A Juventus legendás kapusa, a tavaly visszavonuló, s jelenleg az olasz válogatott delegációvezetőjeként dolgozó Gianluigi Buffon egy Tuttosportnak adott terjedelmes interjúval zárta 2023-at, melyben mostani szerepköre és élete mellett hosszasan beszélt az Öreg Hölgyről is, kitérve Massimiliano Allegri munkásságára, valamint arra, hogy vajon a fekete-fehérek 2020 után ismét magasba emelhetik-e a Scudettót, vagy végül alulmaradnak-e majd a nagy rivális Interrel szemben. A negyvenöt esztendős egykori hálóőr szavainak magyar fordítását az alábbiakban olvashatjátok. 

"Még nem közölték velünk a legutóbbi vizsgáink eredményeit, így egyelőre nem mondhatom sportigazgatónak magam, ennek ellenére viszont nagyon boldog vagyok, mivel úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülésem, s hogy megfelelően teljesítettem a tesztek során. Egy ilyen vizsga nem a formalitásokról szól, mivel ha nem tanulsz rendesen, csak állsz ott, mint egy fa, és meg sem tudsz mukkanni a bizottság előtt. A tananyagban persze akadt néhány szárazabb, unalmasabb rész is, például az, ami a sportjogokról, és az igazságszolgáltatásról szólt, ahol az alapszabály első passzusaitól fogva az utolsókig mindent be kellett magolnunk" – kezdte a beszélgetést a sportigazgatói ambíciókkal is rendelkező Gigi Buffon. 

"Tulajdonképpen remekül érzem magam a pályán kívül. Boldog vagyok, mivel most számos olyan dologgal foglalkozhatok, amire korábban nem jutott időm, s arra törekszem, hogy minél több új szerepkörben próbáljam ki magam, becsatornázva az ötleteimet és fejlesztve a képességeimet. Nem arról van szó, hogy huszonkilenc év után hirtelen megállt az életem, mivel már négy-öt idény óta gondolkodtam a visszavonuláson, az egyetlen dolgom pedig az volt, hogy kiválasszam a megfelelő pillanatot. Mostanra nagyon jó állapotba kerültem, hiszen az élet teljes mértékben kielégít, nem csak a munkahelyemen, hanem otthon, családom körében is. 

Volt pár millió okom arra, hogy miért játszottam ilyen sokáig, ám a legfontosabb az volt, hogy az utolsó pillanatig úgy éreztem, hogy képes vagyok a legmagasabb szinten teljesíteni. Másodsorban példát akartam mutatni a gyermekeim számára, mivel meg akartam értetni velük, hogy csak mi magunk állíthatunk korlátokat saját magunkkal szemben, azokat pedig nem mások szabják meg számunkra. Ezen korlátok gyakran tágabbak, mint ahogy gondolnánk, ám mindenképpen szélesebb teret fednek le annál, amit mások mutatnak nekünk. Természetesen az is fontos szempont volt, hogy újra magamra szerettem volna ölteni a Parma szerelését, s újra pályára akartam lépni abban a környezetben, ahol annak idején felnőttem, és amit mindig is szerettem. 

Mikor 2021-ben visszatértem a Juventushoz a párizsi kalandom után, az a vágy hajtott, hogy ismét megosszam a közös út örömét bizonyos barátokkal és csapattársakkal, összességében véve pedig csodálatos eredményeket értünk el, melyek közül a legnagyobb a Reggio Emiliában magasba emelt Coppa Italia elhódítása volt. Természetesen abban a szezonban más céljaink is akadtak volna, viszont maga az út fantasztikus volt, olyan emberek társaságában, akikkel számtalan hasonló utat tettem meg karrierem során. A többi okról inkább nem beszélnék, mivel számtalan indokot tudnék még mondani arra, hogy miért nem akasztottam szögre előbb a kesztyűimet. 

A legnagyobb örömöt és szórakozást mindig is a saját magam által állított, majd később legyőzött akadályok jelentették számomra. Az évek során a saját kísérleti nyulam voltam, s állandóan teszteltem a képességeimet, miközben mindig próbáltam valami újat csinálni és alkotni, vagy megérteni, megoldani, kielemezni egyes helyzeteket, a tapasztalatokat pedig elraktározni, s később felhasználni. A PSG-nél töltött idény után azért fogadtam el a második számú kapus szerepkörét az Öreg Hölgynél, hogy ezt az élményt is megtapasztalhassam. Meg akartam érteni a futballt azok szemével, akik nem mindig juthattak lehetőséghez, holott ha következetes lettem volna, s ha ez lett volna a célom, kezdő, valamint csapatkapitány is lehettem volna a visszatérésemet követően. Egy labdarúgónak az jelenti a legnagyobb boldogságot, ha a pályán töltheti az adott 90 percet. Én magam is ezt élveztem a legjobban a meccsekben, hiszen arra a másfél órára minden mástól elhatárolhattam magam, s egyedül a labda, valamint a három kapufa létezett. 

Lehettek gondjaim, akadhattak rossz gondolataim, sőt, talán még a bemelegítés közben is megkérdezhettem magamtól, hogy mi a francot keresek itt, mikor otthon is lehetnék a gyermekeimmel, ám miután a játékvezető belefújt a sípjába, 90 percnyi tiszta szórakozást következett, minden aggodalom és probléma nélkül. Úgy gondolom, hogy a mostani generáció tagjai is jól érzik magukat a pályán, ám nem tudom, hogy mi járhat a fejükben a Serie A-ban való szereplésről, vagy arról, hogy mit jelent egy adott klubot és annak drukkereit képviselni. Az én időmben a labdarúgás teljesen más volt, s messze nem azokról a választásokról és értékekről szólt, mint manapság. Nem tudom, hogy ez szerencsés-e, vagy sem, ám annyi szent, hogy én nem ebben a kultúrkörben nőttem fel harminc évvel ezelőtt. 

Számomra megváltást jelentett, hogy annak idején a Juve és a Parma mezét viselhettem, s nem anyagi szempontból, hanem megbecsülés szintjén, mivel hatalmas dolognak tartottam, hogy azok futballisták mellett szerepelhetek, akik gyermekként inspiráltak. Mindig is tisztában voltam azzal, hogy milyen jelentős dolgokon megyek keresztül, s egy idő után azzal is, hogy mit jelentek a fiatalabb korosztályoknak, ám attól függetlenül, hogy mit képviseltem a sportágunkban, próbáltam higgadt és szerény maradni, tapasztaltabb koromban pedig ugyanolyan örömmel töltött el, ha egy-egy kimagasló futballista mellett játszhattam. 

Attól tartok, hogy a mai fiatalok felfogása teljese más, mivel ők a futballtól leginkább az egzisztenciateremtés lehetőségét remélik, nem pedig a tiszta örömöt. A közösségi média korában egy ifjú reménység azt hiszi, hogy ő áll a középpontban, hiszen a több százezer, vagy több millió követője oda helyezi őt, jelenlétük pedig meggyőzi a tehetségeket arról, hogy valóban ők a világ legjobbjai, miközben még az első lépéseket sem tették meg. Ez talán nagyobb elégedettséggel tölti el a fiatalabb nemzedékeket azoknál a dolgoknál, amik a mi boldogságunkat okozták, ugyanakkor meggáolja, hogy annak valódi mélységében szeressék és tiszteljék a sportágat. 

Túl korai lenne arról beszélni, hogy az olasz válogatott ott lehet-e majd a 2026-os világbajnokságon, azonban annyi biztos, hogy az embereknek két szerencsétlenül sikerült kaland miatt nem kellene ennyire rettegniük egy esetleges rájátszástól. Az Azzurri mindig nagy lelkesedést vált ki a szurkolókból, mikor legjobb tudásunk szerint játszunk, s hiszem, hogy ez az elkövetkezendő időszakban sem lesz másképp. A Németországba való visszatérés bizonyára nagy hatással lesz majd rám, főleg úgy, hogy első találkozónkat Dortmundban fogják megrendezni. A 2006-os vb-elődöntőben itt harcoltuk ki a továbbjutást a válogatottal, később pedig a Juventusszal is remek eredményért értünk el ebben a fantasztikus stadionban, ráadásul a Parma kapusaként korábban két büntetőt is hárítottam az arénában. Ezek mellett persze már csak amiatt is élvezni fogom az előttünk álló tornát, mert a kispadon ülve jóval kisebb feszültséggel fogok majd szembesülni, mint játékosként. 

Nehéz csoportot kaptunk, ugyanis a mindig erős spanyolok és a horvátok mellett Albánia is egy veszélyes alakulatnak számít, már csak azért is, mert az első összecsapásunkat ellenük kell majd megvívnunk, az első meccsen pedig egy kissé mindig ideges az ember. Ettől függetlenül hiszek abban a munkában, amit stábunk Luciano Spalletti irányításával végez, s melyet a srácok is jól fogadtak. Az egyetlen kérdést az jelenti, hogy milyen állapotban fogunk megérkezni a megmérettetésekre. Spalletti egy némileg atipikus szakember, akinek megvannak a maga sajátosságai: szereti a közvetlen, emberi oldalát mutatni, mindig ő van a középpontban, s előszeretettel ad egyedi technikai jellemzőket, valamint viselkedést az alakulatnak. Megköveteli a fegyelmet, ugyanakkor elvárja, hogy a tettek és a mondandók között állandó koherencia álljon fenn. Mi ketten nagyon régóta ismerjük egymást, ám közelről sosem dolgozhattunk együtt, ami miatt mostani szerepkörünk mindkettőnk számára új élményt jelent. 

Gianluca Vialli azt tanította nekünk, hogy az élet egyszeri lehetőség, ami miatt nem szabad időt pazarolnunk. Az életünk a legnagyobb vagyonunk, amit magunkénak tudhatunk a földön, ezért pedig kötelességünk a lehető legtöbbet kihozni belőle, egészen az utolsó napunkig. Úgy vélem, hogy ez a futballra is igaz, ezért pedig a kritikának is megvan a maga helye a világban. Engem még Gianluigi Donnarumma helyében is örömmel töltenének el a produkciómat kifogásoló vélemények, már amennyiben jogos kritikákról beszélünk. Egy-egy hiba kiemelése által csak tanulhat az ember. A németeknek van egy szavuk, a schadenfreude, ami kárörömöt jelent. Azt hiszem, hogy Gigio a nehézségek ellenére is jól teljesít, s megmutatta azoknak, akik a rossz formája miatt örültek, hogy ő még mindig az a kapus, aki 2021-ben Európa-bajnokságot nyert Itáliának. Hogy milyen tanácsot adnék neki? Semmilyent! Mikor erről kérdeznek, mindig a véleményemet közlöm, nem pedig a tanácsaimat, ugyanis az én álláspontom is csak egy a sok közül, s nem jó, ha ezt valaki készpénznek veszi. 

Hogy ki a három legjobb kapus jelenleg? Nem tudnék csak három hálóőrt kiemelni, mivel rengeteg kiemelkedő futballista játszik ezen a poszton. Ha nem számoljuk a jelenleg sérült Courtois-t, akkor is legalább hat-hét kimagasló portást tudnék mondani. Konkrét neveket csak azért nem mondok, mert ezek évek óta változatlanok. Úgy vélem, hogy egy jó kapust csupán 20-30%-ban határoznak meg a veleszületett tulajdonságok, 70-80%-ot pedig a munka és a gyakorlás ad hozzá a produkciójukhoz. Ez azt jelenti, hogy egy igazi hálóőr képes megérteni a játék menetét, jól kapcsolódik a csapattársakhoz, s biztonságot jelent a védelem számára. Ezek külső szemmel megfoghatatlan jellemvonásoknak tűnhetnek, ugyanakkor sokkal fontosabbak, mint a fizikai tényezők. 

Max Allegrit csak azért bírálják, mert a Juventus rengeteg nehézségen ment keresztül az elmúlt évadban. Néha eszembe jut, hogy a Bianconeri körül tevékenykedő emberek, valamint a csapat sikeréért szorító drukkerek mennyire örültek, mikor a mester két évvel ezelőtt visszatért a kispadra. Mikor második alkalommal kezdjük el a munkát valahol, időre van szükségünk ahhoz, hogy újra elérjük a korábbi szintet. Az elmúlt két idény alkalmat adott Max számára ahhoz, hogy fontos döntéseket hozzon, hogy rendet várjon a keretnél, s hogy új alapokat fektessen le, amik később ismét diadalra vezethetik az Öreg Hölgyet. Nem gondolnám, hogy a Scudetto elnyerése illúzió lenne a Zebrák szempontjából. A csapat természetesen nem tekinthet egyértelmű célként a bajnoki címre, azonban reménykednie kell benne, s tennie kell azért, hogy a szezon végén magasba emelhesse a trófeát. Ennek kell lennie a mindent felülíró vágynak és az eltökéltség forrásának, amiért minden játékosnak harcolnia kell. 

A mai napig követem a Serie C küzdelmeit, elsősorban gyermekkori klubom, a Carrarese miatt, valamint figyelemmel kísérek néhány amatőr bajnokságot is. A Serie A és a Serie B persze ugyanúgy az életem részét képezi, nagyrészt a Juventus és a Parma miatt, akiknek meccseit mindig megtekintem, ezen felül pedig olykor a BL-mérkőzések elé is szívesen leülök. Számomra nem jelent gondot, ha a Bajnokok Ligája után amatőr futballt kell néznem, mivel a labdarúgás lényege szinttől függetlenül ugyanúgy megmutatkozik. Az olasz válogatott delegációvezetőjeként természetesen más válogatottak produkciója sem hagy hidegen, ám karrierem miatt a klubfutball is foglalkoztat. 

Nem tudom, hogy Beppe Marotta-e a legjobb sportigazgató, ám annyit biztosan elmondhatunk, hogy amikor a szakember megérkezik egy új állomáshelyre, azonnal fontos változásoka ér el, ami veleszületett képessége. Senkinek sem sikerül ilyen hatékonyan kiválasztani embereket a nekik legjobban fekvő pozícióba, s rendet teremteni az addig problémás területeken. Marotta azonnal átlátja, hogy az adott klubnak mire van szüksége, a diagnózis felállítását követően pedig rögtön megfelelő kezelést ad a páciensnek. Ezzel a tulajdonsággal csak nagyon kevesen rendelkeznek. Cristiano Giuntolira ugyancsak érdemes odafigyelni, mivel az általa bejárt út igencsak meggyőző, mindazonáltal Beppe nem csak egy sportigazgató, hanem sokkal több annál. Cristiano azon szakemberek közé tartozik, akik a maguk szintjén valami jelentősebb dolgot értek el, mint társaik, hiszen remek érzéke van a piachoz és a csapatok felépítéséhez, Marotta azonban mindenki fölött áll e tekintetben. 

Annyit biztosan kijelenthetek, hogy sosem fogok visszatérni a futballpályára. Mikor tavaly megsérültem a Cagliari ellen, rádöbbentem, hogy elérkezett a visszavonulás ideje. Később rájöttem, hogy mindvégig csak egy jelet vártam a sorstól, melynek alapján meghozhatom ezt a döntést, mikor pedig azon a májusi napon harmadjára is sérülést szenvedtem a szezon során, ráadásul olyan kellemetlen helyen, ami három-négy hónapos kihagyást eredményezett volna, ráébredtem, hogy eljött az idő. Jelenleg a sportigazgatói tanfolyamban igyekszem kiteljesedni, mivel később szeretnék ebben a munkakörben dolgozni. Csodálatos, egyedülálló utazás volt, ám mostanra vége" – összegzett Buffon.