Ismételten magabiztos játékkal győzedelmeskedett az Azzurri aktuális ellenfele fele, amivel bebiztosította továbbjutását az "A" jelű csoportból. A hőn áhított rekord, azaz a 30 veretlen meccs is egyre közelebb, ugyanis már 29 darab a zsákban.

A mérkőzés elején kicsit meglepő módon Svájc volt a kezdeményezőbb. Vladimir Petković mester együttese nem rejtette véka alá, hogy mit szeretne ettől a meccstől, a kezdetektől fogva megpróbálta irányítani az összecsapást, a csapat vezére, Granit Xhaka sürgött-forgott, felszedte a labdákat, kiosztotta a szélre, ám a svájciak tudása szépen-lassan elfogyott az ellenfél térfelén. A fegyelmezetten visszaállt olasz falat egyszerűen nem tudta áttörni a Nati. Hiába tudták, hogy a gyenge pont az Insigne-Spinazzola által fémjelezett bal szél lehet, köszönhetően annak, hogy mindkét játékos (gyenge védekező-képességei ellenére) a kellő fegyelemmel állt vissza, az ellenfél nem volt képes túljárni Roberto Mancini fiainak eszén, így pedig tökéletesen látható volt az, ami például Törökország ellen csak párszor: a gyönyörű védősorok.

A másik lehetséges méregfogát maga Mancini húzta ki az ellenfélnek azzal, hogy a trequartistájukra, Xherdan Shaqirire ráállította Jorginhót, aki nem engedte kibontakozni a Liverpool játékosát, így elvágva az összeköttetést a két csatár és a középpálya között. Xhaka ellen is hasonló volt az elgondolás, ám az ő kiiktatása kevésbé valósult meg, mivel rá nem volt kijelölve egyetlen ember sem, ekképp mindig a hozzá legközelebbi olasznak kellett támadnia,s  volt mikor Berardi, volt mikor Locatelli számított annak a személynek, aki ezt a feladatot volt hivatott elvégezni. Nem tartott sokáig Svájc dominanciája, ugyanis többek közt Barellának köszönhetően még az ellenfél térfelén sikerült labdákat szerezni, amiből meg lehetett indulni. A későbbiekben egyébként már Berardi is jeleskedett a labdaszerzésekben.

Köszönhetően a Rossocrociati támadóbb fellépésének, hiába volt a hátsó alakzatuk kellően szervezett, az üresen hagyott területeket kegyetlen módon használták ki az olaszok, akik sokkal élesebbek voltak, mint a nyitómérkőzésen, így jöhetett létre például az első, tankönyvbe illő szabályos gól. Petković megpróbálkozott azzal, hogy a Squadra Azzurra eszét és motorját, Jorginhót kikapcsolja azzal, hogy a ráküldi a fizikailag jóval erősebb Haris Seferović-ot, ám ez az ötlet is kudarcba fulladt, mivel a brazil felmenőkkel rendelkező játékostól szabályosan labdát szerezni a legkomolyabb feladatok egyike.

A második félidőt hasonlóan kezdte a svájci nemzeti csapat a támadásokhoz Fabian Schär remekbe szabott hosszú passzaival, melyhez az együttes tízese, Xhaka tudott valamit hozzátenni, ám ezek a megoldások is csak a saját teljesítményük és a statisztika javítására volt jó, mivel a meddő mezőnyfölényen kívül mást nem tudott nyújtani a piros mezes alakulat. A szövetségi kapitány ugyan megpróbált belenyúlni a meccsbe azzal, hogy támadóbb felfogású játékosokat küldött be, ám ezzel sem kerültek előrébb. Az olasz válogatott szempontjából a 70.-ik perc egy rendkívül fontos pillanatnak számít, ugyanis ekkor érkezett a pályára Rafael Tolói, aminek köszönhetően történt egy formációváltás, így a 4-3-3-ből 3-5-2 lett. Az azért is annyira örömteli, mert ezzel megmutatta Mancini, hogy nem csak egy hadrend van a tarsolyában, hanem megpróbál egy másik felállást is, ami a középhátvédek szempontjából kifejezetten indokolt is.

A taktikai változtatás mellett további optimizmusra ad okot, hogy ezen a meccsen az apró technikai hibák száma lecsökkent a minimumra, az egészen kiváló összjáték tovább fejlődött, a harcosság, egymásért való küzdés nem hagyott alább, és a játékosok többsége is vagy tudta hozni azt a szintet, vagy még azon is tovább tudott emelni. Bonucci például annál az ominózus labdakihozatalnál bizonyította tudását, amikor szokás szerint hiba nélkül az alapvonalról sikerült kihozni a játékszert, Barella is már többet tudott hozzátenni, Locatelliről nem is beszélve. Talán Insigne nem tud az elvárásokhoz mérten teljesíteni, de szerencsére van egy Federico Chiesa is a kispadon, aki remélhetőleg Wales ellen már megkapja a lehetőséget. Nagyon jó úton halad ez a válogatott is, egyre inkább kell játszadoznunk a gondolattal, hogy bizony, a végső győzelemre is esélyes a Squadra Azzurra.

 Meccs embere: Manuel Locatelli

Egyéni teljesítmények: