy szempillantás alatt tudott gonosszá válni. Egy ismerőse így emlékszik rá: „Hirtelen olyanokat mondott, hogy »k@rvára lőjük le«, és az ember nem tudta, hogy komolyan gondolja-e vagy viccel.” Az évek során Diabolik barátjával, Toffolóval együtt fokozatosan vették át a hatalmat Vicsortól az Irriducibilin belül, aki egyre kevésbé tudott már azonosulni az új irányvonallal. Diabolik növekvő befolyásával egyre inkább sérthetetlennek érezhette magát, nem is oktalanul. Kétes ügyei miatt többször részesült stadionból való kitiltásban, melyet nemes egyszerűséggel ignorált, sőt előfordult, hogy ennek ellenére hivalkodva a stadion futókörén fel-alá járkált a mérkőzések alatt. Idővel Diabolik a kábítószer-kereskedelembe is belefogott, kihasználva kapcsolatait a nápolyi maffiával, a Camorrával, mellyel magát a csoportot is sokszor nehéz helyzetbe hozta. Azzal vádolták, hogy több száz kiló kábítószerrel kereskedett, végül 2015-ben tartóztatták le, miután a rendőrség egy pizzafutárt követett egy távoli raktárba. Piscitelli rejtekhelyén balták, kardok, gumibotok, egy pisztoly és telefonzavarók voltak. Bebörtönzését követően vagyonát elkobozták, ekkor kezdett el hatalma is hanyatlani. Talán gyengülő hatalma is közrejátszott, hogy Diabolik végül gyilkosság áldozata lett. 2019. augusztus 7-én az akkor 53 éves ultra-vezér a Róma délkeleti részén található Parco degli Acquedotti egyik padján ült. Nem sokkal este 7 óra előtt egy futónak öltözött férfi - sapkát és nyaksálat viselve - elrohant a pad mellett, és egy pisztollyal Piscitelli bal fülébe lőtt. Diabolik szinte azonnal meghalt. Az esetből arra lehetett következtetni, hogy profi bérgyilkos lehetett az elkövető. Habár a szurkolók között nem volt szabad Diabolikot negatív jelzőkkel illetni, egy névtelen Lazio-ultra mégis kemény kritikát fogalmazott meg felé Tobias Jones újságírónak: „Piscitelli tönkretette a Lazio imázsát a világban. A Lazio most rasszizmust, fasizmust és a Camorrával való összejátszást sugall. Az övé egy bűnözőkből álló csőcselék volt.”

Az Irriducibili mellett a 21. század során számos jelentős csoport alakult, mint például a Banda Noantri vagy az In Basso a Destra. 2005-ben alakul az Associazione Sodalizio, mely a Lazio sok régi szurkolójából tevődik össze az ország minden pontjából. A Curva Maestrelliben (Curva Sud) megalakul a Legione Mr. Enrich, az Ardite Schiere és a Brigata Bigiarelli, bár egyes csoportok rövid életűek. 2010. március 21-én, a Cagliari-Lazio mérkőzésen az Irriducibili 23 év után lemondott vezetői posztjáról, így a Curva Nord irányítása a korábbi Banda Noantri és In Basso a Destra csoportok tagjainak kezébe került, bár ezeket a csoportokat számos figyelmeztetés miatt hivatalosan feloszlatták. 2017 szeptemberében az Irriducibili visszatért a Curva Nordba, és 7 év után ismét átvette az irányítást, azonban 2020. február 27-én, több mint 32 éves fennállás után úgy döntöttek, hogy feloszlatják magukat, és Ultras Lazio néven új szervezett Lazio-szurkolói csoportot hoznak létre.

Egy ilyen komoly hírű szurkolótábor természetesen számos riválist szerzett magának az évtizedek során. Mindezek közül kiemelkedik természetesen a főváros másik csapatával, az AS Romával való rivalizálás, kis túlzással a szurkolók a szezon sikerét annak fényében ítélik meg, hogy a derbiken milyen eredmény születik, illetve sikerül-e a riválist a tabellán megelőzni. Szinte az összes nagy csapat szurkolóival ellenséges viszonyt sikerült kialaítani, de a kisebb csapatok közül is kiemelkedik a Pescara szurkolói iránti gyűlölet, mely egészen 1977-ig vezethető vissza. A szezon során 300 pescarai szurkoló érkezett Rómába, akik őrizetlenül hagyták autóbuszaikat, a hazai ultrák pedig ellopták a transzparenseket, zászlókat. 1986-ban egy 30 perces gerillaháború alakult ki a két tábor között a déli városban. A riválisok közé tartoznak még a teljesség igénye nélkül a Napoli, Juventus, Genoa, Milan, Fiorentina és Bologna szurkolói. A legerősebb baráti kötelék az Inter szurkolóival alakult ki, de a pozitív kapcsolat van a Triestina szurkolóival is. Külföldről jó kapcsolatot sikerült kiépíteni a Real Madrid, az Espanyol és a Chelsea ultráival.

Felhasznált források: Pianetaempoli.it, UltrasAvanti.com, Wikipedia.it, TheGuardian.com, Tobias Jones: Ultra