A jelenlegi célpontok alapján a Juventus szerkezetet vált a nyáron
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Lássuk az elmúlt pár nap érdekesebb híreit!
Mivel az elmúlt pár napban kicsit felélénkült a piaci értesülésekkel kapcsolatos posztok száma, így most a korábbiaktól eltérően csokorba foglalva, személyekre lebontva olvashatjátok!
Kezdjük a sort Fabrizio Romanóval:
- A helyzet továbbra is változatlan, és az álláspontokban sem történt változás: a szezon végén a Juventus és Massimiliano Allegri kapcsolata véget ér,
- A Juventus számára Thiago Motta megszerzése jelenti a prioritást, Motta számára pedig továbbra is a Juventus áll az első helyen. Bár még nem írtak alá semmit és nem történt hivatalos bejelentés, azonban a klub és az edző is a csapat jövőjét illetően azonos álláspontot, irányvonalat képvisel.
Giovanni Albanese értesülései:
- Mason Greenwood egy olyan lehetőség, amit a Juventus nem pusztán érdekesnek tart, de komolyan foglalkozik is vele,
- Weston Mckennie elutasította a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, így a nyáron távozni fog,
- Carlos Alcaraz tekintetében az a Juventus célja, hogy egyeztessenek a Southamptonnal, hogy a kölcsön megújítsák a következő szezonra is,
- Tiago Djalo kölcsönben távozhat a nyáron,
- Wojciech Szczesny számára a következő szezon lesz az utolsó Torinóban, ugyanis elutasította a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát,
- Fabio Miretti és Hans Nicolussi Caviglia távozhatnak a nyáron, és még az is megeshet, hogy végleg,
- Joshua Zirkzee tekintetében a Juventus előrehaladott tárgyalásokat folytat,
- A következő szezonra a Juventus formációváltást hajthat végre: az eddigi piaci információk alapján leginkább a 4-2-3-1 vagy a 4-3-3 lehet a választott hadrend,
- Cristiano Giuntoli arról álmodozik, hogy a következő szezonra a Vlahovic – Zirkzee csatárpárossal fusson neki a Juventus.
Nicoló Schira információi szerint Federico Chiesa játékjogáért jelen pillanatban nem érkeztek még ajánlatok. A Juventus asztalhoz fog ülni az ügynökével, hogy megbeszéljenek a jelenlegi feltételek mellett (5 millió/év + 1 millió bónusz) egy 2026-ig történő hosszabbítást.
Romeo Agresti értesülései szerint a Juventus szeretné Riccardo Calafiorit a csapatában tudni, bizonyos feltételek mellett, ezért a tárgyalásokat felgyorsították, hogy minél hamarabb meg tudjanak egyezni, figyelembe véve az időzítést: a Bianconeri a Bajnokok Ligája elérésére és a Coppa Italia döntőjére koncentrál. Pont, ahogy a Bologna együttese, mert még ők is küzdenek a történelmi sikerért. Ez az oka annak, hogy az átigazolás még nem történt meg. Azt is figyelembe kell még venni, hogy az Öreg Hölgy akár játékost, játékosokat is felajánlhat a védőért cserébe, mint például Facundo Gonzalez és Tommaso Barbieri.
La Gazzetta dello Sport értesülései:
- Timothy Weah egy új edző érkezése esetén akár még maradhat is a Juventusnál. Allegri alatt az amerikai válogatott nem igazán találta meg a számításait,
- Mattia De Sciglio követheti Massimiliano Allegrit annak nyári távozásakor. Bár a szerződése még egy évig, 2025-ig érvényes, a védő szoros kapcsolatot ápol Allegrivel, azonban a mester távoztával átadólistára kerülhet ő is,
- 2022-ben, mikor de Ligt Münchenbe igazolt, az ajánlat részét képezte Zirkzee játékjoga, azonban a Juventus elutasította ezt a lehetőséget.
Sky Sport információi:
- Ha Allegri megnyeri a Coppa Italiát és bekormányozza a csapatot a Bajnokok Ligájába, van rá minimális esély, hogy mégis maradhat,
- Thiago Motta adott az újságnak egy rövidebb nyilatkozatot: „Xabi Alonso példájából kiindulva maradhatok-e? Xabinak megvoltak a maga okai erre. Az én jövőm azonban most nem fontos. A szezon utolsó mérkőzéseire koncentrálok, majd pedig a megfelelő pillanatban meg fogjuk beszélni, hogy folytatjuk-e közösen vagy sem. Mindig a legjobbakat akarom a Bologna számára.”