A Bianconeri egykori ikonikus szélső védője, az olasz válogatottal 2006-ban világbajnoki címet nyerő Gianluca Zambrotta a minap rövidebb interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak, szót ejtve a Juventus aktuális idényéről, valamint Max Allegri csapatra gyakorolt hatásáról, valamint kitért egyes játékosokra, például a sokak által utódjának tekintett Andrea Cambiasóra, vagy a Zebrák feltörekvő tehetségére, Kenan Yıldızre is. 

"A Juve sosem hal meg. Ez azonnal tudatosul benned, mikor a csapathoz igazolsz, mivel az első pillanattól fogva érzékelheted a győztes mentalitást, ami egyszerűen bele van kódolva a klub génállományába. Az Öreg Hölgy tavalyi problémáit nem a pályán látható teljesítmény okozta, ott ugyanis a csapat elég jól szerepelt, a legfőbb gondokat pedig olyan események idézték elő, amik függetlenek voltak a labdarúgóktól, vagy a szakmai stábtól. A mostani szezonban az együttes harcban van a Scudettóért, s elődöntős a Coppa Italiában, ami még úgy is nagy eredmény, hogy büntetéseik miatt nem szerepelhetnek az európai kupaporondon" – hangsúlyozta Zambrotta bevezetőként. 

"A legnagyobb meglepetést számomra az a bátorság és magabiztosság okozta, mellyel az illetékesek a keret fiataljaihoz fordultak. Az általam rendkívül nagyra tartott Cristiano Giuntoli és Giovanni Manna érkezésével Max Allegri még inkább a csapat tehetségeire helyezi a fókuszt, ennek köszönhetően pedig mára olyan húsz év körüli reménységek váltak a Juve meghatározó arcaivá, mint például Fabio Miretti, Samuel Iling-Junior, vagy éppen Kenan Yıldız. 

Nem kétséges, hogy a török egy óriási tehetség, ám úgy gondolom, hogy nem szabad elhamarkodott párhuzamokat vonnunk közte, és a régi korok nagy legendái között. Volt szerencsém együtt játszani Alessandro Del Pieróval, s nekem bárki elhiheti, hogy ő egészen más volt, mint a többiek, nem is beszélve arról, hogy akkor még a Serie A is más szintet képviselt a topbajnokságok sorában, mint most. Mikor a Barcelonánál futballoztam, megismerhettem az akkor húsz éves Lionel Messit is, akivel kapcsolatban egyből az volt az ember benyomása, hogy ez a srác egy másik bolygóról jött. 

Hogy kiben látom magam a bajnokság mostani mezőnyéből? Elsősorban Andrea Cambiasóban, akinek hajlékonysága és rugalmassága is saját magamra emlékeztet, nem is beszélve arról, hogy hozzám hasonlóan ő is kétlábas, intelligenciája ás mozgáskultúrája pedig ugyancsak az egyik legjobbá teheti majd ezen a poszton. Rajta kívül nagyra értékelem az Interben játszó Federico Dimarcót is, bár őt valószínűleg nem alkalmazhatnánk biztonsággal mindkét szélen. 

Pályafutásom során olyan támadókat szolgálhattam ki, mint Del Piero, David Trezeguet, vagy akár Zlatan Ibrahimović. Ha még mindig aktív futballista lennék, nagy örömömre szolgálna gólpasszokat adni Dušan Vlahovićnak, akit mindig is kiváló centernek tartottam, s akit még véletlenül sem cserélnék el Romelu Lukakura. Meggyőződésem, hogy képességei alapján a szerb akár már ebben a szezonban is elérheti a húsz gólos álomhatárt, még ha ez nem is lesz egyszerű feladat számára. Úgy látom, hogy Vlahović folyamatosan fejlődik technikai és fizikai értelemben, ráadásul az önbizalma is sokkal nagyobbá vált. 

A Scudetto megnyerésének szempontjából talán kedvezőbb, ha az egész csapat kiveszi a részét a góltermelésből, s nem csak egyetlen csatárra hagyatkozunk. Bár Lautaro Martínez elképesztő formában van idén, nem biztos, hogy egymaga eléri majd a 35 gólt, különösen akkor, ha esetleg sérülések is hátráltatják ebben. Emiatt a Bianconeri stratégiája némileg jobb eredményekhez vezethet, mint az Inter által választott út. 

A Juve és az Inter ugyanakkor nagyjából két azonos erősségű csapat. Megítélésem szerint az Öreg Hölgy kezdőjéből Adrien Rabiot, Wojciech Szczęsny, Danilo, Gleison Bremer, illetve Vlahović is beférnének a Nerrazzurri csapatába, míg a milánóiaktól Alessandro Bastoni, Nicolò Barella, Francesco Acerbi, Lautaro Martínez, Marcus Thuram, valamint Hakan Çalhanoğlu válna kirobbanthatatlanná, ha Torinóban játszana. A bajnoki címért folyó küzdelem már csak azért is ilyen kiélezett, mert két fantasztikus alakulat között zajlik, akik minden szempontból méltó ellenfelei egymásnak. 

A két edző, Massimiliano Allegri és Simone Inzagi személyes párviadala ugyancsak nagyon érdekes, mivel egy rutinos, sokat látott mester áll szemben egy feltörekvő, már eddigi karrierje során is komoly eredményeket elérő kollégájával. A győzelmek terén szerzett tapasztalat kissé talán Max felé billentheti a mérleg nyelvét, ám ez nem jelent garanciát a sikerre: játékosként még elképesztően nagy pályafutással bíró edzőkkel és labdarúgókkal is veszítettem bajnoki párharcokat, ahogy nyertem trófeákat zöldfülű társakkal is" – zárta szavait Zambrotta.