Egykori játékosok a vasárnap esti Derby d'Italia kapcsán

marci_inter.jpgA Juve-Inter kapcsán a várakozás egyre csak fokozódik, évek óta nem volt olyan rangadó a felek között, mikor is a tabella első helye volt a tét. A két csapat a válogatott szünetet követően megkezdte a felkészülést a vasárnap este az Allianz Stadiumban megrendezésre kerülő Derby d’Italiára, és ezen esemény kapcsán négy korábbi Bianconeri-játékos, név szerint Darko Kovačević, Alessio Tacchinardi, Clauido Marchisio, s Massimo Mauro osztotta meg a gondolatait a La Gazzetta dello Sport munkatársával.

kovacevic_juve_inter_2000_esulta_1400x840.pngDarko Kovačević – Két szezon a bianconero mezben, melynek legemlékezetesebb momentuma az Inter elleni duplázás volt: "Pályafutásom egyik legjobb mérkőzése volt az az ominózus derbi. Zidane hiányzott, Ancelotti pedig bátor volt és kockáztatott azzal, hogy Del Pierót, Inzaghit, és engem egyszerre küldött pályára. Az első találat egy löbbölés volt, Pippo gólpasszából. Akkortájt fantasztikusan éreztem magam, úgy éreztem, minden lehetséges számomra. És valóban így volt, a két gólos előnyt Pessotto keresztlabdája után állítottam be, Peruzzi felett fejelve a kapuba. Még csak nem is látott engem… Hazai pályán fogadjuk a listavezetőt, ezért a Juve számára kötelező győzelemre játszani, hogy a forduló végén előzhessünk. Kitől számítok meglepetésre? Vlahovićot mondanám. Az ilyen nagy meccsek mindig tökéletesen alkalmasak a nehezebb periódusok leküzdésére. Remélem Allegri bizalmat szavaz neki a mérkőzésen, ha nem is kezdőként, de legalább csereként és biztos vagyok benne, hogy Dušan a maga előnyére fordítja majd a szituációt és megindul felfelé a gödörből."

tacchinardi.pngAlessio Tacchinardi"Nem mondhatjuk, hogy kifejezetten gyakran szereztem gólt, de az Inter elleni minden tekintetben emlékezetesre sikerült. A 2000/01-es szezonról beszélünk és 3-1 arányban diadalmaskodtunk a Delle Alpiban…" – kezdte gondolatait Tacchinardi, aki 404 alkalommal lépett pályára zebracsíkos mezben, melyeken 15 találatot jegyzett. "Egy bal lábas gól, a büntetőterület csücskéről az ellentétes oldali sarokba, Frey vert helyzetben volt és a Derby d’Italia érdemi része véget is ért. Ennyi. Vasárnapra nézve egy hasonló találatot várok, mondjuk Rabiot-tól. Ilyen technikai adottságokkal sokkal többször kellene kapura lőnie. Hiszek benne, hogy a Juventus megnyerheti a rangadót és megelőzheti riválisát. Hogy mi lehet a döntő faktor Allegri csapatában? Mindenképp a győzni akarás. Hogy felülkerekedhess egy olyan csapaton, mint az Inter, melynek a kerete sokkal komplexebb, és ahol Inzaghi kiváló munkájának gyümölcsét hétről-hétre láthatjuk, a Bianconerinek mindenképp szüksége lesz kitartásra, és arra, hogy ne féljen bemocskolni a kezét. Épp itt az ideje, hogy a Juventus visszatérjen a győztes útra, mint az én időmben. Hogy legyőzd az Intert, a legapróbb mozzanatok is döntő fontosságúak lehetnek: egy távoli lövés, egy megfelelően elvégzett szöglet, vagy egy kellően agresszív meccskezdet is elég lehet a győzelemhez."

marchisio_goal_inter.jpgClaudio Marchisio – Ki is érezhetné át jobban Olaszország derbijének hangulatát, mint a klub saját nevelésű legendája: "A mai napig izgatottsággal töltenek el ezek a mérkőzések, mert egy ilyen találkozón gólt szerezni egészen más lelkiállapotot jelent, főleg akkor, ha ennek köszönhetően nyerni is tud a csapat, ahogy velünk is történt. Ez a rangadó most kiemelkedő fontosságú lesz. Mindkét csapat kiválóan teljesít, még ha a kijelölt úton más megközelítéssel is haladnak, leginkább történelmükből fakadóan. A válogatott szünet után mindig nehéz mérkőzések születnek, meglátjuk, hogy most miként reagálnak erre a felek. Az is fontos lehet, hogy a két edző vajon a sérültjeik közül visszakaphat-e akárkit. Csapat, játék és tapasztalat tekintetében az Inter ellenfele felett áll, azonban a Juventus már nem egyszer megmutatta, hogy ha kell, akkor tud szenvedve is eredményeket felmutatni és ez a folyamatosság idén már a tabellán is meglátszik. Remélem, hogy szép és izgalmas találkozót láthatnak vasárnap az Allianz Stadiumba kilátogatók. Ki lehet a meccs embere? Én Chiesára fogadnék."

massimo_mauro.pngMassimo Mauro"Ha becsukom a szemem és megpróbálok visszaemlékezni azokra a Derby d’Italiákra, amiken szerepeltem, mindig Platini jut az eszembe… Zenga megfogta a büntetőjét, de a kipattanót már nem rontotta el Michel. Egy döntetlen, mint megannyi alkalommal ezen párharc során, éppen a Tokióban, az Argentinos Juniors ellenében megnyert Interkontinentális Kupa előtt" – emlékezett vissza az egykori középpályás. "Hogy ki lehet a nyerőember vasárnap? Úgy gondolom, hogy olyasvalaki, akire előzőleg nem is gondoltunk volna. Pont, mint a válogatott szünet előtti utolsó összecsapás során. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy McKennie lehet ez az ember, aki azért szezononként mindig meglövi a maga góljait, idén viszont még adós ezzel. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy Rabiot-találat által dől majd el a három pont sorsa. Azon felül, hogy az Inter a listavezető, a csapatuk is teljesebb és minőségibb. Taktikai szempontból azonban a vasárnap esti összecsapás még akár a Juventusnak is kedvező lehet. Ha Allegri fiai eredményes ellentámadásokat képesek vezetni, meglephetik a Nerazzurrit és rájuk nézve pozitív eredménnyel is zárulhat a derbi."