A Fiorentina elleni hazai 1-0-ás győzelem után ezúttal idegenbeli mérkőzés vár a Juventusra, hogy közelebb kerüljön a szezon elején kitűzött cél eléréséhez, vagyis a BL-indulást érő első négy hely valamelyikének eléréséhez. Ehhez ezúttal még a várost sem kell elhagyni, ugyanis a Bianconeri a város nevét is viselő Torino FC csapatához látogat. E két csapat összecsapása adja a régió legrangosabb derbijét, mely egyben Olaszország legegyoldalúbb helyi rangadójának tekinthető, hiszen a vendéglátó Granata az elmúlt 29 évben csupán egyszer volt képes a városi rivális fölé kerekedni. Nem volt ez a párharc mindig ilyen egyoldalú, hiszen a 20. század első felében a két csapat közel azonos számú bajnoki címmel rendelkezett, azonban mindent megváltoztatott 1949-ben az egyetemes futball egyik legnagyobb tragédiája, melynek következtében megsemmisült a korszakot meghatározó legerősebb futballcsapat, örök és gyógyíthatatlan sebet ütve ezzel a Torino-szurkolók lelkén. Ismerjétek meg ezen a héten közelebbről a Torino szurkolóit.

Talán egy futballklub sorsát és identitását sem határozta meg olyan mértékben egy konkrét esemény, mint ahogy a supergai légikatasztrófa hatott a Torino jövőjének alakulására. A történet feltehetőleg a legtöbb futballszurkoló számára ismert: 1949. május 4-én egy Liszabonból Torinóba tartó repülőgép a Torinó mellett található Superga-hegynek csapódott. A fedélzeten utaztak a korszakot meghatározó Grande Torino játékosai, valamint a csapat további személyzete, köztük a magyar Ebstein Ernővel, aki a szemkáprásztató játékot játszó csapat agytrösztje volt. A 31 személy mindegyike életét vesztette, a tragédia következtében pedig egy szempillantás alatt semmissé vált a korszak egyik legmeghatározóbb csapata, melyet sokan minden idők legjobb olasz klubcsapataként tartanak számon. A Supergán álló bazilika egy zarándokhely lett a Granata szimpatizánsai számára, a tragédia óta játékosok és szurkolók egyaránt ellátogatnak ide, hogy leróják kegyeletüket az elesett hőseik előtt. Ez a szörnyű tragédia örök sebet ejtett a Torino-szurkolók lelkén, melyre transzgenerációs gyász és melankólia ülepedett, és alapjaiban határozza meg csapat szurkolóinak az identitását a mai napig, is páratlan hűséggel és vezekléssel párosulva sikerek és kudarcok idején egyaránt.

Alig két évvel a Grande Torino tragédiája után az ultracsoportok előfutáraként megalakult Torinóban a Fedelissimi Granata nevű szurkolói csoport. Tagjai az ikonikus, ám idővel elavulttá vált Stadio Filadelfiában foglaltak helyet, majd a csapattal együtt átköltöztek a Stadio Comunaléba (mai nevén Stadio Olimpico Grande Torino), ahol a klub mai napig a mérkőzéseit játsza. A szurkolók helyüket az ikonikusság vált Curva „Maratona”-ban foglalták el végleg, ahol az évek alatt lélegzetelállító koreográfiáikat létrehozták. Még az ultramozgalom előtt létrejött a ’60-as években a Commandos Fedelissimi nevű csoport, mely az egyik első szerveződés volt, aki nevében gerillaharc által inspirált becenevet használt. A Torino ultrái már igen korán bekerültek a hírekbe: 1971. február 28-án egy Torino-Vicenza mérkőzésen a hazaiak 2-1-es vezetésénél Rosario Lo Bello játékvezető az utolsó öt percben két bünteőt is megítélt a vendégeknek, akik ezzel 2-3-ra nyerték a találkozót. A hazai szurkolók dühe természetesen nem maradt el, egészen a casellei reptérig üldözték a bírót kocsival. A Stampa Sera nevű újság megrőkönyödve Ultrasnak nevezte ezeket a szurkolókat, akiknek annyira megtetszett a név, hogy neves egyszerűséggel ezt választották maguknak. A szurkolók között szakadás történt Gustavo Giagnoni edző menesztését illetően, melynek következtében a Fedelissimiből kivált egy fiatalokból álló csoport, akik a Maratona club Torino Ultras Granata nevet választották maguknak. A Grande Torino tragikus balesete után a Bikák máig utolsó Scudettójukat nyerték az 1975/76-os szezon végén. Ebben az évben született meg a Torino-ultrák egyik első komoly csoportja, a Leoni della Maratona, akik hamar a kanyar vezéreivé váltak elsősorban komoly hatású koreográfiáik által. A Fedelessimiből egyre több tag vált ki a saját csoportjaikat megalkotva. A Granata ultrái a ’70-es és ’80-as években szervezettségük és látványos koreográfiáik okán olyan szintű népszerűségre tettek szert az ultra-társadalomban, hogy egyértelmű hivatkozási ponttá váltak, és sok más csapat szurkolói csoportja járt a Curva Maratonába „tanulmányi útra”.

A ’80-as években megalakult az Eagles, majd az Ultras Granatából politikai okokból kiválva megszületett a Granata Korps, mely rövid idő alatt a Torino egyik legjelentősebb ultracsoportjává vált, de az Ultrastól nem tudta átvenni a vezetői szerepet. A különválás nem múlt el nyomtalanul, a két csoport több alkalommal össze is verekedett egymással. 1985-ben alakult egy másik jelentős csoport, a Ragazzi della Maratona. A ’90-es évek jelentős csoportok létrejötte nélkül telt el viszonylag eseméytelenül, 2000 körül alakult meg az Etarras, akik továbbvitték az Ultras Granata szélsőbaloldali elkötelezettségét kubai és baszk zászlók révén. A korábbi részekben megírt 2007-es keményebb fellépés az állam részéről komoly sebet ejtett a Torino ultráin is, több történelmi csoport kénytelen volt bezárni a kapuit, melyet a szurkolói kártya csak tovább tetézett. Néhány régi ultra igyekezett életben tartani a hagyományokat és létrehzozták a Maratona Club Torino nevű csoportot, de feloszlottak rövid időn belül. Fiatalabb szurkolók létrehozták a Torino Senza Scorta nevű csoportot, de az újra felbukkanó Maratona Club Torinóval történt súrlódások következtében feloszlottak. A 2010-es években történt viszonylagos sikerek felélénkítették a szurkolói életet Torinó gránátvörös felében, így több régi tag és kisebb csoport úgy döntött, hogy újraéleszti az Ultras Granatát. 2012. augusztus 16-án született meg a Gruppo Stendardi, akik szintén számos egykori történelmi csoporttogatot olvasztottak magukba. A szurkolók megosztottsága azonban a mai napig is tetten érhető, a stadion másik részében, a déli kanyarnak számító Curva Primaverában újabb független csoportok jöttek létre. Itt mérsékeltebb csoportok foglalnak helyet, mint például a női tagokból álló Girls, az Estranei, vagy a Geneticamente Granata. 2017 óta a Torino Hooligans és az Incontri Casuali határozzák meg ezt a kanyart.

Talán sok újdonságot nem árulunk el azzal az állítással, hogy a Torino-szurkolók számára a Juventus csapata és annak szurkolói számítanak a leggyűlöltebb riválisnak. E két csapat összecsapása a Torinói Derbi, más néven a Derby della Molle. A csapatok sikerességét tekintve talán ez Európa egyik legegyoldalúbb derbije, hiszen míg a Juventus megalakulása óta a világ egyik legismertebb és legsikeresebb csapatává emelkedett, a Grande Torino tragédiájával a városi riválisnak az elmúlt 70 évben egy Scudettót és három Olasz Kupa-győzelmet leszámítva csupán keserűség jutott, mely erős kisebbrendűségi érzéssel is párosult. Érdekességként még érdemes megemlíteni, hogy a Derby della Molle volt az első olyan labdarúgó-mérkőzés, amelyet Olaszországban élőben közvetített a rádió. A két szurkolótábor közötti ellentét túlmutat szimpla klubszimpátián, a két csapat két különböző társadalmi csoportot reprezentál a városon belül: az 1897-ben egy tekintélyes torinói gimnázium diákjai által alapított Juventus a város polgárságához került közel, az arisztokrata vonal pedig tovább erősödött az Agnelli-család megjelenésével, az 1906-ban alapított – nem mellesleg Juventusból kivált tagokból álló – Torino a munkásosztályt képviselte. Természetesen az évszázad során ezek a szurkolók által reprezentált társadalmi különbségek jelentősen csökkentek, Torinó 20. századi társadalmi-gazdasági fejlődésének tükrében a derbit így is gyakran tekintették a város két különböző identitásának találkozásának.

A szervezett szurkolói csoportok megalakulásával szinte egyidősek az összecsapások is a két tábor között, mely sokszor sajnos a kegyeletsértés határát is túllépte. Az 1975/76-os szezonban rendezett derbi visszavágóján az összetűzések következtében 25 embert letartóztattak a hatóságok, késő este pedig a Corso Re Umbertón egy fiatal Juventus-drukker felgyújtotta a tragikus körülmények között elhunyt Torino-ikon Gigi Meroni sírkövét, a sírkő fölött lévő Granata-zászlót pedig paraffinnal lefújták, majd azt is meggyújtották. Incidensekről lehetett olvasni az 1979/80-as derbit követően is: egy tucatnyi Granata-szurkoló a 2-1-re elveszített meccs után ledöntötte a pálya kerítését, és sikerült betörnie a pályára, megfutamítva a készenléti rendőröket is. A két csoport ultrái számos alkalommal ütöttek rajta a másik csoporton és rabolták el egymás transzparenseit, zászlóit. Az évtizedek múlásával számos városban enyhült a gyűlölet a két helyi szurkolótábor között, mely szimpla rivalizálássá finomodott – elég csak a két milánói csapat szurkolóira gondolni –, azonban Torinó városában szó sincs erről. Az új évezred hajnalán is súlyos összetűzések történtek a Delle Alpi falai előtt, sőt még barátságos nyári felkészülési mérkőzések alkalmával, melyet a két csapat játszott. A közelmúltból érdemes megemlíteni a 2015. április 26-án megrendezett derbit, ugyanis már a reggeli órákban történtek kisebb összecsapások a két tábor között. A feszültség a mérkőzés alatt sem csillapodott, több Juventus-ultra a motozást kijátszva pirotechnikai eszközöket csempészett a stadionba, és a Curva Primaverába fáklyákat, valamint papírbombát dobált, megsebesítve ezzel közvetlenül a kezdőrúgás előtt 11 hazai szurkolót. A 2018. február 18-i derbi előtt a Toro-szurkolók megtámadtak egy ülő Juventus-szurkolókból álló csoportot. Sajnos ebben a gyűlölettel teli együttélésben olykor még az elhunytak emléke sem szent. Ha a Fiorentina-ultráknál kiemeltük, hogy rendszeresen vicc tárgyát képezi a Juventus felé a Heysel-tragédián való viccelődésük, a korrektség jegyében meg kell említeni, hogy sajnos a Biaconeri-szurkolók sorában is fellelhetők olyanok, akik a Grande Torino tragédiáját használják eszközként. Sajnos nem egyszer lehetett fellelni ehhez köthető transzparenseket, többek között a tragédia 70. évfordulóján is, illetve a városban is fel lehetett lelni olyan feliratokat, hogy „Inkább motorral kellett volna Liszabonból Torinóba utazni.”

A Juventuson túl nagy múltra visszatekintő rivalizálás van a Sampdoria és a Granata szurkolói között. Az első incidens egészen már az ultramozgalmak hajnalán megtörtént a két tábor között: az 1972/73-as szezonban a Torino ultrái ellotpák a Blucerchiati ultráinak Ultras Sampdoria sez. Alberto feliratú transzparensét, melyet több zászlólopás követett az évtizedek alatt. Egymás ereklyéinek ellopása természetesen sokszor nem maradt megtorlatlanul, így számos alkalommal volt tapasztalható összetűzés a két klub szurkolói között. Komoly gyűlölet fűződik az Atalanta szurkolói felé is. A Torino ultráinak erejét mi sem jellemzi jobban, hogy a sokak által rettegett bergamói ultrák két évig nem jelentek meg Torinóban idegenbeli mérkőzésen a ’70-es évek végén. Olaszországon belül a rivális szurkolók közé a fentieken túl a Bologna, a Hellas Verona, a Roma és a Milan szurkolói tartoznak a teljesség igénye nélkül.

A legszorosabb baráti klubokat és szurkolókat nem Olaszországban kell keresni, hanem egészen Argentínáig kell repülni a River Plate együtteséhez. A supergai katasztrófát követő időszakban az argentinok különösen közel álltak az olasz klubhoz, barátságos mérkőzéseket szerveztek és adományokat gyűjtöttek a szétesett csapat megsegítésére. 1949. május 26-án, három héttel a repülő lezuhanása után a River Torinóba repült, hogy a FIGC által szervezett jótékonysági barátságos mérkőzést játsszon a kor legerősebb olasz játékosaiból álló, Torino Simbolo néven egyesült válogatottal. A két klub közötti kapcsolat mai bizonyítékaként többször előfordult, hogy az argentin klub tartalékmeze gránátvörös színű volt (legutóbb a 2019/20-as szezonban) a Grande Torino csapata előtt tisztelegve, míg hasonlóan a torinói alakulat is többször viselt átlós csíkkal ellátott vendégmezt, a River hazai mezének tiszteletére (utoljára a 2021/22-es szezonban).

Habár mélységében a River Platehez kötődő barátságtól nem mélyebb, időben sokkal korábbra nyúlik vissza egy másik dél-amerikai együtteshez, a Corinthianshoz kapcsolódó jó viszony. Minden 1914-ben kezdődött, ugyanis abban az évben a Torino volt az első olasz klub, amelyik dél-amerikai túrára indult. Az úti cél Brazília és Argentína volt. Miután kikötöttek Santos kikötőjében, és vonattal São Paulóba utaztak, a Granata hat barátságos mérkőzést játszott, ebből kettőt a Corinthians ellen. A két csapat közötti első mérkőzés egyben a Corinthians történetének első nemzetközi mérkőzése is volt, melyet a Toro 3-0-ra megnyert. A pályán elért eredmények ellenére a két klub között szoros barátság alakult ki az idők során. 1948-ban, amikor a Grande Torino visszatért Brazíliába, ismét barátságos mérkőzést játszottak a Corinthians ellen, mely meglepetésre a brazil klub 2-1-es győzelmével zárult. A supergai tragédia emlékére a 2011-es szezonban a Corinthians harmadik mezként egy Granata-mezt viselt, amelynek hátulján az 1949 felirat szerepelt, a Grande Torino emlékére.

Az olasz csapatok közül a Fiorentina szurkolóival való baráti viszony emelendő ki, melyet azonban leginkább a Juventus iránt érzett közös zsigeri gyűlölet táplál.

Felhasznált források: PianetaEmpoli.it, TheGuardian.com, Wikipedia.it, IlGiornale.it, Wikipedia.it