A Juventus csapatkapitánya, Leonardo Bonucci a minap rendkívül hosszú interjút adott egy, a klub által szervezett, gyermekekkel tartott beszélgetés keretein belül, melyben rendkívül sok téma mellett szót ejtett a BBC-ről, egykori társairól, a Zebrák jelenlegi helyzetéről, valamint a Bajnokok Ligája megnyeréséről is, melyet állítása szerint egy napon mindenképpen a magasba szeretne majd emelni, még ha nem is feltétlenül játékosként. 

"Ha nem védő lennék, mindenképpen középső középpályásként játszanék, a Spezia ellen pedig pár perc erejéig meg is valósíthattam ezt az álmomat. Ahhoz, hogy egy támadó bajba sodorja a hátsó alakzatot, nagyon okosan kell olvasni a játékot, s pontosan tudnia kell, hogy hová fog érkezni a labda. Mivel gyakran tanulmányozzuk az ellenfelek csatárjait, általában nem lepnek meg bennünket, kivéve egy igazán váratlan mozdulat esetén. Ha az adott futballista a megszokott sémákat követi, nem tud újat mutatni, hiszen a meccsek előtt újra és újra felkészülünk ezekre a helyzetekre, viszont a szokásostól eltérő dolgok könnyen zavarba hozhatnak, ami miatt ébernek és gyorsnak kell lennünk" – jelentette ki Bonucci. 

"Karrierem legfontosabb gólja az Európa-bajnokság döntőjében szerzett találat, illetve az ezt követően belőtt büntető. Ha kihagytam volna azt a tizenegyest, Anglia megnyerte volna a serleget. A Juventusnál töltött pályafutásomból első gólomat, valamint legelső BL-találatomat emelném ki, melyet Andrea Pirlo beadásából szereztem. A Roma elleni, legendás lövésem inkább csak a szerencsén múlt: csak beletettem a lábam a labdába, s reméltem, hogy az végül a kapuban fog kikötni. 

Az, hogy mivel motiválom csapattársaimat, általában az adott meccstől függ. Nem használhatom mindig ugyanazokat a szavakat, máskülönben csak önismétlésbe mennék át. Mindig is érzésből, belülről fakadóan beszéltem a mérkőzések előtt, vagy közben, s mindig is a szívemre hallgattam a hasonló helyzetekben, amit persze a srácok is tudnak és éreznek. A legfontosabb az, hogy az igazat mondjam, s hogy őszinte legyek. Legnagyobb példaképem Alex Del Piero, már csak azért is, mert mióta az eszemet tudom, Juve-drukker vagyok. Védőként mindenekelőtt Alessandro Nestát emelném ki idoljaim közül, elsősorban eleganciája, sportszerűsége, valamint kiváló helyezkedése és közbeavatkozásai miatt. Meggyőződésem, hogy ő a történelem egyik legjobb középhátvédje. Mikor először találkoztam vele a pályán, még a mezét is alig mertem elkérni, hiszen minden téren a példaképemnek tartottam és tartom őt. 

A barátaim legalább annyira fontosak számomra, mint a 19-es mez, melyet egyébként a Bariban viseltem, s sosem hagytam el. Mikor annak idején a Juventushoz igazoltam, egy vacsorán néhány ismerősöm azt mondta, hogy egy ilyen nagy klubnál nem lesz terem ahhoz, hogy saját személyiséget fejlesszek ki, ezért pedig azt tanácsolták, hogy ha legalább öt gólt lövök a szezonban, borotváljam le a hajam. Szintén ők mondták, hogy a találataim után körözzek majd a szám körül, így tehát a gólörömöm, annak ellenére, hogy az elmúlt években sokat értették félre, valójában egyfajta tisztelgés a barátaim előtt. A barátság nagyon fontos érték, amit minden erőnkkel ápolni kell. 

Gyermekként a Piano Scarano akadémiáján kezdtem el focizni, egy vörös színű földdel borított pályán, ahonnan mindig karcolásokkal és horzsolásokkal jöttem le. Még mindig van néhány sebhelyem arról a gyepnek nem igazán nevezhető területről. Azóta is vissza-visszajárok ide, hiszen sosem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttél, s hogy hol nőttél fel, gesztusommal pedig köszönetet is mondok azoknak a srácoknak, akik velem együtt futballoztak ekkoriban, s akik nagyon sokat adtak nekem. Az edzések terén már ekkor is próbáltam keményen dolgozni, manapság pedig napi két és fél órát töltök a konditeremben, leginkább a labdás tréningek előtt és között. Az elmúlt időszakban, sérülésem miatt csak itt voltam képes dolgozni, a különféle gyakorlatok pedig sokat segítettek felépülésemben. 

Pályafutásom során rengeteg fantasztikus támadóval hozott össze a sors, az egyik legerősebb közülük azonban Didier Drogba volt. A tudat, hogy vele kell majd szembenéznem, sokszor nem hagyott aludni a találkozó előtti éjszakán. Rajta kívül Duván Zapata is hasonló kaliber volt, hiszen a kolumbiai fizikai adottságai és képességei pont elég okot adnak a félelemre. Az évek során, miután tanulmányoztam ezeket a játékosokat, az én kvalitásaim is sokat javultak, s idővel már képes voltam jó meccseket lehozni ellenük. Jelen állás szerint 492 összecsapást tudtam le a Juve szerelésében, s remélem, hogy a szezon végéig elérem az 500-as álomhatárt. Ezt a helyzetet egyfajta visszaszámlálásként élem meg, ami már az idény elején kezdetét vette, az utolsó pár találkozót pedig nagyon nehéz lesz érzelmek nélkül, külső szemlélőként lejátszani. 

Csapattársaim közül, természetesen Cristiano Ronaldót leszámítva talán Carlos Tévez tette rám a legnagyobb benyomást, technikája, labdakezelése, illetve góléhsége miatt. Ellenfeleim sorából általában Luka Modrićot szoktam kiemelni, hiszen az a már-már lírai játék, amit meccsről-meccsre bemutat, s mely páratlan képességekkel, valamint elképesztő kreativitással és ötletességgel párosul, egész egyszerűen szenzációs. Az előbb elfelejtettem mondani, de Zapata mellett Ciro Immobile is sok problémát okozott nekem védőként, mellette pedig Dušan Vlahović is komoly nemezisem volt, hiszen a szerb ösztönösen tudja, hogy miként kerüljön előnyös helyzetbe, vagy milyen szögből lője el a labdát. Biztos vagyok benne, hogy ezt a Juventusnál is meg fogja mutatni. 

A legnagyobb álmom az volt, hogy megnyerjem a Scudettót a Juventusszal. Sajnálatos módon a Bajnokok Ligájában nem érhettünk a csúcsra, azonban a válogatottal elért EB-cím sok mindenért kárpótolt. Mindig keményen dolgoztam annak érdekében, hogy együtteseimmel minden lehetséges trófeát begyűjthessünk. Erősen hiszek abban, hogy egy futballista visszavonulása napjáig képes fejlődni, s valami újat tanulni, ehhez azonban minden egyes nap hajlandóságot kell mutatni az új ismeretek elsajátítására. Jelen állás szerint még legalább másfél idényem van a további növekedésre. Hogy melyik volt életem legjobb meccse? Talán a Chelsea elleni, tavalyi szezonban lejátszott hazai összecsapás, amit 1-0-ra nyertünk meg Chiesa góljával. Való igaz, hogy itt elkövettem egy kisebb hibát egy Romelu Lukakuval szembeni párharcban, ami sokba kerülhetett volna nekünk, azonban ezt leszámítva kitűnően futballoztam és védekeztem, ahogy a teljes csapat is. 

A BBC nem lehetett volna teljes Gigi Buffon nélkül, aki védéseivel és karizmájával rengeteget segített nekünk. Nekünk, négyünknek a mai napig van egy közös chatszobája, aminek Fantasztikus négyes a neve. Gigi, Andrea, Giorgio és én viszonylag sokat szoktunk beszélgetni itt. A meccseken szerzett élményeken és nagyszerű pillanatokon túl leginkább az öltözőben megejtett diskurzusokra emlékszem a legszívesebben velük kapcsolatban, ám összességében véve mindent gyönyörű volt együtt megélni, hiszen attól függetlenül, hogy időnként kiválóan, máskor pedig pocsékul játszottunk, minden téren megismerhettük egymást, s szoros barátaivá váltunk a másik három embernek, aki védelmünket alkotta. 

A legszebb Scudettót számomra az általam megnyert legelső, 2011-2012-es bajnoki cím jelenti, mivel ekkor még senki sem hitt abban, hogy képesek lehetünk a végső győzelemre. Hihetetlen volt átélni, hogy sikerünk milyen érzelmeket hozott ki a szurkolókból. Sosem fogom elfelejteni, amikor a drukkerek beözönlöttek a pályára, extázisuk pedig minket is magával rántott, végül pedig mesterünkkel együtt vetettük be magunkat a tömeg sűrűjébe, hogy ünnepelhessünk. Életem legnagyobb álma volt, hogy a Juve szerelését viselhessem, mivel gyermekként mindig arról ábrándoztam, hogy én is azt a mezt fogom hordani, mint a szobámban lévő poszterekről rám tekintő legendás futballisták.

Amikor az Öreg Hölgy annak idején megkeresett, úgy éreztem, hogy végre révbe értem, s innentől fogva az volt az egyetlen célom, hogy mindent megnyerjek a klubbal. Életemben két mez játszott fontos szerepet: a Juventus, valamint a válogatott szerelése, éppen ezért pedig nagy büszkeség, hogy most mindkét alakulatnál én tölthetem be a csapatkapitányi tisztséget. Ez a poszt természetesen nagy felelősséggel is jár, mivel példát kell mutatnom a fiatalabbaknak, s át kell adnom nekik a labdarúgás valódi, hagyományos értékeit is, úgy a pályán, mint azon kívül. A Bianconerinél és az Azzurrinál nem azért dolgozunk, hogy lehetőséget kapjunk, hanem azért, hogy nyerjünk. 

Térjünk át a kötetlenebb témákra. Nem vagyok nagy filmrajongó, ám az az alkotás, ami igazán elnyerte a tetszésemet, az Avatar volt, ami nagyon fontos értékeket közvetít a szerelemmel kapcsolatban. Úgy vélem, hogy a szerelem végső soron minden fölött győzelmet kell, hogy arasson, legyen szó háborúról, gazdasági válságról, vagy a magánéletünkben jelen lévő krízisekről. Családommal általában a Maldív-szigetekre megyünk nyaralni, ahol mindannyian kikapcsolódhatunk egy kicsit. A legszebb stadionnak a Wembley-t tartom, hiszen itt valósággal tapintható a történelem, ami persze igaz a Bernabéura is. Feleségemmel nagyon szeretnénk körbeutazni a világot pályafutásom végét követően. Meglátjuk, hogy sikerül-e véghez vinni tervünket. A meccsnapokon általában száraz tésztát és áfonyát fogyasztok, melyek egyben a kedvenc ételeim is, ha pedig arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy ki az a játékos, aki nem használta ki potenciálját, akkor Mirko Vučinićot mondanám. Mirko egy fantasztikus labdarúgó, aki talán csak a benne rejlő lehetőségek felével élt. Igaz, azokkal nagyon. 

Egy játékosnak sokat kell dolgoznia magán ahhoz, hogy megszabaduljon azon elvárásoktól, amiket mások támasztanak vele szemben. Ha kifutunk a gyepre, először arra gondolsz, amit az edző tanácsolt, majd talán arra, amit apád javasolt neked, holott ahhoz, hogy sikeres legyél, mindenekelőtt azt kell megértened, hogy mire vagy képes saját magadtól. Egy futballistának elsősorban magára kell gondolnia, hiszen ha belép egy 80 ezres stadionba, s azzal foglalkozik, hogy mások mit mondtak neki, hamar elveszíti a fókuszt. A fontos az, hogy magunkra koncentráljunk, mivel az edzéseken és a találkozókon te érzed, hogy mitől leszel jobb, ha pedig a pályán van, az már önmagában is azt jelenti, hogy mestered tudja, hogy képes vagy megcsinálni azt, amit kell. 

Egy döntőben gólt szerezni határtalan örömöt, és rendkívül sok adrenalint jelent, ám ez egy normális meccsen lőtt találatra is igaz. Miután bevettem a Roma kapuját, a stadion közönségének minden ereje és szenvedélye rám szállt, ez pedig olyan elképesztően nagy energiát adott nekem, amit más helyzetekben csak nagyon nehezen lehetne megtapasztalni. Karrierem során rengeteg fontos gólt szereztem, s mindig igyekeztem kiélvezni ezeket a pillanatokat, élvezve, hogy csapattársaim, a szurkolók, valamint a szakmai stáb tagjai valósággal megvadultak egy-egy ilyen alkalommal az izgalom és a lelkesedés miatt. Ezeket az érzéseket számomra semmi más nem adta meg az életben. Talán a Bajnokok Ligája megnyerése hasonló lehetett volna, ha 2017-ben, a Real Madrid ellen sikerül a csúcsra jutnunk egy remek idényt követően. Nem szeretnék beképzeltnek tűnni, de ha labdarúgóként nem adatik meg számomra, hogy megnyerjem ezt a trófeát, egy napon edzőként szeretném majd sikerre vezetni a Juvét a sorozatban. Szeretnék edző lenni, ezt pedig sosem titkoltam. 

Egyik fiam néhány évvel ezelőttig Torino-szurkoló volt, talán azért, hogy ezzel idegesítsen, aztán viszont szép lassan átállt a város másik oldalára. Most már hatalmas Juve-drukker, annak ellenére, hogy a Toro utánpótlásában játszik. A derbiken természetesen a Bianconeri sikeréért szorít, ám mikor legutóbb gólt szereztem a Granata ellen, még nem volt igazán elégedett. Mivel a foci miatt nagyon keveset vagyok otthon, gyermekeim mindig kitörő örömmel fogadnak, ha látnak, viszont mikor bevettem a Bikák kapuját, nem kaptam ölelést a fiamtól. Gyermekként mindent arra a célra tettem fel, hogy futballista váljon belőlem. Ezt talán akkor döntöttem el végérvényesen, mikor hét éves koromban találkoztam Angelo Peruzzival, aki ekkor már az Öreg Hölgynél játszott, a rólunk készült közös képet pedig kiraktam a szobám falára. 

Az, hogy beteljesítsem ezt a célt, rengeteg lemondással jár: mikor a barátaim szombaton buliztak, én inkább otthon maradtam, mert másnap meccsem volt. Számos utazást, kalandot hagytam ki azért, mert másnap reggel ott kellett lennem a pályán. A labdarúgás sok mindent adott nekem, s számos dolgot vett el tőlem. Míg mások minden hétvégét a szüleikkel vagy a gyermekeikkel töltenek, én ezt szinte sosem tehetem meg. Olyan pillanatokról maradtam le fiaim életéből, amiket soha, senki nem fog visszaadni, azonban ez a munkám része, s ahhoz, hogy sikeres legyek, hatalmas áldozatokat kellett és kell hozni a mai napig. A szerelemért és a szenvedélyért mindig harcolnunk kell, hogy eredményesek legyünk benne, azonban ezek a világ legszebb dolgai, ezért pedig minden erőfeszítést megérnek. 

Giorgio Chiellinivel számos meccset húztunk le egymás mellett, ezért pedig elmondhatom, hogy keresztszalag-szakadása előtt és után egy másik labdarúgó állt az oldalamon. Chiello mindig nagyon komolyan vette a felkészülést, és tele volt nyomással, valamint stresszel, sérülését követően viszont már csak arra koncentrált, hogy kiélvezze karrierje utolsó két-három évét. Egy új, nyugodt és laza ember született, ezt a változást pedig elképesztően jó volt rajta látni, mivel felszabadító érzéssel töltött el engem, s minden bizonnyal őt is egy olyan pályafutást követően, ahol Giorgio mindent a koncentráció fenntartásának rendelt alá. 

Azért fogunk a Nantes otthonába látogatni, hogy győzelmet arassunk velük szemben, s hogy ezzel a továbbjutást is kiharcoljuk. Tisztában vagyunk vele, hogy egy nehéz, kemény meccs áll előttünk, azonban az Európa-liga-győzelem a szezon legfontosabb célját jelenti a Juve számára. A magam részéről jól érzem magam, mivel sikerült visszanyernem a megfelelő kondíciót, az elmúlt hét edzései pedig nagyon sokat segítettek. Hónapokon keresztül cipeltem magammal a most megszűnő sérülésemet, ami miatt sokat hiányoztam, azonban most már az a fontos, hogy ismét a csapat rendelkezésére állok, s hogy segíthetem a Bianconerit az egyes összecsapásokon. Akkor is elégedett leszek, ha csak 10-20-30 percet játszhatok majd, mivel ez a szezon legfontosabb szakasza, én pedig elfogadom a fölöttem álló szakmai szempontok létjogosultságát" – zárta szavait az olasz veterán.