Federico Gatti a La Gazzetta dello Sport szombati különszámának, a Sportweek névre hallgató rovatnak adott egy hosszabb interjút eddigi pályafutásáról, és mindarról, amit a Juventusznál jelenleg is átél, megtapasztal.

MOST MI MONDANÁL A 15 ÉVES GATTINAK? – „Ez egy igazán fogós kérdés, elvégre nagyon más élethelyzetben voltam akkor. Soha nem gondoltam volna, hogy eljuthatok ilyen messzire. A Promozione csapatában szerepeltem az amatőr bajnokságban, és ha ekkor valaki azt mondja nekem, hogy öt év múlva a Juventus szerelésében fogsz kifutni a pályára, biztos azt mondtam volna neki, hogy ember, te ittál?”

VAN CSAPAT, AMELYIKNEK SZURKOLSZ? – „Soha nem tekintettem magam szurkolónak, vagy stadionba járó valakinek. Mindig ahhoz a csapathoz húzott a szívem, ahol szerepeltem. Így most a Juventus jelenti számomra a mindent.”

HOGYAN NYERTE MEG A SZURKOLÓKAT – „Azt gondolom, hogy azzal, ahogy játszom. A pályán kiadom a szívem-lelkem is. Hibázok, sokat is, ezt elismerem, de csak ezeken keresztül fejlődhet az ember. Ed Sheeren szavai nagy hatással voltak rám, ő azt mondta egy dalában, hogy: manapság mindenki hajlamos elfeledni a hibáit, sarokba szorítva őket, hogy elfelejtse és remélve, hogy ezzel mások is így tesznek, és csak a pozitív dolgokat helyezik előtérbe, hogy eltereljék a figyelmet. Pedig az ember éppen a nehézségek árán lesz erősebb. A sötét pillanatokban, mikor az ember számára azt kellene tenni, hogy felemelt fejjel szembenéz a gondokkal, sokan inkább azt választják, hogy elbújnak előlük. Ami bizonyos szempontból érthető, mert ma olyan világot élünk, hogy amint csupán egyetlen egyet is hibázol, pellengérre állítanak, különösen a közösségi médiában. De a problémát így nem lehet megoldani, ez hibás gondolkozás. A legtöbb esetben azok, akik kritizálnak, a legkevésbé sem értenek az adott szituációhoz, és még a töredékét sem tették le az asztalra annak, amit te magad. A titok kulcsa az egyensúly, minden helyzetben meg kell őrizni a hidegvérünket, legyen az egy jó, vagy rossz momentum.”

EGYENSÚLY – „Távol kell tartani magunkat a káros hangoktól. Egy alapvetően visszahúzódó személy vagyok, aki a munkájából merít erőt. Rengeteget tettem azért, hogy most itt lehessek, nagyon sokat dolgoztam nap nap alá téve, és csak én tudhatom, milyen áldozatokkal is járt ez. Így önmagam legnagyobb kritikusan én vagyok. Hogy mégis mi mindent áldoztam fel az úton? Lényegében mindent, de végül azonban nem ez a lényeg, nem ez a fontos. Egy labdarúgó élete tele van megkötésekkel és korlátozásokkal, azonban számomra ezek magától értetődő dolgok, még csak nem is nevezhetően valamiről lemondásnak, mert a labdarúgás mögött csupán másodlagos dolgok ezek. Az emberek szemében szerencsésnek tűnhetünk, azonban a szerencséért meg kell dolgozni, az nem hullik az ember ölébe csak úgy.”

TUDTÁL ALUDNI A SASSUOLO ELLENI HIBA UTÁN? – „Nem mondanám. Egy komoly hiba volt, mely komoly súllyal telepedett a vállamra, azonban ettől még a világ nem ért véget… Pályafutásom során követtem el ennél súlyosabb hibákat is, amik végül kevésbé voltak szembetűnőek, mert kevesebb felhajtást okoztak. Természetesen rosszul éreztem magam utána, leginkább a csapattársaim miatt, mert túlságosan is törődők velük. Ha valamiben fejlődnöm kell, az mindenképp az, hogyan reagálok egy vereségre. Számomra a vereség olyan, mintha a világ a darabjaira hullana szét és rám omlana. Nekem nincs rosszabb egy vesztes mérkőzésnél. Szívből gyűlölöm. De ahogy eddig is, másnap ugyanazzal a vehemenciával vetem bele magam a munkába, mint előtte, vagy még keményebben, hogy ilyen helyzet többé ne alakulhasson ki.”

A HIBÁK KIJAVÍTÁSÁN DOLGOZNI – „Mindig visszanézem a mérkőzést. Egyeztetek az edzővel és a tapasztaltabb csapattársaimmal, mint például Danilo, hogy megértsem, miként helyezkedhetek jobban, hogy ezáltal jobb látás nyílhasson számomra a pályán. Röviden és tömören, az apró részletek figyelembe vétele, még inkább, mint azelőtt.”

KORÁBBI ÉLET – „Ugyanaz vagyok, aki korábban is, olyannyira, hogy érzem a különbséget a társaimhoz képest. Egy egyszerű srác vagyok, talán kevésbé tapasztalt, mint a többiek. De mindig is tiszteltem az idősebb csapattársaimat. Ez egy olyan dolog, ami manapság már kihalóban van, pedig nem esne le senki ujjáról a karikagyűrű ez miatt. Mondok egy példát. Ha előre foglalt időpontom egy masszázsterapeutához, és már mindennel is előkészültünk, de ha látom, hogy jön Danilo, átadom a helyem. Kérni sem kell, csak felkelek és átadom önkéntelenül is. Az idősebbek ezt nagyra értékelik, és számomra ők komoly értékeket hordoznak, alapvető fontosságúak az öltözőben. Kedves embernek tartom magam, de naivnak azért nem. Mindent is megadok azoknak, akikkel törődök, de ha tiszteletlenül bánnak velem, végeztünk egyszer s mindenkorra.”

ELSŐ NAP A JUVENTUSNÁL – „Valójában az inkább volt kettő, semmint egy. Az első az volt, mikor megérkeztem, aláírtam a szerződést és mentem vissza a Frosinonéhoz kölcsönbe a szezon hátralevő részére. Január 31-e volt, recsegő mínuszok repkedtek és én egy szál pólóban jelentem meg. Az adrenalin dolgozott bennem, hogy gyorsan pakoljam össze a holmimat, mert a piac utolsó napján érkeztem. Nem volt nálam semmi, sem egy kabát vagy pulóver. Az első, akivel találkoztam Bonucci volt, majd a reggelinél de Ligt és az edzőteremben Vlahović. Az aláírást követően a nagyapámhoz mentem ebédre, hogy ünnepelhessünk. A második első nap az pedig maga a hazatérés volt, két nyárral ezelőtt, ám annyira izgatott voltam, hogy lényegében semmire sem emlékszek arról a napról.”

VLAHOVIC, MINT EGY TESTVÉR – „Ez nagyon igaz. Szoros kötelék alakult ki a kölcsönös tiszteletnek hála. Persze az is sokat segített, hogy hasonló személyiség jegyekkel rendelkezünk. Ő roppant határozott, elszánt ember és én ezeket a dolgokat nagyon szeretem. Sok dolgot csinálunk közösen, például a Partizan Belgrade kosár csapat meccseinek követése az ő házában. Én, ő és Kostić , ők ketten valami egészen elképesztően nagy rajongók, és őszintén megmondom, hogy élvezetes lehet olyan hangulatú stadionban pályára lépni, mint amilyen a Partizané. Egyik pillanatban úgy éled az életed, hogy egy senki vagy, a következő pillanatban meg már te valaki vagy, tökéletesen át tudom érezni, hogy miért kerültél az érdeklődés középpontjába, mindegy hogy kényelemből, vagy őszinte érdeklődés miatt. Dušannál nincsenek hátsó szándékok. Akár tűzbe is mennék érte és sose fogom elárulni őt.”

HŰSÉG ALLEGRIHEZ – „Oly sokat adott nekem. Kezdve a folyamatos lehetőséggel, ami alapvető fontosságú a fejlődéshez. Ha valaki hibázik, és ezért száműzik, akkor abból sose fog tanulni, ezáltal pedig fejlődni. Ha játszol, önbizalmat nyersz. A Juventusnál szerepelni egy egészen más dolog: ezernyi helyről érkezik a nyomás, klubon belülről és kívülről ugyanúgy. Kezdetben nem sokszor léphettem pályára, szükségem volt időre, hogy felvegyem a ritmust, és hogy átérezzem, valamint megszokjam azt a valóságot, ami addig számomra elérhetetlen, elképzelhetetlen volt. Azonban egy percig sem kétkedtem magamban: a hibáktól és a kritikáktól csak erősebbé válok, arra törekszem, hogy az emberek folyamatosan újra gondoljak azt, amit rólam hisznek.”

A FORDULÓPONT – „Freiburgban történt, tíz egymás utáni kispados kezdés után, egy Európa-liga összecsapáson, ráadásul idegenben. Győztünk, méghozzá úgy, hogy nem kaptunk gólt, csak úgy, mint három nappal később a San Siróban, az Inter ellen.”

JÓL JÁTSZANI – „Engem csak a győzelem érdekel, az cseppet sem, hogy közben jól avagy rosszul játszunk. A történelmet a győztesek írják, a vesztesek vérével.”

A PÁLYÁN – „Ismétlem, ha a pályán vagy, senkinek sem szabad a szemébe nézni. Nincs barátság, semmi. Kezdünk hozzászokni ehhez a hamis focihoz. Régivágású vagyok, labdarúgást játszunk, nem táncolunk.”