Soulé: "Felejthetetlen napot élhettem át"

nevtelen.pngA Juventus U23-as alakulatának vitathatatlanul legnagyobb sztárja, Matías Soulé a keddi nap folyamán debütált a Bianconeri első számú, azaz felnőtt együttesében, s annak ellenére, hogy a csapat mestere, Massimiliano Allegri csak körülbelül tíz másodpercre állította be a támadót a Salernitana elleni összecsapáson, az argentin futballista számára ezzel együtt is hatalmas élményt jelentett a fekete-fehérek szerelésében való bemutatkozás, melyről ő maga tett tanúbizonyságot személyes Instagram-oldalán keresztül. 

A tizennyolc esztendős, ám ennek ellenére nemrég az argentin válogatott keretébe is meghívót kapó, majd a Chelsea elleni ifjúsági Bajnokok Ligája-meccsen is betaláló futballista soraiban kijelentette, hogy mindig is arról álmodott, hogy egy napon bemutatkozhat majd a Zebrák szerelésében, ami mindig felejthetetlen emléknek fog bizonyulni számára, bármi történjék is az elkövetkezendőkben. 

"Felejthetetlen napot tudhatok magam mögött, s felejthetetlen eseménysorozatot élhettem át. Egy olyan napot, melynek eljövetele mindig is egyik legnagyobb álmomnak számított, ugyanis mindig is arról ábrándoztam, hogy a futball legmagasabb szintjén teljesíthetek. Még nagyobb öröm, hogy ezt éppen ezen csodálatos színeket viselve, ennek a fantasztikus és nagyszerű klubnak kötelékében tehettem meg. 

Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az eddigiek folyamán hitt bennem, s támogatásáról biztosította személyemet, ám különösképpen köszönöm barátaimnak és családtagjaimnak, akik az első pillanattól fogva bíztak abban, hogy sikerül elérnem céljaimat. Most még hálásabb vagyok nektek, mint amennyire eddig voltam" – összegzett Soulé. 

A fiatal szélső a szezon eddigi részében 15 találkozón kapott lehetőséget Lamberto Zauli mestertől a Bianconeri U23-as együttesében, mely megmérettetéseken 1 gólt szerzett, míg a Serie C Coppa Italiában 3 összecsapáson 2, az ifjúsági Bajnokok Ligájában pedig szintén 3 meccsen ugyancsak 2 találattal szolgálta a Zebrák sikerét.