Buffon és Barzagli Chielliniről

chiello_gigi_1.jpgMint ismert, a Juventus csapatkapitánya, Giorgio Chiellini a jelenlegi idény végén biztosan elhagyja majd az olasz rekordbajnok kötelékét, melyet kedd éjjel a leghitelesebb transzferguru, Fabrizio Romano is megerősített friss híreiben, kijelentve, hogy a veterán középhátvéd tizenhét esztendő után valóban búcsút int a Bianconerinek, hogy az amerikai MLS-ben folytassa karrierjét, ahonnan áprilisban már két hivatalos ajánlatot is kapott, ezek egyike pedig éppen a legfőbb célállomásának számító Los Angeles FC vezetőségétől érkezett hozzá. 

A Coppa Italia tegnap este megrendezett fináléja előtt természetesen az olasz média is tisztában volt vele, hogy ez lesz a legendás bekk utolsó fináléja az Öreg Hölgy szerelésében, ezért pedig a La Gazzetta dello Sport Chiellini két egykori harcostársával, Gianluigi Buffonnal, valamint Andrea Barzaglival is hosszabb interjút készített a labdarúgóval kapcsolatban, melyben az ikonikus BBBC két korábbi tagja számos élményt és történetet osztott meg King Kongról, elmélkedve a Capitano jövőjéről is. 

"Giorgio az én századosom. Az a játékos, akivel pályafutásom során a legtöbb időt töltöttem együtt a pályán, melynek során mindvégig ő volt biztosítékom, sziklám, illetve oszlopom. Giorgio mindig is egy barátot jelentett számomra, s most is ezt jelenti, emiatt pedig nagyon örülök annak, hogy megoszthattam vele, s hogy mellettem élhettem le életem egy jelentős részét. Chiellini sokkal több, mint egy játékos, vagy mint egy csapattárs, hiszen ha valakivel átélsz bizonyos élményeket, akkor ezen ember örökre a részed marad, emléke pedig kitörölhetetlenné válik számodra" – fogalmazott Gigi Buffon a milánói lap kérdésére. 

"Chiellinivel egyedülálló párost alkottunk, hiszen tökéletesen ismertük egymást, s pontosan tudtuk, hogy melyek a másik fél jó, vagy rossz tulajdonságai. Közös utunk során mindketten tudtuk, hogy a másik mit tehet meg, s mit fog megtenni a pályán, legnagyobb erősségünknek pedig véleményem szerint éppen ez számított. Úgy vélem, hogy Giorgio a lehető legjobb példa arra, hogy az intelligencia, az elkötelezettség, valamint a munka iránti szenvedély miként vezethet valakit elképesztő eredményekhez, elvégre Chiello rendkívül szigorú önmagával és másokkal szemben, sosem hátrál meg a kihívások elől, szűnni nem akaróan dolgozik és izzad a siker érdekében, valamint minden erejével azon fáradozik, hogy elérje a célt, amit kitűzött maga elé. 

Giorgio nem az a fajta futballista, aki technikai kvalitásaival ejt rabul téged, annak ellenére, hogy stilisztikai szempontból is rendkívül sokat fejlődött karrierje alatt, s immár képes egészen kecses mozdulatsorokat végrehajtani szükség esetén. Azonban az évek során, melyeket együtt töltöttünk, s itt most elsősorban az elmúlt hét, nyolc, kilenc, vagy tíz esztendőre gondolok, ő volt az egyetlen védőm, aki minden tekintetben, töretlenül megállta a helyét védekezésben, illetve taktikai és technikai szempontból is, s aki nemzetközi szinten is képes volt kiemelkedő produkcióval előrukkolni. Ennél erősebb kombinációt egyszerűen nem tudnék elképzelni egy középhátvéd esetén. 

Örülök, hogy Chiello ismét pályára léphet egy döntőben, s remélem, hogy csapatkapitányként egyszer még magasba emelhet egy serleget, ahogy az velem is megtörténhetett 2018-ban, mikor első ízben hagytam el a Juvét azért, hogy a PSG-nél futballozhassak, valamint 2021-ben, mikor véglegesen búcsút intettem álmaim Öreg Hölgyének. Giorgio hatalmas ovációt és ünneplés érdemelne, hiszen nagyszerű játékos, nagyszerű ember, s még ennél is nagyszerűbb barát. Sosem találkoztam olyan labdarúgóval, akiben egy személyben lelhettem volna fel ennyi kiváló szakmai és emberi tulajdonságot, én pedig, aki oly sok időn keresztül voltam társa, csak köszönetet mondhatok neki a segítségért, melyet életem legnehezebb pillanataiban nyújtott nekem, és azért a felhőtlen örömért és vidámságért, mellyel felruházta csapatunkat" – összegzett a legendás kapus. 

barzagli_chiellini.jpg"Giorgio rengeteget adott nekem. A pályán való kapcsolatunkon túl civilként, valamint az öltözőben is egy örökké vidám, kiegyensúlyozott és profi embert ismertem meg benne, aki az első pillanattól fogva megtestesítette mindazt, amit a Juventushoz tartozás érzése von maga után. Őt figyelve mindenki megértheti, hogy milyen is valójában egy győztes csapat, ahol egy játékos értéke mindenek felett áll. Chiellini jelenléte azonnal bizalmat nyújtott számomra, ez pedig rendkívül ritkának tekinthető a modern futballban" – folytatta egykori kollégája szavait Andrea Barzagli. 

"Chiello kétségkívül a Juventus történelmének egyik legnagyobb védője, mind pályára lépések, mind pedig az általa gyakorolt hatás tekintetében. Vele, Gigivel, illetve Leo Bonuccival kiegészülve egyértelműen klasszis hátsó alakzatot alkottunk a Bianconerinél, s bár az edzéseken, vagy egyes meccsek alatt még mi is gyakran folytattunk heves vitákat, e nézeteltérések később rendre feledésbe merültek az öltőzben, ellenben a töretlen bizalommal, ami az együtt töltött nyolc esztendő alatt végig megvolt közöttünk, ezt pedig mi sem támasztja jobban alá annál, hogy mi négyen a pályán sosem beszéltünk egymással, s csupán jelzésekkel kommunikáltunk, elvégre kölcsönös megértés és összhang uralkodott közöttünk. 

Giorgio nagyon sokat tett napjaink labdarúgásáért, hiszen ő az egyike azon kevés védőknek, akik mind a mai napig a testi kontaktokra fektetik a hangsúlyt játékukban, azonban ő kezdeti technikai nehézségei ellenére is rendkívül sokat dolgozott azon, hogy kifinomultabb játékossá válhasson, amiért elképesztően nagyra tartom egykori társamat. Chiellini tudja, hogy bármikor hibázhat, ennek ellenére mégsem félt attól, hogy kivitelezzen egy-egy kockázatosabb passzt, vagy hogy megfelelően nagy tér esetén megpróbálja felvinni a labdát a támadóharmadba, mely elhivatottság teljes értékű játékossá és belső védővé tette őt. 

Amennyiben Chiello a szezon végén távozik, hiánya biztosan érezhető lesz majd az Öreg Hölgynél, még ha a klub technikai szempontból továbbra is nagyszerű védőket tudhat majd magáénak, akár Bonucci, akár Matthijs de Ligt személyében, mellettük pedig egy kiváló alternatíva is a mester rendelkezésére áll majd Daniele Rugani kerettagsága miatt. Giorgio távozása leginkább a csapat szellemiségét illetően lesz érzékelhető, mivel egy ekkora vezér hatalmas űrt fog maga után hagyni a fekete-fehéreknél, elvégre egy csapat végső soron mindig a győztes mentalitású labdarúgóknak köszönheti a legnagyobb győzelmeket. 

Giorgio kissé atipikus futballista, ebből fakadóan pedig a jövőben is azt fogja csinálni, amit szeretne, ez pedig így is van rendjén. Chiellini azon kevés labdarúgók közé tartozik, akik egyetemi diplomát szereztek, emellett pedig mindig rendkívül intelligensen viselkedtek, mind a pályán, mind pedig nyilatkozataikban. A Juve kapitánya előre látja a jövőt, hiszen sokat gondolkodik arról, hogy mi következhet ezután, egy új, adott esetben vezetőségi szerepkörben ugyanakkor neki is kellene egy kis idő ahhoz, hogy igazán sikeres lehessen, ám ez csak azért lenne így, mert játékosként nem szerezhetett nagyobb tapasztalatokat e téren. Véleményem szerint mindene megvan ahhoz, hogy jó menedzser válhasson belőle egy napon, ám majd eldönti, hogy mikor szeretne új fejezetet nyitni életében" – összegzett Barzagli.