A Juventus fiatal olasz középpályása, Hans Nicolussi Caviglia a La Repubblicának adott egy hosszabb interjút, melyben kitért a gyerekkorára, neveltetésére, a társaihoz fűződő kapcsolatára, a bajnoki címért folyó küzdelemre, és többek között arra is, hogy kik voltak a mentorai eddigi karrierje során. 

"Édesapám szerette a Hans nevet, leginkább a germán kultúra iránti szenvedélye és a származása miatt. Édesanyám ligúriai, ő színésznő, a nővérem, Mila pedig Hollandiában él, ahol balett-táncosként tevékenykedik. Apukám parkőr, én pedig egy aprócska faluban nőttem fel a hegyek között, 1600-1800 méterrel a tengerszint feletti magasságban. Az az én igazi otthonom, a hegyi erdők. Éppen ezért gyerekkoromban inkább sífutóversenyeken vettem részt és nem is voltam benne rossz. De végül a labdarúgást választottam. Most már ez vált az életemmé, olyannyira, hogy nem is nagyon tudok síelni. Legalábbis nem úgy, mint gyerekkoromban. Ettől függetlenül minden nyáron visszatérek a hegyekbe sétálni. Itt teljesen más a levegő" – kezdte mondandóját Nicolussi Caviglia.

"Johan Cruijff egy olyan karakter, aki mindig is lenyűgözött. Láttam az összes videót róla és olvastam az összes könyvet is, ami róla  szól. A nővérem által pedig volt szerencsém személyesen is meglátogatni azokat a helyeket, amikhez kötődött Hollandiában, mint például az Ajax stadionja. Azonban leginkább a labdarúgást forradalmasító ötletei inspiráltak. Korához képest rendkívül modern szemlélettel rendelkezett és új normákat állított fel. Kedvenc mondása pedig számomra egy nagy, örök igazságot fogalmaz meg: a kreativitás nem ütközik a fegyelemmel.

A szüleimtől megtanulhattam a kultúra szeretetét és értékelését, még mielőtt saját magam fedezhettem volna fel az értékeit. Az irodalom és a mozi gazdagítja, gyarapítja azt az időt, amit nem a pályán, edzéssel töltök. Egy vers pedig olykor nagyobb támasszal szolgálhat, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyerekként Guccinit hallgattam az autóban, mikor édesapámmal a hegyekbe mentünk síelni, és beleszerettem. De nem, mások is szeretik az énekes-dalszerzőket. Azonban abban a szerencsében még nem volt részem, hogy élőben is megcsodálhassan munkásságát, csupán YouTube-on láthattam az olyan kedvenceimet, mint a Cyrano, a Quello che non, az Incontro, vagy a La locomotiva. Ami leginkább megfogott benne az az, hogy a mondandója örökérvényű, nincs lejárati ideje. Ma éppúgy igaz, mint száz évvel ezelőtt.

Nem néznek rám furcsán a társaim. Tiszteljük egymást, mindenkinek megvan a maga ízlése és egyébként én magam is megcsinálom mindazt a hülyeséget, ami a korosztályomat jellemzi. A labdarúgókról gyakran torz kép él a köztudatban, miközben sokan vannak, akiknek van mondanivalójuk, vannak ötleteik és érdeklődésük is, nem pusztán csak a zöld gyep körül forog mindenük. Ez egy olyan dolog, amit az olyan magas szintű intelligenciával rendelkezők, mint Giorgio Chiellini, igyekeznek megcáfolni. Idővel mindenki azt kapja, amit megérdemel.

Moise Keannel nyolc éves korunk óta ismerjük egymást, éppen ezért nagyon közel állunk a másikhoz. Kiegészítjük egymást, amiben én szenvedek némi hiányt, azt ő adja bele a közösbe, ha viccesen szeretnék fogalmazni, akkor mondhatnám úgyis, hogy ő az én pimasz, játékos oldalam. Mély barátság van közöttünk, pontosan tudjuk, hogy a másik mit fog csinálni, és ha kell, akkor éppen ezért le tudjuk állítani egymást. Például, még mielőtt ő valamin felkapná a vizet, nekem sikerül lenyugtatnom. Tanáccsal látjuk el egymást, de ettől még ő is és én is tudom, mikor tévedünk valamiben.

El tudom fogadni azt, hogy valaki másféle neveltetésben részesült, ezért más az etikai és erkölcsi értékrendje. De a Juventus egészen kiváló munkát végez az ifjúsági szektorban ilyen téren, így amikor az első csapathoz kerülünk, mi már rendelkezünk egy a többitől eltérő, de szilárd háttérrel.

Nem számítottam arra, hogy az Inter ellen pályára lépek, mert a mérkőzést megelőző héten ilyen jellegű edzésmunkát nem végeztünk. Massimiliano Allegri a derbi napján tájékoztatott erről, amivel talán megpróbált megvédeni engem a nyomástól. Félelem? Ugyan már, mindig is az ilyen lehetőségekre vártam.

Két komoly sérülést is elszenvedtem fiatalon, egyszer a szalagjaim szakadtak el, majd pedig a rögzítő varratok, így két alkalommal is kés alá kellett feküdnöm. A térdem azonban továbbra is fájt, és kiderült, hogy egy harmadik műtétre, artroszkópiára is szükségem volt. Összességében másfél évet voltam kénytelen kihagyni ez miatt, de ezen idő alatt egyszer sem csüggedtem el, és végül fizikai szinten ugyanúgy tértem vissza, mint a sérülésem előtt, azonban volt egy hatalmas előnyöm, sokkal inkább tisztában lettem a saját adottságaimmal. Ez egy másfajta érési folyamat volt.

Nagyon erős az összetartás közöttünk, és mivel mi itt nőttünk fel, számunkra kulcsfontosságú, hogy az újaknak ezt át tudjuk adni ezt, és mindazt, amit a Juve-DNS jelent. A Scudettóval kapcsolatban éppen ezért a kezdetektől fogva nagy tudatosság volt bennünk, s a végsőkig harcolni fogunk a trófeáért, miközben továbbra is szilárdan hiszünk abban, hogy sikerül elhódítanunk azt. 

Ciccio Grabbi edző számomra és Kean számára is egy második apaként funkcionált. A futball és az élet tanítómestere. Játékosként együtt szerepelhettem Vicarióval még a Perugia színeiben és már akkor látszott rajta, hogy olyan szintű fegyelemmel és odafigyeléssel rendelkezik, amivel nagyon magas szintre juthat. Aztán persze ott van Chiellini. Egy igazi példakép, mentor" – zárta gondolatait Nicolussi-Caviglia.