Hírek a tegnap remekelő Locatelliről

manuel_loca_switzterland.jpgA Juventus elsődleges nyári célpontjának számító Manuel Locatelli bátyja, Mattia a minap meglehetősen érdekes nyilatkozatot adott az olasz médiának, melynek nagy részében testvérének múltjával, ezt követően pedig jövőjével foglalkozott, kijelentve, hogy családjuk hagyományosan az Öreg Hölgy drukkerének tekinthető, ugyanakkor számára az a legfontosabb, hogy az ifjú középpályás boldog legyen. 

A huszonhárom esztendős olasz futballista testvére mindenekelőtt az Európa-bajnokságról ejtett szót, kijelentve, hogy az Azzurri tegnapi, Svájc elleni összecsapásán két gólt szerző Locatelli számára mindig is hatalmas álmot jelentett az égszínkékek szerelésében való szereplés, mellette pedig rendkívül neves újságírók, elsősorban Fabrizio Romano is publikálták legújabb megállapításaikat a játékosról. 

"Az Eb-n való pályára lépés egy valóra vált álom Manuel számára, azonban bennünk ugyanilyen érzéseket kelt, hogy egyik családtagunk az Azzurri mezét viselheti a kontinensviadalon. Emlékszem, hogy amikor testvérem megtudta, hogy Mancini mester beválogatta őt a nemzeti együttes szűkített keretébe, kis híján elsírta magát, ám én magam is ugyanígy éreztem, mivel nagyon közel állunk egymáshoz, s gyermekkorunkban szinte mindent együtt csináltunk, ideértve a futballt is" – emlékezett vissza a Sky Sport Italia kérdésére. 

"Mikor futballozni látom őt, mindig megjelenik előttem az a lelkesedés és szenvedély, melyet egészen kis korától fogva képviselt a pályán, s úgy vélem, hogy az a gyermek valahol még mindig megtalálható benne, hiszen imádja a futballt, s rendkívül boldog az események miatt, melyek az elmúlt esztendőkben történtek vele.

Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, e tekintetben pedig még annak ellenére sem szeretnék nyomást gyakorolni Manuelre, hogy családunk hagyományosan Juventinónak vallja magát. Őszintén remélem, hogy testvérem boldog, s pontosan tudom, hogy jelen pillanatban minden tekintetben az Európa-bajnokságra kell koncentrálnia. Hogy mit éreztem, mikor annak idején gólt lőtt a Bianconerinek a Milan színeiben? Nos, az öcséd találata néha fontosabb, mint a csapatod győzelme" – zárta szavait mosolyogva Mattia Locatelli. 

Az ismert, s az általánosságban véve a leghitelesebb transzfergurunak tartott Fabrizio Romano a tegnap este folyamán kijelentette, hogy a Svájc ellen nagyszerűen futballozó középpályás mostanra egyértelműen a Serie A legjobb játékosai közé tartozik posztján, ekképp pedig nem is meglepetés, hogy megannyi klub szeretné őt leigazolni az elkövetkezendő hetekben. Az újságíró hozzátette, hogy az összecsapás előtt Locatelli együttese, a Sassuolo 40 millió eurót kért a kiválóság játékjogáért, kinek megszerzéséért a Juventus mellett számos Premier League-alakulat is érdeklődik, azonban Massimiliano Allegri mindenképpen szeretné a Bianconeri kötelékébe csábítani a labdarúgót, akinek Romeo Agresti szerint szintén az Öreg Hölgy lenne a prioritás.