Ultrákat bemutató sorozatunk korábbi részében Olaszország egyik leghíresebb szurkolói csoportját, az Európában is hírnevet szerző Atalanta-ultrákat mutattuk be. Habár az Orobici igen korán, már a ’70-es évek elejétől kezdve rendelkezett szervezett szurkolói csoportokkal, a soron következő ellenfél még ennél is nagyobb múltra tekint vissza, olyannyira, hogy konkrétan az olasz ultramozgalom elindítóiról beszélhetünk. Ezen a héten, az AC Milan ultrái kerülnek bemutatásra.

Az évtizedek alatt összesen több, mint 180 kisebb-nagyobb szurkolói csoportról beszélhetünk a Milan esetében, ennek okán lehetetlen lenne bemutatni az összes csoportot ezért lássuk a legismertebbeket és legnagyobbakat. Utazzunk is vissza a ’60-as évek végére. Minden 1968-ban kezdődött, amikor vasárnaponként a San Siro egy közkedvelt szektorának 18-as kapujánál elkezdett néhány fiatal találkozni. Ahogy teltek a hetek, a társaság egyre nagyobb és nagyobb lett iskolai barátokat, szomszédokat, családtagokat meghívva. A csoport végül úgy döntött, hogy nevet adnak maguknak, mely a Fossa dei Leoni lett (Oroszlánok árka), mérkőzésekre pedig piros-fekete mezekben, zászlókkal, konfettis zsákokkal, egyszerű dobnak használt tárgyakkal kezdtek el járni.

Ezzel ők lettek a mai értelemben vett első olasz ultracsoport, akik szervezett szurkolást hoztak a stadionokba. Nevüket a Linate melletti régi Milan edzőpályája után adták a csoportnak. A békés szurkolás után egyre jobban kezdett az erőszak is beszivárogni az ultramozgalmakba Olaszországban, mely a Fossát is elérte. Erről tanúskodik indulójuk, melyet az 1966-ban bemutatott L'armata Brancaleone című olasz film betétdalából írtak át: "Fegyveres oroszlánok vonulunk, mi vagyunk a Fossa dei Leoni. leon.. leon.. leon... leon... leon... mi vagyunk a Fossa dei Leon! Vér! Erőszak! Fossa dei Leoni!" A csoport az évtizedek alatt országos méretűre duzzadt, több alszekciója alakult szinte minden Olaszország tartományában, sőt még külföldön is, többek között Torinóban, Firenzében, Genovában, Párizsban és Svájcban. Még a Fossától is egy évvel korábban, 1967-ben alakult meg a Commandos Tigre, azonban ők később vették fel az ultra-jegyeket. Ők lettek végül a Rossoneri leghosszabb ideig működő aktív ultracsoportja, mintegy 50 évig határozták meg a Curva Sud látképét. Aranykorukat Sacchi időszaka alatt élték, ekkor 2000 fő alkotta a csoportot.

A ’70-es évek újabb csoportok létrejöttét eredményezte, melyek közül a legismertebb a Brigate Rossonere, ők 1975-ben születtek két korábbi csoport, a Cava del demonio és az Ultras egyesüléséből. Zászójuk először 1975. október 19-én került elő egy Bologna-Milan mérkőzésen.  Jelentőségük az évek múltával folyamatosan nőtt, a Fossával és a Tigrével együtt 30 éven át képezték a Rossoneri déli kanyarjának gerincét. Újítónak számítottak abból a szempontból, hogy hogy ők kezdtek el úgynevezett saját márkájú termékeket árusítani a kanyaron belül: sálakat, matricákat, stb. Olaszországban hamar komoly hírnevet szereztek maguknak, működésük csúcspontján több ezer tagot tudtak soraik között. Az 1970-es évek végét a Fossa és a Briagte közötti erős együttműködés és egység jellemezte. Említésre méltó még a Panthers, akik 1976-ban alakultak, gyakran vegyültek a Brigate tagjaival a lelátón, illetve a Vecchia Guardia, akikhez sok Brigate és Fossa tag csatlakozott.

Az 1980-as évek elég zivataros volt a Fossa számára, több tag kilép, és csatlakozik más csoportokhoz, így csorbul a tábor renoméja. Ezt követően belső feszültségek is felütik a fejüket elsősorban a bevételek felhasználását illetően, ami, bár közvetlenül nem érintette a Fossát, mégis sok ember távozását, vagy csökkentett részvételét eredményezte. Ezeket a nehézségeket végül sikerül megoldani, és helyreáll a csoport renoméje a ’80-as évek végére. Az évtized során nem alakul jelentős csoport, melyről részletesen kellen írnunk.

A ’90-es években komoly változások álltak be, nem csak a Milan ultrái, de az egész ország életében. 1995-ben egy Genoa-Milan mérkőzés előtt a Marassiban egy fiatal genovai szurkolót hasba szúrt egy Milan-szurkolói csoport egyik tagja (feltehetőleg a Brigatéból). Az eset országos felháborodást és megvetést váltott ki az ultrák iránt, innentől számítódnak a komolyabb kormányzati intézkedések is ellenük, mely hosszútávon a szigorított ellenőrzéseket, ezáltal a mozgalom hanyatlását kezdte okozni. Az eset komoly feszültséget okozott a Brigate berkein belül is, melyet újraszerveződés nyomán sikerült végül rendezni. Az ultrák szempontjából ez válságos időszaknak számít, egy évvel korábban, 1994-ben mégis megalakult egy újabb, jelentős csoport L'Alternativa Rossonera néven. A július 6-án alapított csoport az évek során egyre inkább előtérbe került a Curva Sudon belül, mentalitásukat tekintve kevésbé voltak radikálisak. Ez a szemlélet olyannyira elhatárolta őket a többiektől, hogy 2008-től nem is a Curva Sudban foglaltak helyet a többiekkel.

Az új évezred beköszönte egyben egy meghatározó korszak végét is jelentette, 2005-ben a Fossa bejelentette feloszlását. Az eseményhez komoly köze van a Juventus – milánói székhelyű – Viking csoportjának. Történt ugyanis, hogy a 2005. október 29-i Milan-Juve mérkőzésen két "Viking Juve" zászlót lengettek a sarokban a „Fossa” transzparens felett. A Viking tagjai természetesen nem hagyták megtorlatlanul az esetet. A PSV Eindhoven elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésről való hazatéréskor a Fossa egyik elnökségi tagját, aki a vendégzászló őrzésével volt megbízva, egy csoport Viking-tag állította meg, rendőrnek álcázva magukat, közúti ellenőrzést szimulálva.

A Viking tagjai egyúttal elvették a Fossa fő drapériáját, melyről egy képet is közzétettek. A két csoport később visszacserélte az ellopott ereklyéket. Az eset nem maradt ennyiben a Milan-ultrák berkein belül, megvádolták a Fossát, hogy a hatóságok bevonásával szerették volna visszaszerezni a transzparenst, ami az ultrák etikai kódexe szerint megbocsáthatatlan bűnnek számít. A többi nagyobb csoport képviselői tisztázást követeltek, a Fossa tagjait, akik elmentek a tisztázó megbeszélésre, arra kérték, hogy többé ne jöjjenek a stadionba. Ez az eset egy jó ürügynek számított a belső hatalmi harcok felhasználására, a Tigre és a Brigate is nyomást gyakorolhatott. A Fossa székházában gyűlést hívtak össze 2005. november 15-én, melynek a végén döntés születik a csoport feloszlásáról, ezzel pedig véget ért a világ egyik legelismertebb ultra-csoportjának története. A Fossát ért vádak egyébként soha nem igazolódtak be, egyes elméletek szerint a csoport feloszlásában politikai nézetkülönbség is közrejátszott (a Fossa régóta konfliktusban állt más milánói ultrák csoportjaival, amelyek jobboldali körökhöz kötődtek velük ellentétben).

Még ebben az évben megalakul két csoport, melyek igyekeznek a Fossa örökségét életben tartani: a Leoni del Sud igen rövid ideig lesz életképes, azonban a Szilveszter napján létrehozott Guerrieri Ultras Curva Sud Milano több évig működni fog, sőt a Brigate mellé felnőve az egyik vezető csoporttá válnak. 2010-ben a Brigate is bejelenti feloszlását, majd 2016-ban jön el végleg egy korszak vége, a Tigre alábbi közleményével: "Tegnap este, április 25-én történt valami, amiről azt hittük, hogy soha nem fog megtörténni, úgy döntöttünk, hogy feloszlatjuk a Commandos Tigrét. Szomorúan éljük meg ezt a döntést, de annak tudatában, hogy a csoport már nem az, ami egykor volt, és túl sok viszontagság után eljött az idő, hogy meghozzuk ezt a helyes és fájdalmas döntést. Soha nem fogjuk elhagyni a stadiont, hanem egyszerűen elmegyünk megnézni a mérkőzéseket, azzal, aki akarja, más szektorokba. 41 évnyi idegenbeli meccs, győzelem és csalódás után nehéz lesz már nem látni a zászlónkat, amelyet mindannyiunk szívében fogunk hordozni! Tigre, örökké!" Az űrt azóta a 2011-ben alakult Curva Sud Milano látja el, egyesítve a szervezett szurkolókat.

Az évtizedek során a különböző csoportok is rivalizáltak egymással, az Atalanta-ultrákhoz hasonlóan itt is megtörtént, hogy külön-külön alakítottak ki baráti viszonyt és rivalizálást más ultrákkal. Ki mással is kezdhetnénk a sort, mint Milánó másik felével, az Inter ultráival? A város két csapatának derbije, a Madonnina a világ egyik legismertebb futball-rivalizálása, melyben nincs különbség a szurkolók között sem. A két tábor első komolyabb összetűzése nem váratott sokat magára, hiszen már az ultra-mozgalmak hajnalán is olvashattunk komoly incidensről. Az 1971/72-es szezon derbijének első mérkőzésén került sor ez egyik komolyabb balhéra, amikor egy Fossa-tag egy konzervdobozt tartó bottal a kezében járt körbe az Inter-szurkolók között gúnyból, mivel az előző szerdán az Inter 7-1-re kikapott a Borussia Mönchengladbachtól.

Azon a találkozón Inter játékosát, Boninsegnát eltalálták egy konzervdobozzal. Néhány perc múlva dühös verekedés tört ki, amelyet minden külső beavatkozás nélkül sikerült elrendezni.  Sokkal komolyabb incidensre került sor 1980 decemberében: a Milan és az Inter egy közös, vegyes csapattal állt ki barátságos mérkőzésen a Bayern München ellen, ez azonban nem hozta közelebb egymáshoz a tifosikat. A találkozón az Inter szurkolói egy Molotov-koktélt dobtak a jelenlévő Milan-szurkolókra. Másnap döntés született a bosszúról a Nerazzurri ellen, és bár sok Milan-ultra ellenezte, körülbelül harmincan úgy döntenek, hogy elmennek az Inter Boys csoportjának főhadiszállására, azok már készen állnak és várják őket.

Egy fiú a Brigate közül súlyosan megsebesül, egész pontosan a lépét átszúrták, azonban szerencsére életben maradt. 1983-ban kissé javult a helyzet, amikor a két csapat szurkolói megnemtámadási szerződést kötöttek egymással. Ez persze nem jelenti, hogy nem lettek volna incidensek, akár a közelmúltban is. 2009-ben a derbi alkalmával a Milan-szurkolók kifeszítettek egy drapériát, mely a szokásosnál lejjebb lógott a felső gyűrűről, és eltakarta a kilátást néhány Inter-szurkoló elől. Ők ezért letépték a drapériát, mely főben járó bűnnek számított, az incidens pedig verekedésbe torkollott. Ez az eset óta csak rendkívül ritkán került sor erőszakos cselekményekre.

Az Inter mellett komoly ellentétek fűzik a Juventus szurkolóihoz is a Milan-ultrákat, érthető módon a két klub történelmi léptékű rivalizálásából adódóan. Itt talán a gyűlölet még nagyobb is, mint a városi rivális esetében, melyet tovább fűtött Muntari elhíresült fantomgólja. Az első incidensek az 1974/75-ös Milan-Juve mérkőzésen történtek, amikor a Rossoneri szurkolói tucatnyi Juventus-buszt tettek tönkre az általuk botrányosnak tartott bírói ítéletek miatt. A Viking nem 2005-ben lopta el először egy Milan-ultra csoport zászlaját, a Tigre is áldozatul esett nekik, amikor 2002 decemberében a Parma és Reggio Emilia közötti autópálya egyik benzinkútjánál történt összecsapások során a  Viking épp Rómába tartott.

A két ultracsoport nem sokkal később, a 2003 márciusi Milan-Juve bajnoki mérkőzés alkalmával került ismét kapcsolatba egymással, a stadionon kívül és belül is összetűzésekre került sor, a Commandos egyik tagját letartóztatták. Április 21-én aztán Milánóban a Bajnokok Ligája-mérkőzésre Barcelonába tartó Juventus-szurkolók egy csoportját botokkal felfegyverzett milánói ultrák támadták meg. A 2003-as BL-döntőre a rendőrség nyomására, valamint az olasz egység egyfajta demonstrációjaként az ellenséges Angliával szemben a Milan és a Juventus szurkolói  egyezséget kötöttek a harcmentességről, így nem történtek zavargások Manchesterben a mérkőzés előtt.

Említésre méltó még a Roma-szurkolókkal való ellenséges viszony, mely annyiban különbözik az előző kettő esettől, hogy itt egy korábbi barátság fordult át gyűlöletbe. Ez a viszony annyira terhelt, mely sajnos halálos áldozatot is köveltet a ’80-as években. A két csapat 1988/89-es találkozója alkalmával, a mérkőzés előtt egy 20-25 fős milanista csoport megtámadott három Roma-szurkolót, akik nyilvánvalóan elfutottak a túlerő elől. Közöttük volt a 19 éves Antonio De Falchi is, aki megbotlott és elesett. A Milan-szurkolók rárontottak, a fiú pedig a rémület következtében szívrohamban meghalt. Az eset következtében egy Brigate-tagot börtönbüntetésre ítélték. Az elkövetkező években sem csitultak a dolgok, például kb. háromórás gerillaháborúba torkollott az 1992/93-as Coppa Italia mérkőzés színhelye, amelynek súlyos áldozatai voltak, többek között egy Milan-drukker kómában került, feltehetőleg egy üveggel verték fejbe. Az ellentétek az új évezredben sem csillapodtak, és azóta is tartanak, még ha nem is ilyen erőszakos formában.

Az ellenségek sora még nem ér itt véget, közöttük voltak szintén korai barátságból átfordult viszályok, mint például a Hellas Verona szurkolói esetében, illetve említésre méltó még az Atalanta, Fiorentina, Genoa és Bologna szurkolóival való rivalizálás a fentieken túl. Érdekes módon baráti viszonyt szinte többet sikerült kialakítani külföldön, mint belföldön. Belföldön a talán egyetlen időt álló barátságot a Brescia szurkolóival sikerült kialakítani, mely már a ’80-as évek eleje óta tart, ez az egyik legszilárdabb is egyben az olasz ultratársadalomban.

A két csoport több alkalommal is kifejezte szimpátiáját a másik iránt, például a 2000/01-es szezonban játszott Brescia-Milan mérkőzés előtt a bresciai szurkolók a "Testvérvárosi kapcsolatunk soha nem ér véget" feliratú transzparenssel kedveskedtek, míg a milánói szurkolók a "Az idő múlása erősíti barátságunkat, amelyet a hitünk szilárdsága egyesít" felirattal válaszoltak. Érdemes még belföldről a Regginát említeni, illetve külföldön a 2007-es Európai Szuperkupa-döntőt követően sikerült jó viszonyt kialakítani a Sevilla szurkolóival. 2012 óta létezik komoly kötelék a Curva Sud Milano és a Partizan Beograd 40+ nevű csoportja között. A 2012/13-as Milan-Barcelona Bajnokok Ligája mérkőzésen, hogy a barátságot hivatalossá tegyék, a Milan ultrák kifüggesztették a fekete-fehérek egyik transzparensét a meccs teljes idejére, később pedig a Curva Sud küldöttségét meghívták egy Partizan-Crvena Zvezda derbire.

Politikai beállítottságát tekintve nem lehet egységesen megállapítani a Milan ultráiról, hogy jobb-, vagy baloldali nézeteket vallanak-e, habár az évek során látható volt, hogy melyik csoport melyik oldal felé húz inkább. Ez a nézeteltérés már igen korán széthúzást eredményezett, a Fossa tagjai például a korszellemmel egységesen inkább baloldali nézeteket vallottak, ellenben a Brigatéval, akik a jobboldallal szimpatizáltak. Hivatalosan azonban a csoportok apolitikusnak vallották magukat, melyet az alábbi jelszavuk is alátámasztott: "Né rossi, né neri, solo rossoneri! – Se nem piros, se nem fekete, csakis piros-fekete!" Ez nem jelenti azonban, hogy a különböző – akár szélsőséges – politikai mozgalmak ne szivárogtak volna be az ultrák közé (mint szinte az összes más klub szurkolói esetében), sőt előfordult hogy magas rangú olasz politikusok is közvetlen kapcsolatba kerültek az ultra-csoportokkal.

Sajnos az évek alatt a Milan-ultrák bizonyos tagjai is összefonódtak a szervezett bűnözéssel, tovább erősítve ezzel a társadalomban levő negatív sztereotípiákat. 2018-ban megjelent a San Siróban egy új csoport, a Black Devils, akik helyet szerettek volna követelni maguknak a Curván belül. Egyes források szerint a csoport vezetője egy Domenico Vottari nevű calabriai férfi, aki több évet ült börtönben gyilkosságért is, és kapcsolatban állt az északi 'Ndrangheta befolyásos alakjaival. Még ebben az évben a hatóságok letartóztatták a Curva Sud egyik vezérét, Luca Luccit, kábítószer terjesztéséért, melyért másfél év börtönbüntetést kapott. 

Felhasznált források: PianetaEmpoli.it, MuseoGrigio.it, Wikipedia.org, Wikipedia.it, calcio.fanpage.it, bntemp.blog.hu, MagliaRossonera.it, Tobias Jones: Ultra