Raspadori: "Dybala és Bonucci igazi úriemberek"

raspadori.jpgA Sassuolo fiatal ígérete, Giacomo Raspadori a tegnapi nap folyamán igen érdekes nyilatkozatot adott az olasz sportsajtónak, melyben a még mindig csak huszonegy esztendős labdarúgó hosszabban igyekezett fejtegetni a vele kapcsolatban is szóba hozott Juventus egyes futballistáival, mindenekelőtt olasz válogatottsággal rendelkező csapattársaival fennálló viszonyát. 

A Serie A tavalyi szezonjában 27 összecsapáson 6 gólig és 3 gólpasszig jutó reménység első alkalommal vehet részt az Azzurri felnőtt keretével egy nemzetközi tornán, ebből az alkalomból pedig a csapat szardíniai edzőtáborából beszélt az ez által jelentett megtiszteltetésről, valamint a Bianconeri egyes labdarúgóihoz fűződő viszonyáról is. 

"Hogy milyen embernek ismertem meg Paulo Dybalát? Mindenekelőtt egy igazi úriemberként tekintek rá, aki minden egyes alkalommal előrébb sorolja mások érdekeit, mint saját igényeit. Bár a magánéletben igencsak félénk, s talán kissé visszahúzódó srácnak tartom magam, a futballpályán igazi vadállattá, egy rendkívül elhivatott labdarúgóvá válok, aki a lehető legnagyobb elszántsággal küzd céljai eléréséért. 

Nem volt ez másképp a Juve elleni legutóbbi találkozónk idején sem, mikor a meccs lefújását követően mindenképpen meg szerettem volna szerezni Dybala tízes mezét, így pedig némi félelemmel a szívemben odasompolyogtam hozzá, s megkérdeztem, hogy megkaphatnám-e szerelését, mire ő egyértelmű igennel felet, sőt, ezen felül még ő is elkérte az én mezemet. 

Kijelenthetem, hogy rendkívül megdöbbentem ezen a gesztuson, mivel korábban még csak alig-alig kerülhettem a kezdőcsapat közelébe, ekképp pedig szó szerint egy senkinek számítottam a Serie A-ban, ám Dybala ennek ellenére is igen udvarias és kedves volt, amit nem tudok elégszer megköszönni neki, s melyet valószínűleg sosem fogok elfelejteni. 

Természetesen, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom, levettem a mezemet, majd átnyújtottam neki, mire ő is hasonlóképp cselekedett. Nem tudhatom, hogy pontosan mit csinált szerelésemmel, vagy hogy hová rakta azt otthonában, ugyanakkor nem is ez a fontos, hanem az, hogy egy igazi világklasszis képes volt ekképp viszonyulni egy ismeretlen labdarúgóhoz. 

Elmondhatom, hogy Paulón kívül Leonardo Bonucci is igen figyelmesen viselkedett velem, hiszen a legutóbbi egymás elleni összecsapásunk félidejében odajött hozzám, s gratulált az addigiakban mutatott teljesítményemhez, majd később a második játékrész nyugodtabb időszakaiban is váltott velem néhány szót. Megdöbbentő érzés volt ennyi bajnokot látni magam körül, akik közül természetesen kimagaslott Cristiano Ronaldo is, akinek szintén meg szerettem volna kapni öltözékét. 

Nem tudom, hogy a mezgyűjtés egyfajta szenvedélyemnek tekinthető-e, azonban mindig is igyekeztem megszerezni legnagyobb példaképeim, mint például Romelu Lukaku és Lautaro Martínez szereléseit, vagy a legkiemelkedőbb olasz klubok, példának okáért a Roma, a Fiorentina, vagy akár a kisebb alakulatok, mint a Benevento mezeit. Ez egy olyan kedvtelés, melyet az adott öltözékeken lévő címerekhez való viszonyulásomtól függetlenül igyekeztem végrehajtani az eddigiek során. 

Visszatérve az eredeti témához, miután mezt cseréltem Dybalával, odaballagtam Bonuccihoz, s megkérdeztem, hogy lenne-e lehetőségem megkapni az ekkor már az öltözőben lévő Cristiano Ronaldo szerelését, mire Leo csak annyit felelt, hogy ne aggodalmaskodjak. Néhány perccel később kopogást hallottam a hazai öltöző ajtaján: Bonucci állt ott, kezében CR7 aznap este viselt trikójával, melynek hátulján ott virított a legendás hetes szám is. 

Ezek voltak az első gondolatok, melyek eszembe jutottak, mikor tudomást szereztem róla, hogy bekerültem a válogatott bő keretébe, s elkezdtem összecsomagolni holmimat a szardíniai úthoz. Igyekeztem karrierem minden egyes pillanatára visszaemlékezni, hogy igazán nagy erőt adó útravalót vihessek magammal életem eddigi legnagyobb kihívására, s arra törekedtem, hogy megragadjam emlékezetemben az összes pillanatot, melyeket a Sassuolo kötelékében élhettem át, attól függetlenül, hogy ezek csapattársaimmal, vagy ellenfeleimmel kapcsolatosak-e" – zárta mondanivalóját Raspadori.