Allegri: "Di María más, mint a többiek"

allegri_vs_speziau.jpgA Juventus ma este egy felejthető meccsen 0-2-es sikert aratott a helyenként sokkal jobban játszó Spezia otthonában, a találkozó lefújását követően pedig a csapat mestere, Massimiliano Allegri is arról beszélt, hogy fiai csak Mattia Perinnek és a fantasztikus gólt szerző Ángel Di Maríának köszönhetően voltak képesek nyerni. 

"Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, a második játékrészt azonban jól indítottuk. Moise Kean révén akár már itt megszerezhettük volna második gólunkat, Ángel Di María becserélését követően viszont az egész csapat nyugodtabb lett, hiszen az argentin kiválóan bánik a labdával, mikor pedig hozzá kerül a játékszer, biztosak lehetünk benne, hogy nagyszerű dolgok fognak történni. A futball istene ma sem volt kegyes hozzánk, elvégre a Spezia többször adhatott le ellenünk lövést, mint csütörtökön a Nantes, ezért pedig mindenképpen kiemelném Mattia Perin teljesítményét, főként a Gyasi próbálkozásánál bemutatott védését. Jelen pillanatban 47 pontunk van, a gyakorlatban azonban csak 32, ami miatt folytatnunk kell utunkat a tabella legfelsőbb helyei felé" – kezdte a szakvezető a DAZN kamerái előtt. 

"A Spezia otthonában mindenki meg tud szenvedni. Ellenfelünk ma este is veszélyesen játszott, s számos lehetőséget alakított ki, ám én ezzel együtt is úgy vélem, hogy jobban játszottunk a második félidőben, dacára annak, hogy egy időre a saját kapunk elé szorultunk. Az első félidőben nem voltunk elég jók, részben azért, mert Leandro Paredesnek és Juan Cuadradónak nehézségeik voltak, a szünet után viszont jóval többet kockáztattunk, mint azt megelőzően, az első játékrészben ugyanis nem igazán voltak valós helyzeteink. A labdakezelés terén továbbra is sokat kell fejlődnünk, főleg a passzok technikai kivitelezését illetően. 

Nagyon pozitív, hogy Leo Bonucci végre visszatérhetett a pályára, főleg úgy, hogy sikerült nyernünk is. Leo a Juve csapatkapitánya, a szezon utolsó, legfontosabb szakaszában pedig mindenkinek rendelkezésre kell állnia. Ez volt az első alkalom, hogy Kean és Vlahović együtt kezdtek, ami ekképp nem volt könnyű számukra. A meccs előtt azt mondtam nekik, hogy próbálják meg minél jobban széthúzni a védelmet annak érdekében, hogy képesek legyünk mélységi támadásokat, vagy éppen gyors kontrákat vezényelni. Ez a taktika nekik is jót tett, mivel mindkettőjüknek vannak hiányosságaik a labdakezelés terén. Persze előfordult, hogy néha mindketten egy irányba mentek, vagy éppen egyszerre vétették el ugyanazt a labdát, azonban később bizonyára egyikük a védők lekötésével foglalkozik majd, míg társa a gólszerzésre fog törekedi. Moise mindenesetre nagyon szép találatot lőtt, s Dušan is remekül játszott együtt a csapat többi tagjával. 

Meglepetést okozott, hogy a Spezia végül négy védővel lépett pályára, mivel ez egy szokatlan megoldás volt tőlük. Ellenfelünk jól játszott, különösképp a második félidőben. Ezt kissé idegesen kezeltük, s éppen ezért a jövőben higgadtabbnak kell maradnunk a hasonló helyzetekben, miközben jobban kell passzolnunk, s eredményesebben kell irányítanunk a játék menetét is. Időnként előfordul, hogy szertelenekké válunk, ha nálunk van a labda, ami miatt mindenképpen nagyobb nyugalommal kell futballoznunk, elvégre az ehhez szükséges kvalitások egyértelműen megvannak bennünk. 

Az igazán nagy bajnokok nem jönnek zavarba, ha náluk van a játékszer, s éppen ez az, amiben Di María más, mint a többiek. Csapatunk fiatalabb tagjainak elsősorban mentális szinten kell felérniük hozzá, hiszen technikai képességeikkel egyáltalán nincsenek bajok. A Nantes elleni összecsapás egy döntő fontosságával fog felérni számunkra. Csütörtökön számos lehetőségünk volt arra, hogy lezárjuk a párharcot, egy kontrára viszont képtelenek voltunk figyelni. Úgy vélem, hogy jó esélyünk van a továbbjutásra, annak ellenére, hogy ez nem lesz egyszerű, most viszont örülnünk kell a sikernek, s annak, hogy nem 1-0-ra nyertünk. Az unokám szintén boldog amiatt, hogy ma este két gólt is szereztünk" – összegzett Allegri.