Llorente: "A Juve legnagyobb gondja a középpálya minősége"

llorente.jpgAz Öreg Hölgy egykori labdarúgója, Fernando Llorente a napokban rövidebb interjút adott az olasz médiának, ennek keretében pedig számos aktuális témáról fejtette ki véleményét, többek között megemlítve Nicolò Fagioli fogadási ügyét, megnevezve kedvenc Juve-csatárát, s szót ejtve a klub korábbi és mostani középpályás-sora közötti differenciáról is. 

"Egyik kedvenc Juventus-játékosom Arkadiusz Milik, akivel volt alkalmam együtt szerepelni a Napoli alakulatánál. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy sok sikert kívánjak a lengyelnek, akit véleményem szerint igencsak alábecsülnek, részben talán az őt érő sérülések miatt is, holott a támadó kiválóan lő a bal lábával, továbbá hihetetlen hatékonysággal fejezi be az akciókat is" – jelentette ki a La Gazzetta dello Sport megkeresésére reagálva. 

"Nagy tisztelője vagyok Dušan Vlahovićnak, már csak azért is, mert tisztában vagyok vele, hogy mekkora nyomással jár a Juventus kilencesének lenni. A szerb még nagyon fiatal, korához képest pedig remekül teljesít, amiről az is tanúbizonyságot ad, hogy a szezon eddigi részében már 4 találatot szerzett. A magam részéről sosem cseréltem volna el őt Romelu Lukakura, s örülök, hogy ebből az üzletből végül nem lett semmi. 

Úgy gondolom, hogy a mostani csapatból nagyon hiányoznak az olyan labdarúgók, mint Arturo Vidal, vagy Carlos Tévez, hiszen az ő játékuk gyakran sokkhatást gyakorolt az ellenfelekre képességeik és nagyszerű karakterük miatt. Borzasztóan sajnálom, ami Paul Pogbával történt, hiszen ő sokkal jobb srác ennél, mellette pedig szomorúsággal tekintek Nicolò Fagioli fogadási ügyére is: a fiatal játékosoknak számtalan alkalommal elmagyarázzák, hogy tilos futballmeccsekre fogadni, ő pedig mégis megtette... Nem sok hiányzott ahhoz, hogy teljesen tönkretegye a karrierjét. 

Az eredmények alapján az újonnan felbukkanó nehézségek kevéssé érintik a Bianconerit, ami megítélésem szerint Massimiliano Allegri érdeme: a mester mindig is képes volt arra, hogy mosolyogva, konstruktív megoldásokat javasolva álljon hozzá a bonyoldalmakhoz. A legnagyobb gondot talán a középpálya minősége jelenti, ahol jelenleg Adrien Rabiot számít a legjobbnak, ugyanakkor a francia nehezen kapott volna lehetőséget Andrea Pirlo, Claudio Marchisio, Vidal, illetve Pogba mellett. 

Úgy vélem, hogy a torinóiaknak szükségük van egy olyan játékosra, aki új színt tud hozni a csapat tengelyébe, s egyúttal erősebbé tudja tenni azt. E tekintetben a Tottenham Hotspur játékosát, Pierre-Emile Højbjerget tartanám a legkézenfekvőbb választásnak. Annak idején én magam is szembenézhettem a dánnal a Premier League-ben, s meggyőződésem, hogy a skandináv egy igazi vezéregyéniség és csapatkapitány-alkat, vagyis egy olyan futballista, akire a Juventusnak szüksége van egy új sikerkorszak megkezdéséhez" – összegzett Llorente.