Nedvěd: "Depay a kiszemeltjeink között van"

nedved_about_depay.jpgA Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd a tegnapi, Sampdoria elleni meccs előtt hosszabb interjút adott az olasz sportmédia számára, melynek keretein belül szót ejtett a klubbal már hetekkel ezelőtt hírbe hozott Memphis Depay leigazolásának lehetőségéről, valamint a mercato alatti, további tennivalókról, s természetesen nem feledkezett meg Max Allegririől, valamint egyes új érkezőkről sem. 

"Véleményem szerint nem szükséges felgyorsítani piaci lépéseinket, ugyanis ez mindig csak kapkodást és kiszámíthatatlanságot szül. Úgy gondolom, hogy a helyes megközelítés az, hogy minden egyes felmerülő nevet alaposan kiértékelünk, s figyeljük, hogy milyen lehetőségeket kínál az átigazolási piac, melyekből egyébként nincs túlzottan sok. A vezetőségnek és a szakmai stábnak alaposan fel kell mérnie, hogy hol kell megerősíteni a keretet, azonban a mai formációt, s az együttes sújtó sérüléseket látva nyilvánvalóan erősen fontolgatjuk, hogy komolyabb lépéseket hajtunk végre a mercato hátralévő részében" – fogalmazott a cseh klublegenda a DAZN kamerái előtt. 

"Természetesen mi is figyeljük Memphis Depay helyzetét, elvégre a játékos elhagyja a Barcelonát. Úgy vélem, hogy a holland nem csupán Dušan Vlahovićcsal, hanem Moise Keannel is remek párost alkothatna, ráadásul a szélen is rendelkezésünkre állna, mivel a katalánok szerelésében is sokszor megfordult itt. Ennek ellenére többet semmiképpen nem mondanék róla, mivel Memphis csupán az egyik labdarúgó, akit kiértékelünk, s kiszemeltnek tartunk, ahogy az ilyenkor lenni szokott. 

Nem gondolnám, hogy a bennfentesek, vagy akár a mester számára kellemetlen lenne, hogy a csapatnak a transzferablak zárása előtt is tétmeccseket kell játszania, mivel ez hozzátartozik az egyes szakemberek munkájához, azonban a játékosok számára magától értetődő módon nem a legkellemesebb, mikor állandó pletykák mellett kell teljesíteniük a pályán. Azok a labdarúgók, akikről az egyes híresztelések szólnak, nyilvánvalóan nem tudnak csak és kizárólag a találkozókra összpontosítani, ekképp augusztus végéig a fennálló helyzet nagyban befolyásolhatja az eredményeket. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a mercato zárásáig bármi megtörténhet. 

Hallottam azokról az elképzelésekről, melyek a világbajnoki szünet idejére tennék a téli átigazolási időszakot, s alapvetően jó ötletnek tartom őket, mivel a futballistáknak így kevesebb zavaró tényezővel kellene szembesülniük. Játékosként én magam is megtapasztaltam, hogy milyen, ha egy szezon félbeszakad, mikor a cseh válogatott kötelékében is szerepelnem kellett a Juventuson túl. Idén gyakorlatilag két különböző bajnoki idényt kell majd lejátszanunk, az egyiket november közepéig, a másikat pedig január elejétől júniusig. A mostani helyzet teljesen más lesz, mint a nyári szünet, vagy a felkészülési időszak, ugyanis néhány labdarúgó csak a világbajnokságot követően térhet majd vissza a gyepre, ebből kifolyólag pedig egy alakulat mesterének sem lesz könnyű meglelni a sikerekhez szükséges felállást, vagy taktikát. 

A nyáron elkísértem az Öreg Hölgyet az amerikai turnéra, ahol olyan nagyszerű csapatokkal találkozhattunk, mint a Barcelona, vagy a Real Madrid, ezután pedig az Atlético Madriddal is összemérhettük erőnket, mely találkozók különféle eredményeket hoztak számunkra. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a szóban forgó meccseken egyértelműen megmutatkoztak Max Allegri elképzelései, ezen túl pedig az is kiderült, hogy a mester mit vár el játékosaitól, akiktől elsősorban áldozatvállalást, illetve a Juve DNS-ének visszanyerését követeli, de arra is nagy hangsúlyt szeretne fektetni, hogy a srácok harcoljanak, s szívvel-lélekkel küzdjenek a fekete-fehérek szerelésért, amit ők minden bizonnyal meg is fognak tenni. 

Örülök Filip Kostić megszerzésének, mivel személyében egy olyan szélsőt igazoltunk, aki képes az egész bal oldalt kellő hatékonysággal bejátszani, ami eddig hiányposztnak számított a csapatnál. A bal lábas labdarúgók eddig gyakran szerepeltek a jobb szélen, ezért pedig nekem különösképpen nagy öröm, hogy valaki végre eredeti helyén is lehetőséget kap a bal oldali mindenesek közül, aki ráadásul kivételes hatékonysággal ad be, s a vonal mellett, valamint befelé haladva is képes kimagasló teljesítményt nyújtani. Nagyon boldog vagyok, hogy szerződtettük Filipet, aki egyébként emberként is remek benyomást tett rám első itteni napjaiban" – összegzett Nedvěd.