Giuntoli lenne a Juve első számú választása

giuntoli.jpegA szezon végéhez, illetve a mercato kezdetéhez közeledve egyre több olasz sportújságíró áll elő újabb hírekkel az itáliai klubok, valamint ezen belül a Juventus vonatkozásában, melynek keretében kiszemeltekről, továbbá jelenlegi, kérdéses sorsú játékosokról is felröppenek pletykák, természetesen a már eddig is ismert, és biztosra vehető tények mellett. 

A megbízható szakértő, Alfredo Pedullà mindenekelőtt a klub sportigazgatóval kapcsolatos álláspontját boncolgatta, leszögezve, hogy az Öreg Hölgy első számú választása a Napolinál tevékenykedő Cristiano Giuntoli lenne, akit már 2022 szeptembere óta figyelnek a Zebrák illetékesei. A szakember jelenlegi szerződése 2024 nyarán jár majd le a délieknél, szerződtetése tehát attól is függ, hogy a Partenopei hajlandó lenne-e őt elengedni. Pedullà szerint amennyiben Aurelio De Laurentiis gátat szabna az üzletnek, a Juve más neveket értékelne ki, azonban jelenleg egyértelműen az ötvenegy éves sportvezető számít az elsődleges kiszemeltnek. 

A sportigazgató személyét övező kételyek persze a keret kialakítására is hatással vannak, ugyanis egy új igazgató elképzelései könnyedén felülírhatják a korábbi döntéseket. Romeo Agresti úgy tudja, hogy éppen ezért a korábban biztos pontnak ítélt Arkadiusz Milik sorsa sem dőlt még el Torinóban, mivel ha az új vezetőségi tagok nem számolnának a lengyel támadóval, akit a klub ekképp egyelőre nem is vásárolt meg véglegesen a Marseille-től. 

Agresti ezzel szemben kijelentette, hogy Alex Sandro szerződéshosszabbítása biztosnak tekinthető, mivel a játékos elérte a kontraktusa automatikus kiterjesztését eredményező meccsszámot, azonban korántsem biztos, hogy minden lejáró szerződésű labdarúgó marad a Bianconerinél, ugyanis Adrien Rabiot erősen kacsingat a Premier League felé, marasztalása pedig nagyon nehéz feladat lenne. Az újságíró úgy tudja, hogy két másik középpályás viszont ellentétes utat járhat be, s Angliából (legalábbis ideiglenesen) visszatérhet a fekete-fehérekhez, elvégre Denis Zakariával és Arthurral nem igazán számolna a Chelsea és a Liverpool, ami miatt a két labdarúgó ügyében ismét megoldást kell majd találni. 

Gianluca Di Marzio a potenciális célpontokra áttérve arról írt, hogy a Juventus többé nem érdeklődik a Real Valladolid tizennyolc éves jobbhátvédje, Iván Fresneda iránt, akivel kapcsolatban Fabrizio Romano nemrég az Arsenal megkereséseiről számolt be, míg Daniele Longo a Monzában játszó Carlos Augusto helyzetéről írt, akit tudomása szerint a Juve, a Milan, valamint az Inter is figyel. A Zebrák állítólag már lépéseket is tettek a brazil megszerzésének érdekében, némileg megelőzve ezzel a balhátvéd ára miatt hezitáló milánóiakat, ugyanis a Monza csak egy 20 millió eurót meghaladó összegért cserébe engedné el egyik legjobbját, aki 29 meccsen 6 gólt lőtt és 5 gólpasszt osztott ki idén a Serie A-ban.