PannonZebra

2024.04.18. Consminor

Olaszország ultrái XVII. - Cagliari

coreografia2.jpgA torinói városi derbin elért gólnélküli döntetlen után ismét idegenbeli mérkőzés vár a Juventusra, így egy héten belül két résszel is jelentkezünk az olasz futball-kultúra ultráit bemutató sorozatunkkal. A fekete-fehér együttes ezúttal Olaszország második legnagyobb szigetének a fővárosába, Cagliariba utazik, ahol a régió egyetlen elsőosztályban szereplő csapata található. A kiesés ellen menekülő, jelenleg 14. helyen álló piros-kék együttes szurkolói sokáig otthon nélkül voltak a helyi stadion rossz állapota miatt, azonban végig kitartottak csapatuk mellett, sokszor nagy földrajzi távolságokat is leküzdve, hogy bíztassák kedvenceiket az idegenbeli mérkőzéseken. Következzenek tehát a Cagliari ultrái.

More:

érdekességek ultrák Serie A

2024.04.18. rockitbaby

Anthony Martialt felajánlották a Juventus számára

martial.jpgBármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az elmúlt pár nap érdekesebb híreit!

A Sky Sport értesülései szerint a nyáron szabadon igazolhatóvá váló Anthony Martial játékjogát felajánlották a Juventus számára, akik lemaradva Felipe Andersonról, egy valós opciót látnak a jelenleg a Manchester United szélsőjében. A kapcsolatfelvétel megtörtént a felek között.

More:

hírek mercato klub hírek kiszemeltek

2024.04.17. rockitbaby

FRISSÍTVE - Hivatalos: Cristiano Ronaldo megnyerte a pert

ronaldo_1.jpgA Juventus elvesztette a döntőbírósági pert egykori klasszisával, Cristiano Ronaldóval szemben, így hivatalosan közel 10 millió euróval, plusz kamatokkal tartozik a portugál csatárnak.

A portugál válogatott Cristiano Ronaldo megnyerte a pert korábbi klubja, a Juventus ellen. Mint arról a La Gazzetta dello Sport újságírónője, Fabiana Della Valle beszámolt, a bíróság szerdán úgy döntött, hogy a Bianconeri 9,7 millió euróval, és a kamatokkal tartozik egykori játékosának.

More:

hírek per botrány egykori játékosok klub hírek

2024.04.16. rockitbaby

Helyzetjelentés – a Brand többi csapata

j_logo.jpg„Nem örülhetünk egy döntetlennek. A Juventus számára egy döntetlen vereséggel ér fel.” Hangzanak Del Piero szavai. A gól nélküli döntetlennel zárult Derby dello Mole után, melyet a mester jó meccsnek és eredménynek minősített a klub ’Fino alla fine’ jelmondata mintha értelmét veszítené. Lássuk, hogy a Brand többi csapata, a Primavera,  Next Gen és a Juventus Women miként értelmezte ezt a mondatot a hétvégén!

More:

helyzetjelentés női csapat Juventus Primavera Juventus Next Gen

2024.04.16. rockitbaby

Új Bajnokok Ligája, hogyan változik a televíziós jogokból származó bevételek elosztása

unnamed.jpgHogyan változik az UEFA TV-jogdíjakból származó bevételek elosztása a következő szezonban, és mi változik öt olasz szereplő jelenlétével.

A következő szezontól valóságos forradalom veszi kezdetét a Bajnokok Ligájában, a kontinens legfontosabb klubfutball-versenyében. Az UEFA úgy döntött, hogy felborítja a verseny formátumát - amely egyetlen csoportra változik, 36 csapat részvételével -, azzal a céllal, hogy vonzóbb tornát hozzon létre, és ennek megfelelően pénzügyileg is hasznosítsa azt.

More:

2024.04.16. rockitbaby

Az elmúlt napok legfontosabb hírei

tek_roma.jpgBármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az elmúlt pár nap érdekesebb híreit!

Wojciech Szczesny a hétvégi városi derbin szenvedett sérülést, melynek következtében szombat este az orrcsonttörés miatt át is esett az ilyenkor szokásos orvosi beavatkozásokon. Ennek következtében Perin kaphat lehetőséget a kezdőben, legalább a hétvégi Cagliari elleni meccsen, de lehet több alkalommal is vele kezdődhet a Juve összeállítása.

More:

hírek sérültek mercato szerződéshosszabbítás klub hírek kiszemeltek

2024.04.14. Consminor

Rabiot: "Nehéz pontot szereztünk, de nyerhettünk is volna."

image_2024-04-13_221935501.pngA Torino ellen elért gólnélküli döntetlent követően a Juventus játékosai közül Adrien Rabiot nyilatkozott a sajtóban, hogy értékelje a pályán látottakat. A francia középpályásban kettős érzések voltak, hiszen úgy érezte nehéz pontot sikerült szerezni, azonban így is lett volna lehetőség a győzelemre. Rabio a Sky kérdésér válaszolt a szerződésével kapcsolatos kérdésekre is, jelezte, hogy jelenleg nem ez a legfőbb prioritás.

More:

nyilatkozat játékos nyilatkozat Serie A

2024.04.13. Consminor

Allegri: "Jó meccs volt"

image_2024-04-13_215605111.pngNem sikerült győzelmi sorozattá duzzasztani a Fiorentina elleni 1-0-s diadalt, ugyanis hamar visszatért a tavasszal megszokott eredménysorhoz a Torino ellen elért gólnélküli döntetlennel a Juventus. Habár az első félidőben Dušan Vlahović két ordító ziccert is kihagyott, a szünet után kilátástalan játékkal rukkolt elő ismét a csapat, izgalmasabbá téve ezzel ismét a BL-helyekért tartó küzdelmet. A találkozót követően Massimiliano Allegri, a csapat vezetőedzője igyekezett a pozitívumokra fókuszálni, elismerve a szerb csatár képességeit a kihagyott helyzetek ellenére. A Mister emellett úgy értékelte, hogy jó mérkőzést játszott a csapat.

More:

nyilatkozat edzői nyilatkozat Serie A

2024.04.12. rockitbaby

Allegri:"Biztos vagyok benne, hogy a Juventus számára legjobb döntés születik majd"

max-allegri-1.jpgHolnap este Derby della Mole, magyarán az olasz labdarúgás egyik legnagyobb múltra visszatekintő városi rangadója kerül megrendezésre. A Juventus a múlt heti Fiorentina elleni három ponttal némi lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a negyedik helyezett Bologna ellenében, így a derbi előtt a Bianconeri edzője, Massimiliano Allegri megtartotta szokásosnak mondható sajtótájékoztatóját, melyen szót ejtett a minap megjelent Elkann nyílt leveléről, a jövőjéről, a kritikákról és az olasz csapatok nemzetközi kupa mérkőzéseiről.

„Elkann szavai komoly jelentéstartalommal rendelkeznek. Aláhúzták a három évvel ezelőtt megkezdett munkát. Alapvető fontosságú volt, hogy azokat a fiatalokat, akik jól dolgoztak a Next Gennél, felhozzuk és integráljuk a csapatba. Nem utolsó sorban a klub fenntarthatósága szempontjából, mely munkát Cristiano Giuntoli igazgató úr is folytatni fog, biztos vagyok benne. Értékteremtő munka.” – kezdte mondandóját Allegri.

More:

bajnokság nyilatkozat mérkőzés edzői nyilatkozat Serie A

2024.04.12. Consminor

Olaszország ultrái XVI. - Torino

maratona.jpgA Fiorentina elleni hazai 1-0-ás győzelem után ezúttal idegenbeli mérkőzés vár a Juventusra, hogy közelebb kerüljön a szezon elején kitűzött cél eléréséhez, vagyis a BL-indulást érő első négy hely valamelyikének eléréséhez. Ehhez ezúttal még a várost sem kell elhagyni, ugyanis a Bianconeri a város nevét is viselő Torino FC csapatához látogat. E két csapat összecsapása adja a régió legrangosabb derbijét, mely egyben Olaszország legegyoldalúbb helyi rangadójának tekinthető, hiszen a vendéglátó Granata az elmúlt 29 évben csupán egyszer volt képes a városi rivális fölé kerekedni. Nem volt ez a párharc mindig ilyen egyoldalú, hiszen a 20. század első felében a két csapat közel azonos számú bajnoki címmel rendelkezett, azonban mindent megváltoztatott 1949-ben az egyetemes futball egyik legnagyobb tragédiája, melynek következtében megsemmisült a korszakot meghatározó legerősebb futballcsapat, örök és gyógyíthatatlan sebet ütve ezzel a Torino-szurkolók lelkén. Ismerjétek meg ezen a héten közelebbről a Torino szurkolóit.

More:

érdekességek ultrák Serie A

süti beállítások módosítása