Tavaly ugyan elmaradt az Európa-bajnokság a koronavírus tombolása miatt, ám idén végre megrendezésre fog kerülni, mi több, már a mai nap kezdetét veszi. Mivel a Olvasók döntő többsége szeretné figyelemmel követni Olaszország sorsát ebben a kupasorozatban, ezért igyekszünk minél több tartalommal szolgálni a válogatottal kapcsolatban is. Először is, ismerkedjünk meg a kerettel. 

Az olasz nemzeti együttes rendelkezik a hatodik legértékesebb kerettel (771 millió euró), a tizenegyedik legfiatalabb együttes szintén a talján (27.7 év), míg a külföldön futballozók száma ennél a gárdánál a második legalacsonyabb (15.4%, még Oroszország büszkélkedhet ilyen adattal). Ezeket a számadatokat olvasva bizakodóak lehetünk, ráadásul huszonhét mérkőzés óta veretlennek mondhatja magát a nemzeti együttes. Most viszont térjünk ki a csapatot alkotó játékosokra.

Gianluigi Donnarumma:  22 esztendős kora ellenére abszolút az Azzurri kezdő hálóőre, kétségtelen volt, hogy benne lesz a keretben, ahogy az is, hogy ő fogja talán egy meccs kivételével védeni a kaput. Jó formában érkezik a tornára, ugyanis a Serie A legjobb kapusának választották meg, a 6.95-ös osztályzat pedig posztjához viszonyítva szintén jónak mondható, nem véletlenül ő az Európa-bajnokság legértékesebb portása a maga 60 millió eurójával, ám megjegyezendő, hogy a belga Thibaut Courtois is szintén ennyit ér a Transfermarkt szerint. Ha a klubkeresési mizéria nem kelt zavart kicsit a fejében, akkor nem hinném, hogy gond lenne vele.

Alex Meret: Az ő keretbekerülése már kevésbé érthető, ugyanis a Napolinál sem egyértelmű kezdő, 22 mérkőzésen jutott lehetőséghez, ezeken nyújtott teljesítményével pedig 6.83-as értékelést érdemelt ki. Nem mondanám, hogy nem megérdemelt a helye, hiszen korántsem egy rossz kapusról beszélünk, de Alessio Cragno, Mattia Perin és Pierluigi Gollini is többet tett azért, hogy Mancini beválogassa.

Salvatore Sirigu: Ha teljesítményt nézünk, neki végképp nem sok keresnivalója lenne itt, ugyanis a maga 6.52-es értékével konkrétan az olasz élvonal legrosszabb hálóőre. Nyilván, a valóságban azért ez nem így van, korántsem sem egy rossz kapus, sőt, például a Juventus kispadját is bátran elfoglalhatná. Beválogatásának okát valószínűleg személyiségében kell keresni, ugyanis egy sokat látott játékosról beszélünk, aki a többi kapuskollégájával ellentétben szerepelt már ilyen téttel bíró tornán, így Mancio valószínűsíthetően komoly tapasztalata miatt választotta, játéklehetőséghez lehet nem is fog jutni.

Alessandro Florenzi: A PSG-nél szerepelt kölcsönben, ahol 21 alkalommal jutott lehetőséghez kezdőként a Ligue 1-ben, így a párizsiak alapemberének nem igazán nevezhetjük, de megjegyezendő, hogy több, kisebb sérüléssel is bajlódott. Teljesítményére komoly panasz nem lehetett, mert 6.96-os osztályzatot érdemelt ki, de az is beszédes, hogy Pochettino nem tart rá igényt. Univerzalitása, mentalitása és tapasztalata miatt mindenképpen helyet érdemel a Squadra Azzurrában, mivel ezen tulajdonságokhoz a megkövetelhető teljesítmény is párosul. Többek között ezért is lehetséges, hogy az egészen nagyszerű szezont produkáló Davide Calabria helyett került be a legjobb 26 olasz közé. Azt nem gondolnám, hogy minden esetben kezdőként számolnak majd vele, de, ha az ellenfél nem rendelkezik jól fejelő szélsővel, és támadóbban kell fellépni a csapatnak, akkor nagyon hasznos lehet.

Giovanni Di Lorenzo: 27 esztendősen hiába mindössze hétszeres válogatott, mégis azt kell mondani, hogy a válogatott egyik kihagyhatatlan kerettagjának kell lennie, ugyanis teljesítménye ezt követeli meg. Juan Cuadrado után a második legjobb hátvéd a Serie A-ban a maga 7.19-es értékelésével, hétszer kapott helyet az hét csapatában, és hiába magaslik ki inkább védekezésben, a három gól és a hat gólpassz szélső védőként önmagáért beszél. A védelem bármely pontján bevethető, ami szintén mellette szól. Véleményem szerint mivel védekezésben és támadásban egyaránt hasznos, és Florenzitől mára már jobb játékossá vált, ezért alapembernek kellene lennie, ám van egy sanda gyanúm, hogy a törzskönyves római fog több lehetőséghez jutni.

Leonardo Bonucci: Nem zárt valami jó szezont, ennek ellenére még mindig megkérdőjelezhetetlen, hogy meghívót kell, hogy kapjon a válogatottba, ahogy sajnos vagy nem sajnos, az alapkezdőben is helye van. Abban reménykedem, hogy kirobbantatlan kezdőnek nem számít majd, mert mikor négy fős védelemben szerepel, akkor sokkal nagyobb százalékban követ el hibákat. Chiellinivel csak abban az esetben játszatnám párban, ha az ellenfél egy gyengébb támadójátékot képviselő alakulat, mert egy dominánsabb támadófutballt játszó csapattal szemben már a két, megkopott sebességű veterán kevésnek bizonyulhat.

Giorgio Chiellini: A Svédország ellen elszenvedett kudarcos vereség után ugyan lemondta a válogatottságot, de szépen lassan csak visszakerült a nemzeti csapatba, ahol még mindig helye van. Noha, nem feltétlen kezdőként, de egy ilyen vezérre és legendára mindig szüksége van egy nemzeti együttesnek. Mint azt tudhatjuk, nem zárt egy rossz szezont, még ha már azért nem is képes úgy teljesíteni, ahogy azt megszokhattuk tőle. Nagy szükség lesz még rá, mikor az ellenfél egy jó centerrel támad, ugyanis nem sok olyan hátvéd van, aki úgy tudná hatástalanítani a csatárokat, mint ő.

Francesco Acerbi: Szokás szerint szinte mindegyik mérkőzésen lehetőséghez jutott a Laziónál, ezen mérkőzéseken nyújtott produkciójáért pedig 7.05-ös osztályzatot kapott, amivel szokás szerint ott van a liga legjobb hátvédjei között. Annak ellenére, hogy ő is a három védős felállásban képes igazán remek teljesítményre, esetében nem gondolnám, hogy gondot okozna az, hogy egy négy fős hátvédsorban is bizonyítson, akár a jobb oldalon. 33 évesen már egy rutinos rókának számít, aki nagyszerűen olvassa a játékot, úgyhogy bízom benne, hogy nem lesz vele probléma. Az már inkább okozhat gondot, hogy a legjobbnak titulált Bonucci-Chiellini duóhoz hasonlóan ő sem villámléptű, viszont a levegőben sokkal erősebb, mint bármelyikük.

Alessandro Bastoni: Mindössze ötször húzhatta magára az Azzurro mezt, ám neki is mindenképp helye van a kontinenstornán. Fergeteges szezont futott, 33 alkalommal számított rá Conte az Internél, a teljesítményéért pedig 7.11-es osztályzat járt, ami mondanom se kell, az olasz első osztály egyik legjobbja. Gondolhatnánk, hogy a hátsó alakzatot simán meg lehetne oldani úgy, hogy az egyik legendás védő mellé beteszi Mancini, de szerintem ez nem ilyen egyszerű. 22 évesen eddig csak háromvédős rendszerben bizonyított, ott is leginkább azt, hogy a támadásokat milyen nagyszerűen tudja segíteni, erről három gólpassza is árulkodik. Véleményem szerint kockázatot jelentene még egy komolyabb meccsen bevetni egy számára ismeretlen formációban, úgyhogy nem gondolnám, hogy a szövetségi kapitány valami sok játéklehetőséget biztosítana neki.

Rafael Tolói: Ő nem rég vette fel az olasz állampolgárságot, és csatlakozott egyből is a válogatotthoz. Ő számít a leggyengébb láncszemnek a maga 6.85-ös értékelésével, de ötödik számú védőnek teljesen rendben van, sem Gianluca Mancini, sem Romagnoli nem érdemelte volna meg jobban a tagságot. Amit Bastonira írtam, az hatványozottan igaz rá is, nehezen tudom elképzelni ebben a hadrendben, esetleg a jobb szélső védő pozíciójában, viszont ott meg se Florenzitől, se Di Lorenzótól nem jobb.

Leonardo Spinazzola: Az ő kerettagsága elég jól megmutatja, hogy mekkora bajban is van az olasz futball balhátvéd-fronton. Eleve Spinazzola nem is az, hanem szárnyvédő, de nálunk azért megmutathatta, hogy szélső védőként is meg tudja állni a helyét, még ha a védekezésben olykor gondjai is vannak. Egy tőle megszokott szezont produkált a Románál (6.83), ahol lehetőséghez jutott, mikor az egészsége megengedte. Most is sérülésből fog visszatérni, úgyhogy a formája erősen kétséges lesz.

Emerson Palmieri: Ritka esetek egyike, mikor a Chelsea harmadik számú balhátvédje meghívót kap az olasz válogatottba mindössze két lejátszott bajnokival, ráadásul egyiken sem jutott kezdőként lehetőséghez. Mondanom se kell, érthetetlen lenne, ha nem tudnánk, hogy egy egyébként viszonylag jó képességű labdarúgóról beszélünk. Ennek ellenére nem biztos, hogy igazságos döntés ez mondjuk Federico Dimarcóval szemben, aki 23 esztendősen a liga egyik legjobb szárnyvédőjévé lépett elő a maga 7.19-es osztályzatával, hatszor helyet kapva a forduló álomcsapatában. Jelen esetben hatalmas kérdőjel a bal szél, ugyanis van két kétséges formában játszó, egyébként is csereszintű focista. Ha van sebezhető pontja az Azzurrinak, az mindenképpen ez a poszt.

Jorginho: A BL-győztes Chelsea alapembere volt ebben a szezonban is, komoly szerepe volt abban, hogy a Kékek nyerjék meg a legrangosabb kupasorozatot. A Premier League-ben nyújtott teljesítményéért 7.07-es osztályzatot kapott, amivel a londoniak legjobb védekező középpályának számít. Az olasz válogatott alapembere lesz vélhetőleg a védelem előtt, registaként szerepelve, a nemzeti együttes támadójátékát bátran lehet rá építeni.

Marco Verratti: Sajnálatos módon az idei szezonban sem tudott 21-től több bajnokit vállalni, ám ezeken nyújtott teljesítménye 7.15-ösre lett értékelve a Sofascore-nál. Jelenleg is sérült, a labdás edzéseket csak mostanság kezdte el, optimista hírek szerint már a második csoportmérkőzésen a pályán lehet, de, ha így is lesz, tudjuk, hogy a forma visszanyerése több meccset is igénybe vehet, hát még egy ilyen hosszabb kihagyás után. Bízzunk benne, hogy a fontosabb mérkőzésekre már húzóemberré tud majd válni. Valószínűleg a középpálya bal oldalán jut majd lehetőséghez, de van olyan univerzális, hogy jobbon és registaként is helyt tud állni.

Nicolò Barella: A Serie A legjobb középpályása címmel érkezik az Eb-re, amit a 7.11-es osztályzat csak többé-kevésbé mutat meg. A jobb oldalon, mezzalaként szerintem bérelt helye lesz, és húzóemberévé válhat ennek a csapatnak is.

Manuel Locatelli: Az idei szezonja is egészen fergetegesre sikerült (7.26), kerettagsága nem igazán lehetett kérdéses. Az már inkább, hogy mennyi játéklehetőséghez juthat az Európa-bajnokságon, ám Verratti sérülése miatt olyan lehetőség nyílik meg előtte, ami nem minden kilencszeres válogatott játékosnak adatik meg, azaz szinte az összes csoportmérkőzés rendelkezésére fog állni, hogy bizonyítson. Egyrészt, ezzel akár ki is túrhat valakit a kezdőből, másrészt rész teljesítménnyel el is adhatja magát klubszinten. Kissé furának tűnhet, hogy a három fős középpálya bal oldalán szokott szerepelni, ám mivel azon szerepkör lényegesen visszavontabb, mint a jobb oldali, ezért nem nagyon áll tőle távol az ezen a poszton történő futballozás sem.

Gaetano Castrovilli: Sajnálatos módon Lorenzo Pellegrini az utolsó pillanatban izomsérülést szedett össze, így egy, a fentebb említettekhez hasonlóan remek középpályást vesztett el a Squadra Azzurra. Különösképp, hogy a pótlását Castrovillivel oldották meg, aki ugyan játékstílusra még annyira nincs is távol a rómaiak kapitányától, ám minőségben fényévnyi a differencia, Pellegrini a csapat egyik legjobbjának számítana a maga 7.42-es értékelésével, míg a Fiorentina középpályásának 6.68-as osztályzata a válogatott egyik legrosszabbja. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy hatalmas a szakadék a kezdőszintű középpályások és a cseréik között.

Bryan Cristante: Eddig jobbára minden játékos esetében többé-kevésbé találtunk magyarázatot arra, hogy miért is szavazott neki bizalmat Mancini, ám az, hogy Cristante, hogy kaphatott meghívót, számomra érthetetlen. A Románál tipikus középszerű játékosnak tűnik mind középpályásként, mind védőként, a 21 kezdőcsapatbeli tagság is jobbára azért jöhetett össze, mert komoly sérüléshullám ment keresztül a Farkasokon. A 6.88-as értékelést még meglehetősen optimistának is tartom esetében. Valószínűsíthetően olyan sok lehetőséget nem fog kapni, ami nem feltétlen probléma.

Matteo Pessina: Úgy tűnt, hogy a végső, 26 fős keret nem fogja tartalmazni a nevét, ám az élet igazságot szolgáltatott, és ugyan sajnálatos módon Stefano Sensi sérülést szenvedett, de így legalább a bergamói tehetség megérdemelten részt vehet az Eb-n. Sensi mindössze négyszer lehetett kezdő az Internél, míg Pessina 21 mérkőzésen kezdhetett az Atalantánál, ezen meccseken nyújtott teljesítményéért pedig 6.77-es osztályzatot kapott, így nem is képezheti komolyan kérdés tárgyát, hogy miért 24 esztendős trequartista érdemelte meg jobban azt, hogy lehetőséghez jusson majd a kontinenstornán. Véleményem szerint ő sem lesz elhalmozva lehetőségekkel, viszont ez egy jó visszajelzés számára, hogy jó úton halad. Leginkább mezzalaként tudom elképzelni a jobb oldalon.

Domenico Berardi: Már évek óta egészen kimagasló teljesítményt nyújt, ennek ellenére még csak mindig tízszeres válogatott, és most van először lehetősége, hogy megcsillogtassa képességeit egy komoly tornán. Szélső létére 17 gól és 7 gólpassz valami hihetetlen produkció 7.43-as értékeléssel megfűszerezve, nem kizárt, hogy akár alapember is válhat belőle a jobb szélen, legalábbis a Csehország elleni kezdőként való szereplése még erre is utalhat. Mondanám azt, hogy egy jó Eb-vel ő is eladhatja magát, elvégre még csak mindig 26 esztendős, de nagyon úgy néz ki, hogy neki teljességgel megfelel a Sassuolo.

Federico Chiesa: Mondanom sem kell, hogy milyen nagyszerű szezont futott a Juventusnál, ám ennek ellenére korántsem vagyok abban biztos, hogy Mancini első számú opcióként fog majd vele számolni. Ám szerencsére mindkét szélen megállja a helyét (amit nálunk különösképp bizonyított), így nem félnék attól, hogy nem jut kellő lehetőséghez. Az már kicsit más kérdés, hogy a bal oldali szélsőnek Mancio rendszerében kicsit más szerepe van, ugyanis az ott szereplő egyénnek (szinte mindig Insigne) sokkal többet kell befelé mozognia a pálya közepe felé, mondhatni olyan kreatív szélső létére, különösképp, hogy szinte mindig a mellette szereplő szélső védő szokott fellépni ellenben a jobb oldalival. Láthattuk már, hogy Federicónak ez nem megy annyira rosszul, de azért csak más ez a szerepkör, mint amit Juventusnál kellett játszania.

Lorenzo Insigne: A nápolyi kiválóság még előző két társától is jobb szezont futott, ugyanis a 7.55-ös értékelés 19 góllal és 7 gólpasszal önmagáért beszél. Azt biztosnak tartom, hogy kulcsmérkőzéseken a bal oldalon szinte kirobbanthatatlannak fog számítani, ugyanis stílusát tekintve megfelelő cseréje nincs is, és a szövetségi kapitány is jobbára rá szabta azt a szerepkört. A kérdés csak számomra az, hogy annak ellenére, hogy szinte végig fogja játszani az egész tornát, húzóemberré fog-e válni.

Federico Bernardeschi: Következzék a fekete bárány, aki ezúttal is egy katasztrofális szezonon van túl, szinte semmi keresnivalója nem lenne a legjobb 26 talján között, ám a mester valószínűleg annak köszönhetően azért szavazott neki bizalmat, mert az Azzurro mezt felhúzva rendre megtáltosodik. Talán több játéklehetőséget is fog kapni, mint amennyit valójában érdemelne, de neki valami elképesztő fontos lenne, hogy még csereként beállva is jól teljesítsen, mert ezzel egyfelől önbizalmat nyerhet, másfelől több klub érdeklődését felkeltheti, vagy éppen Allegrit győzheti meg arról, hogy nem kell lemondani róla.

Ciro Immobile: Az idei szezonja kevésbé volt fényes, mint a tavalyi, de 20 gól 6 assziszttal és 7.25-ös osztályzattal így se csúnya. Gondolom ő lesz az első számú opció csatárnak, ám az ő esetében is kétlem kissé, hogy húzóember tudna lenni, és harcban lenne mondjuk a gólkirályi címért. Aggodalmam csupán az ad okot, hogy 45-szeres válogatott létére 12 gól szerepel a neve mellett, ami valljuk be, nem valami sok egy Serie A-gólrekordertől, egy Aranycipőstől, aki nem mellesleg többszörösen a legjobb gólvadásznak bizonyult az olasz első osztályban, és a Lazio történelmének is ő a legeredményesebb játékosa.

Andrea Belotti: Talán páran meghökkentőnek tarthatják, hogy ő is kerettag, viszont kanadai pontokat tekintve ő Immobile után a második legeredményesebb olasz csatár, így teljesen megérdemelten lehet ott az Európa-bajnokságon. Számokba öntve: 13 gól, 6 gólpassz, 7.38-as értékelés. A nemzeti csapatban ő sem számít gólvágónak a maga 12 találatával, ám neki "csak" 33 mérkőzés kellett, hogy ezt elérje. Ha Mancini jól rotálja a rómaiak gólvágójával, akkor szerintem nem lesz gond a gólszerzéssel.

Giacomo Raspadori: Ő az egyetlen olasz, aki még nem rendelkezik egyetlen válogatott meccsel sem, mégis futa módon meghívót kapott. Igaz, hogy egy komoly tehetségről beszélünk, aki hat gólt lőtt a Serie A idei szezonjában, és 6.90-es értékeléssel rendelkezik, ám mégis csak jobb ötlet lett volna Moise Kean beválogatása.

Én nem pont így válogattam volna össze Olaszország legjobbjait, ám úgy gondolom, hogy így is egy eléggé jó csapat állt össze. A védelemmel lehetnek gondok, ám van egy jó kapus, egy jó középpálya és a támadósor sem rossz. A hagyományokkal ellentétben jó focit játszanak, így a semleges nézők számára is szórakoztató lehet Italia meccseinek a követése. Az esélyekről annyit, hogy ebből a csoportból elsőként való továbbjutás elvárható, és a legjobb nyolc közé való bejutás is már jó eredménynek számítana. Ám merhetünk nagyot is álmodni, ugyanis, ha nem is favorit az olasz csapat, de el tudom képzelni, hogy akár egy döntő is összejöhet nekik Horvátország mintájára. Annyi bizonyos, hogy sok fog múlni azon, hogy Mancini mennyire ragaszkodik a 4-3-3-hoz, és mennyire mer majd változtatni. Reméljük a legjobbakat, FORZA AZZURRI!