Allegri: "Holnap Vlahović és Milik se játszhat majd"

maxi_pre_atalantau.jpgA Juventus holnap este az Atalanta otthonában lép majd pályára a Serie A aktuális fordulójában, a találkozó előtt pedig a csapat mestere, Massimiliano Allegri is megtartotta ilyenkor megszokott sajtótájékoztatóját, melynek keretein belül kitért a sérültekre, valamint egyes játékosok állapotára és az olasz bajnokság esélyeire is. 

"Az Atalanta ellen általában szoros meccseket szoktunk vívni. A bergamóiak jó formában vannak, hazai környezetben pedig mindeddig nem kaptak gólt, vagy veszítettek el mérkőzést a szezon során. Az a feladatunk, hogy a lehető legjobban közelítsük meg az összecsapást, melyen nagy odafigyeléssel kell majd futballoznunk, miközben az is fontos lesz, hogy jó tempóban járassuk a labdát, aminek az esetek többségében nálunk kell majd lennie" – fogalmazott a szakvezető. 

"Ha az együttesed a tabella első négy helyének valamelyikén áll, az önbecsülésed szignifikánsan növekedni fog, miközben lehetőséget kapsz arra, hogy nyugodtabban és békésebben munkálkodj. Alapvető célunk az, hogy a szezon végén is a legjobb négy között legyünk majd, s szerencsére elmondhatjuk magunkról, hogy folyamatosan fejlődünk, mind technikai és taktikai, mind pedig erőnléti szempontból. Adrien Rabiot számos téren nyújt nagy segítséget számunkra, Timothy Weah pedig ugyancsak képes volt szintet lépni az elmúlt hónapokban.

Úgy gondolom, hogy a bajnoki idény továbbra sem egy matematikai egyenlet, ami miatt nem beszélhetünk arról, hogy akinek nincsen érdekeltsége a különféle kupasorozatokban, az a Scudetto toronymagas esélyesévé lép elő. Az elmúlt évek statisztikái különben sem igazolják ezt a feltevést, így tehát nekünk sem kell ehhez hasonló prekoncepciókra alapoznunk. Már sokszor beszéltem arról, hogy alakulatunk jó úton halad, mivel lelkesedéssel, tenni akarással, s nagy győzelmi vággyal dolgozunk. 

A tény, miszerint idén nem játszhatunk a Bajnokok Ligájában, minden egyes nap motivál bennünket, hiszen tudjuk, hogy a tavaly elért eredmények alapján ott lenne a helyünk Európában. A kizárásra ugyanakkor igyekszünk egyfajta lehetőségként tekinteni, s megpróbálunk plusz dolgokat tanítani a srácoknak. Ha egy olyan kerettel kell dolgoznod, mint a Juventusé, ahol számos fiatalabb, vagy kevésbé tapasztalt labdarúgóval munkálkodsz együtt, akkor kénytelen vagy pozitívan látni a helyzetedet, mivel ilyen ifjú játékosok esetében egyedül a folyamatos növekedésnek van helye, semmi másnak. 

Dušan Vlahović holnap sajnálatos módon nem lesz bevethető, mivel kisebb problémái akadtak a hátával, ami miatt a múlt héten néhány napot egyéni munkával kellett töltenie. Bár a héten próbálta követni az edzéstervünket, tegnap erős fájdalmakat érzett, ami miatt úgy gondoltuk, hogy hagyunk neki időt a felépülésre, még akkor is, hogy ha rajta múlna, minden bizonnyal ott lenne a pályán az Atalantával szemben. Moise Kean visszatérése mindenképpen pozitívum, Arkadiusz Milik viszont ugyancsak pihenni kényszerül holnap, miután a Lecce elleni összecsapást követően fájdalmat érzett a vádlijában, a helyzet pedig továbbra is van annyira kényes, hogy inkább a pihenést javasoltuk neki, annak érdekében, hogy a Torino ellen már bevethető legyen. A többiek mind elérhetőek, rajtuk kívül pedig a Next Gen egyik fiatalja, Tommaso Mancini is velünk fog edzeni. 

Kean holnap mindenképpen a kezdőcsapatban kap majd helyet, míg a középpályán döntést kell hoznom Nicolò Fagioli és Fabio Miretti között. Miretti remekül teljesített a Sassuolo ellen, ám mindketten nagyszerű ütemben fejlődnek, s végtelenül elégedett vagyok a tevékenységükkel. Daniele Rugani szintén kiértékelésre szorul, bár tagadhatatlan, hogy védőnk kiváló produkciót nyújtott kedden, azt követően, hogy hosszabb időn át még a kezdő közelébe se kerülhetett. A Leccével szemben ugyanakkor görcsöt kapott, ezért pedig mindenképpen fel kell mérnem az állapotát. Kenan Yıldız minden bizonnyal lehetőséget fog kapni, lévén, hogy a múlt héten két jó meccset játszott a Next Gen csapatában. Dean Huijsen és ő egyaránt szépen fejlődnek, s meggyőződésem, hogy mindkettejük előtt nagy lehetőségek állnak. 

Nem tudom, hogy Weah holnap játszhat-e majd az első perctől fogva, ugyanis szélsőnk még nem szokta meg teljes mértékben az olasz futballközeget, ahhoz pedig, hogy állandó kezdő legyen, be kell illeszkednie a Juventust és a bajnokságot átölelő környezetbe. Timothy az amerikai turné során megmutatta, hogy milyen nagy potenciál van benne, a bajnokság kezdetekor azonban szembesülnie kellett azzal, hogy itt teljesen más nyomás uralkodik, mint korábbi állomáshelyein. Az utóbbi hetekben nem nyújtott olyan jó teljesítményt, mint megérkezését követően, azonban mostanság kezd visszatérni a nyáron látott szintre, aminek személy szerint nagyon örülök. 

Az évad során eddig egyetlen rangadónk volt, mégpedig a Lazióval szemben. Az Atalanta merőben más csapat, mint a római gárda, mivel egy fizikális csapatról beszélünk, akik egyúttal rendkívül agresszívak is. Minden eshetőségre készen kell állnunk, s bár a bajnokság természetesen nem holnap zárul, a holnapi egy olyan találkozó lesz, ahol mindent bele kell majd adnunk a győzelemért. A Juventusnak az a feladata, hogy kihasználja a riválisok bukdácsolásait, s hogy folytonosságot vigyen az eredményeibe. A Serie A egy rendkívül hosszú, 38 mérkőzésből álló pontvadászat, nekünk pedig arra kell összpontosítanunk, hogy megszerezzük a BL-induláshoz szükséges egységeket, anélkül, hogy elengednénk a céljainkat, vagy a vágyainkat" – összegzett Allegri.