HIVATALOS: Facundo González kölcsönben csatlakozik a Sampdoriához

facundo_offocial.pngAmint arra számítani lehetett, a Juventus az elmúlt percekben hivatalosan is bejelentette, hogy az idén nyáron a Valencia alakulatától megszerzett, tehetséges uruguayi középhátvéd, Facundo González egy sima, egy éves kölcsön keretében a Serie B-ben szereplő, Andrea Pirlo által irányított Sampdoria játékosa lett, minden bizonnyal annak érdekében, hogy a neki jutó több lehetőség révén nagyobb ütemben fejlődhessen a következő évadban. 

Az Öreg Hölgy közleménye az alábbiakat tartalmazza: 

"Facundo González Olaszországban, a Sampdoria alakulatánál folytatja fejlődését, ennek nyomán pedig egyéves szerződést írt alá a liguriai klubbal. 

Az uruguayi védő a Valenciától való, végleges ügylet keretében történő megérkezését követően a Next Gen szerelésében léphetett pályára az Allianz Stadiumban, a felnőtt csapat ellen vívott barátságos meccsen, ezután pedig két további felkészülési mérkőzésen is szerepelhetett a Pro Vercellivel és a Novarával szemben. 

A húsz esztendős játékosnak most lehetősége nyílik arra, hogy a Serie B-ben javítsa képességeit, Andea Pirlo mentorálásával. 

Suerte, Facundo!"

A genovai együttes a következő képpel jelentette be a dél-amerikai reménység kölcsönvételét: 

facundo_samp.png