Lingard is az Öreg Hölgy opciói között szerepel

lingard_2022.jpgMint ismert, a Juventus mindenképpen szeretne egy szélsőt igazolni a nyári mercato folyamán, mely poszt tekintetében a Bianconeri több konkrét kiszemelttel is rendelkezik, kik közül a legnyilvánvalóbb opciót természetesen továbbra is a Paris Saint-Germain argentin veteránja, Ángel Di María jelenti, hiszen Matteo Moretto értesülései szerint a támadó maga is szívesen csatlakozna a fekete-fehérekhez, melynek nyomán érkezése immár valódi lehetőségnek tekinthető. 

Az ESPN Manchester Cityt és Manchester Unitedet érintő híreinek egyik legfőbb szakértője, Rob Dawson ezzel párhuzamban ugyanakkor arról írt, hogy az olasz rekordbajnok egy másik célpont leigazolását is fontolóra vette az elmúlt időszakban, aki az információk szerint némiképp meglepő módon a Vörös Ördögök angol szélsője, Jesse Lingard lenne. 

Dawson szerint a Juventus mellett az AC Milan is élénken érdeklődik a huszonkilenc esztendős, lejáró szerződéssel bíró, s 20 millió eurót érő futballistáért, melyet az is mutat, hogy e két alakulat jelen pillanatban vezeti is a versenyt Lingard leigazolásáért, akinek állítólag szintén nem lenne ellenére egy olaszországi kaland kipróbálása. 

A szélsőkkel kapcsolatos további hírek között mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy azáltal, hogy a Juventus a Venezia elleni sikernek, valamint az AS Roma Bologna elleni botlásának köszönhetően immár matematikailag is bebiztosította következő idényre szóló Bajnokok Ligája-szereplését, a torinóiak a következő átigazolási ablakban aktiválni fogják Federico Chiesa vételi opcióját, melynek egyik előfeltétele a legrangosabb európai kupasorozatba való bejutás volt. 

Fabrizio Romano értesüléseinek fényében a Bianconeri 40 millió eurót + további 10 millió eurót kitevő bónuszokat fog fizetni a Fiorentinának a jelenleg sérült, ám a Juventus kötelékében vitathatatlanul berobbanó olasz kiválóságért, aki a jelenre, valamint a jövőre nézve is a klub által megvalósítani kívánt projekt egyik alappillérének számít, emiatt pedig az Öreg Hölgy semmiképpen sem számol esetleges értékesítésével a mostani mercato alatt.