Del Piero és Chiellini a PSG elleni meccsről

chiellini_adp.jpgA Juventus Párizsban elszenvedett, 2-1-es vereségét követően nem csupán a klub jelenlegi játékosai és mestere, hanem az Öreg Hölgy egyes legendái is megkísérelték értékelni a találkozón látottakat, melynek keretein belül Giorgio Chiellini, valamint Alessandro Del Piero is kifejtették álláspontjukat az olaszt sportsajtó kamerái előtt. 

A Bianconeri nyáron távozó korábbi csapatkapitánya, Giorgio Chiellini elsősorban arról beszélt, hogy a felek közötti különbség már az első pillanattól fogva megmutatkozott a pályán, ugyanakkor ezt nem feltétlen írná egyedül az Öreg Hölgy számlájára, elvégre egyetlen olasz gárda sem rendelkezik olyan támadósorral, mint a Neymar-Mbappé-Messi csatársor, ez pedig már önmagában is garantálja, hogy az igazi sztárcsapatok általában maguk mögé fogják utasítani a Serie A alakulatait. 

"Természetesen szerettem volna ma este magamra ölteni a Juve szerelését, mivel a Parc des Princes a világ egyik legjelentősebb stadionja, melyben nem volt alkalmam pályára lépni karrierem során. A felek közötti osztálykülönbség véleményem szerint már az első félidőben kiütközött, s azt hiszem, hogy annak ellenére, hogy a Bianconeri valóban szeretett volna meglepetést okozni a találkozón, Allegri és a srácok egy idő után kénytelenek voltak szembesülni a realitással, vagyis azzal, hogy nem fogják tudni végrehajtani azt a tervet, amit eredetileg akartak" – jelentette ki a Sky Sport Italia adásában. 

"A második játékrészben a meccs tempója mérséklődött, ez pedig nagyon kedvező helyzetet teremtett a Juve számára. A Zebráknak bizonyos szituációknál még az egyenlítésre is esélyük volt, még akkor is, ha nem érdemelték volna meg, hogy egalizálják az állást. Annyi szent, hogy a csapat a továbbiakban képes lehet építeni a második félidőben mutatott produkcióra, mivel a Juventusnál még mindig csak egyfajta építkezés folyik, ám azt nem lehet elvárni az együttestől, hogy egyhamar felérjenek a PSG szintjére, mivel egy olyan támadósor, melyet Neymar, Mbappé, valamint Messi alkot, igen távol áll az olasz bajnokság valóságától" – zárta szavait Chiellini. 

A klub talán legnagyobb ikonja, Alessandro Del Piero szerint igazságos végeredmény született az összecsapáson, azonban ezzel együtt arról is beszélt, hogy a torinói mérkőzés valószínűleg egészen más képet fog majd mutatni, ezen felül pedig a franciák támadósorát, valamint a Juve új igazolását, Leandro Paredest méltatta, aki álláspontja szerint nagyon sokat fog segíteni a fekete-fehéreknek. 

"Semmiféle különösebb gond nem történt, mivel egy igazságos végeredmény született. A PSG-nek rendkívül sok helyzete volt, hiszen támadóik számos gólszerzési lehetőséget alakítottak ki, s minden szempontból különbséget jelentettek a találkozó során, főként akkor, ha képesek voltak kreatív, kombinatív módon együttműködni. A Juventus a gyötrelmes kezdés ellenére is megpróbált sebet ejteni ellenfelén, amit részben megtett McKennie góljával, s megtehetett volna a kihagyott, ám előzőleg felépített helyzetek értékesítésével is" – értékelt Del Piero ugyancsak a Sky Sport Italia munkatársának. 

"A Bianconerinek megvoltak a maga lehetőségei arra, hogy fájdalmat okozzon a franciáknak, akik viszont jóval nyugodtabban és higgadtabban játszottak, mint a Zebrák. A torinói mérkőzés minden bizonnyal egy másfajta forgatókönyv mentén alakul majd, ám a Juvénak ott is óvatosnak kell lennie, hiszen elég egyetlen hiba, s a PSG triója máris kihasználja az üresen hagyott terekben rejlő esélyeket. Ebben főként Neymar számít kiemelkedőnek, ugyanis igaz, hogy tegnap este Mbappé talált be a fekete-fehérek ellen, azonban az akció értelmi szerzője mindkét esetben a brazil klasszis volt. 

Leandro Paredesnek ez volt az első komolyabb kihívása a Juve szerelésében, s alapvetően jól teljesített, azonban a PSG ellen sosem megy könnyen a játék, mivel a francia gárda a középpályásokat, illetve a támadókat is képes maximálisan kivonni a forgalomból, gyors kontráik révén pedig akár egy perc alatt is fokozni tudják a tempót, majd annak lassításával elaltatni az ellenfeleket. A tegnapi meccs alapján bizonyára lehetetlen volna komolyabb következtetéseket levonni az argentint illetően, hiszen ehhez további idő szükségeltetik, ám abban biztos vagyok, hogy Paredes meg fogja mutatni kvalitásai legjavát Torinóban" – zárta gondolatait a legenda.