Allegri: "A következő szezon gyönyörű lesz"

massimiliano-allegri-6-scaled-e1666998392610.jpgSzombat este, 18 óra. A Juventus hazai pályán fogadja az AC Milan együttesét egy futottak még kategóriás roncsderbin, melyen a hazaiak számára nem is lehet más a cél, mint a három pont, mellyel nem pusztán tapadnának a második helyezettre, de a forduló után is megőrizhetnék a harmadik helyet. Az ilyenkor szokásos sajtótájékoztató sem maradhatott el Massimiliano Allegri részéről, melyen kitért arra, hogy miként kell megközelíteni a mérkőzést, hogy mi hiányzott ahhoz, hogy a Juventus bajnokesélyes lehessen, szót ejtett arról, hogy egy kupagyőzelem változtatna-e a szezon megítélésén, valamint a csapat összeállításáról is.

„A holnapi mérkőzés egy jó alkalom lesz számunkra. A Milan erős csapat, értékes játékosokkal. Azzal, hogy bejutottunk a kupadöntőbe részben teljesítettük a szezonra megfogalmazott céljainkat. A döntő előtt még három összecsapásunk lesz, ahol a lehető legtöbb pontot kell begyűjtenünk.” – kezdte gondolatait Allegri.

„Hogy mi hiányzott ahhoz, hogy bajnokesélyesként tarthattuk volna számon a Juventus ebben a szezonban? Erre a kérdésre nem az én tisztem válaszolni, én csak az edző vagyok. Nem én felelek az átigazolási piacért, erről a klub illetékeseit kérdezzék. Mi továbbra is csak azzal szabad foglalkoznunk, hogy elérjük a Bajnokok Ligáját. Ez lehetővé tenné számunkra, hogy a Juventust több megmérettetésen is láthassuk, és ennek nem pusztán gazdasági előnyei vannak.

Most a legfontosabb, hogy nyugodtak maradjunk, mert a mögöttünk lévő csapatok szorgosan gyűjtik a pontokat. Jól kell teljesítenünk, jól játszva és újra nyerve a ligában.”

„Bremernek volt egy kisebb problémája, amit még Cagliari-ban szedett össze, de már jobban van és holnap döntök a játéka felől. Kevés lehetőségünk volt pihenni és a hétvégén már újfent komoly mérkőzést kell játszanunk.

Chiesa és Yildiz is jó állapotban vannak, bár Federico mostanában többet játszhatott, és nekem kell döntenem arról, hogy játszassam-e. Chiesa bármikor képes eldönteni egy mérkőzést, de arról, hogy kezd-e, majd holnap döntök.”

„Teljesen normális, hogy Vlahovicnak Aranylabda ambíciói vannak. Mindannyiunknak a maximumra kell törekedni. Dusan rengeteget fejlődött érkezése óta és most már akkor is képes megőrizni a nyugalmat, amikor a dolgok nem alakulnak jól. Nagyon örülök ennek.”

„Az, hogy bejutottunk a kupadöntőbe, nem egyedül az én hőstettem, a teljes csapat érdeme. Egy erős klubé, egy erős csapaté. Amikor a Juventusban lépsz pályára, mindenkinek a győzelemre kell törekednie. Aztán ha a többiek mégis jobbak, akkor azon kell dolgoznunk, hogy ez a következő alkalommal már ne így legyen.

Egy klub számára fontos dolog a Bajnokok Ligája kvalifikáció. Számunkra, ha ez sikerülne, akkor egy hatalmas siker lenne. Mind győzni szeretnénk, de a legfontosabb, hogy elérjük a céljainkat.”

„Hogy nehézségeink lennének? Azon a szinten vagyunk, mint tavaly. Talán lehettünk volna hatékonyabbak. Azonban Pioli is kiváló munkát végez a Milannál.

Nem tudom, hogy az itt töltött három évem alatt az Inter lett volna-e a legerősebb, azonban idén mindenképpen. Ezt mondogattam mióta és őrültnek hittek.”

„A holnapi mérkőzés, melyen győzelmet aratni nem magától értetődő dolog lenne, lehetőséget adna számunkra arra, hogy a második helyet megcélozhassuk. A következő szezon gyönyörű lesz, mikor számos sorozatban részt veszel, az ösztönzőleg hat.”

„A Lazio elleni összecsapás során két nagyon ellentétes félidőt játszottunk. Jól kezdtünk, de később lankadt a figyelem és rengeteg hibával játszottunk, főleg Rómában. Ettől függetlenül megvoltak a magunk lehetőségei.”

„Hogy előnyt jelent-e az, hogy nincsenek nemzetközi meccseink? Az első regnálásom idején a Juventus nyert öt bajnoki címet, négy Coppa Italiát és kétszer is döntőbe jutott a Bajnokok Ligájában. Rendszerint nagyjából 55 mérkőzést lejátszva egy adott szezonban. Gratulálnom kell Marottának és bár tiszteletben tartom Stefano szavait, a tények magukért beszélnek.” – zárta gondolatait Allegri.