Ahol van fény, ott van sötétség is, ahol dicsőség, ott bukás is, ahol félistenek, ott kevésbé szeretett emberek is. Most kezdődő sorozatunkban az utóbbiakat tesszük a nagyító alá, hogy kiderüljön, miként lesz a fekete-fehérből szürke. Ebben az összeállításba a legnagyobb flopok, a legrosszabbul teljesítő, valamint a szurkolók által legkevésbé kedvelt spílerek kerülnek be. Remélhetőleg nem csal az arcotokra grimaszt e gárda felidézése, és szórakoztató borzongással kíséritek figyelemmel a sorozat részeit.

A jobb oldali középhátvédek közül a 41,5%-ot gyűjtő Jonathan Zebina került be a csapatba, míg Jean-Alain Boumsong 30,8%-ot, Benedikt Höwedes pedig 27,7%-ot szerzett. Ezzel már három név ismert a együttesből, míg ezúttal a belső védőpáros bal oldali tagjára adhatjátok le a szavazatotokat, lássuk, hogy kik közül lehet választani.

Az első lehetőség ezúttal Angelo Ogbonna. Az 1988. május 23-án született, 191 cm magas, remek felépítésű középső védő a rivális Torinónál nevelkedett, mindössze egyszer lett kölcsönadva a Crotonénak, még 2007-ben. 2013-ban a Juventus 15 millió eurót sem sajnált kifizetni a középső védőért, aki 160 mérkőzésen csillogtathatta meg tudását a Bikáknál, ezen alkalmakkor 1 gólt és 3 gólpasszt elérve, 25 sárga, valamint 1 piros lapot begyűjtve.

Bár 55 mérkőzésen viselhette a fekete-fehér csíkos mezt, nem sikerült kiharcolnia a helyét a Bianconeri kezdőcsapatában, így két év múlva távoznia kellett, hiszen sem Antonio Conténél, sem Massimiliano Allegrinél nem vált meghatározó játékossá. A Zebráknál 7 sárga és 1 piros lap került be a statisztikáiba. A West Ham 11 millió eurót fizetett az olasz védőért, és a mai napig a Kalapácsosakat szolgálja, immár pedig 183 alkalommal magára húzhatta a londoniak szerelését. Jelenlegi klubjában elkezdett gólokat is szerezni, már 11-nél jár, míg találatot egyszer készített elő, ráadásul Angliában még sohasem küldték le idő előtt a gyepről, s figyelmeztetni is csak hússzor kellett.

A Torinónál egy ígéretes fiatalnak számított, aki 25 évesen érkezett a Juventushoz, de a BBC mellett nem igazán rúghatott labdába, a mutatott játéka pedig nem is igazán indokolta volna, hogy a tizenháromszoros olasz válogatott középhátvéd bárkit is kiszorítson a védelemből. Bár a szigetországban képes konstans teljesítményt nyújtani, ez közel sem elegendő ahhoz, hogy ismét behívják a válogatottba, vagy, hogy kirobbanthatatlan legyen a West Ham védelméből. 

Címek tekintetében számára sem volt hiábavaló a városi kitérő, hiszen két bajnoki címet, egy kupát és egy szuperkupát is szerzett az Öreg Hölgy lovagjaként.

Második esélyesünk a német bajnokságot meghódító, a Bayer Leverkusen és a Bayern München szurkolóit minden hétvégén ámulatba ejtő, brazil válogatott védő, Lúcio, aki 1978. május 8-án látott napvilágot, és 1998-ban váltott először klubot, amikor a brazil Clube de Regatas Guará csapatát hagyta el az Internacional kedvéért. Nevelőegyüttese 100 ezer euróval gazdagodott ennek a biznisznek köszönhetően. 2001-ben a Bayer Leverkusen 8.75 millió eurót csengetett ki a 22 esztendős bekkért, aki két és fél évig szolgálta a Gyógyszergyáriakat, akikkel semmilyen sorozatban nem tudott felérni a csúcsra, így a váltás mellett döntött. Első európai alakulatában extrém módon szórta a gólokat, hiszen 122 pályára lépés alatt 21 találatot ért el, ezen felül 5 gólt érő átadást is abszolvált, emellett csupán 20 büntetőlapot mutattak fel neki, 19 sárgát és 1 pirosat.

Nem is csoda, hogy a német rekordbajnok 2004-ben 12 millió eurót sem sajnált a világbajnok labdarúgóért, a leigazolásával pedig nem is nyúltak mellé, mivel játékára Bajorországban sem lehetett panasz, amit a csapattal közösen elhódított 3-3 bajnoki- és kupaelsőség is mutat. A Bayern München statisztikás könyvében is jelentős lenyomatot hagyott, ugyanis 218 alkalommal küldték pályára, 12-12 esetben gól és gólpassz, 20 alkalommal sárga, és 3 esetben piros lap került a neve mellé a jegyzőkönyvbe.  Négy év után kénytelen volt távozni, hiába szerette Németországot és a Bayernt.

Olaszországba, az Interhez szerződött, a Nerazzurri 7 millió eurót fizetett érte, és Milánóban sem okozott csalódást, alapemberré nőtte ki magát, amit a 136 pályán töltött meccs, illetve az ezeken elért 5 gól és a 9 gólpassz is alátámaszt. Ennek ellenére 2012-ben az Internél sem volt maradása, az új tréner, Andrea Stramaccioni nem számított a 108-szoros brazil válogatott szolgálataira, annak ellenére, hogy milánói színekben 1-1  bajnoki és BL, két kupa, egy szuperkupa és egy klubvilágbajnoki címet is begyűjtött. A világbajnok és kétszeres konföderációs kupa győztes középhátvéd elmondása szerint "kétségbeesésében" fogadta el a Juventus ajánlatát. Fél év alatt mindössze négyszer jutott lehetőséghez a 34 esztendős focista, de mikor pályára lépett, akkor abban sem volt sok köszönet. Ingyen jött, és ingyen is ment, el is hagyta Európát, a São Paulo nyújtott neki segítő kezet. Ezen transzfer után sorra váltogatta a csapatokat, megfordult a Palmeirasban, az indiai FC Goában, majd egy év pihenés után visszatért hazájába, hogy az SE Gamában szerepeljen, végül pedig Brasiliense futballistája volt. 2019 októberére klub nélkül maradt, majd 2020-ban a visszavonulás mellett döntött.

A harmadik jelölt, aki számít a szavazataitokra, nem más, mint a portugál Jorge Andrade. Az 1978. április 9-én született védő az Estrellánál nevelkedett, majd 2000-ben megvásárolta az FC Porto. Két esztendőn keresztül játszott a Sárkányoknál, kiknek mezét hetvenháromszor öltötte magára, 4 gólt és 3 asszisztot érve el ezeken, mielőtt a Deportivo de la Coruñához került 13 millió euróért. A spanyol együttesnél meghatározó futballistának számított, 157 alkalommal szolgálta őket, és nem is az 5 találata, hanem magas fokú védőmunkája miatt szerették őt nagyon. 2007-ben úgy döntött, hogy 29 évesen új kihívások után néz, és elfogadta a Juventus ajánlatát. Az olasz rekordbajnok ki is fizette érte a kért 10 millió eurót, de az 51-szeres portugál válogatott középső védő három esztendő alatt mindössze öt mérkőzésen volt bevethető. Amíg meg nem érkezett Torinóba, addig elkerülték az egészségügyi gondok, de Olaszországban két komoly sérülést is összeszedett, amik véget is vetettek a karrierjének, pedig egy felettébb ügyes játékos hírében állt. Igaz, hogy idejekorán befejezte a pályafutását, de attól még tovább foglalkozott a futballal, volt már edző is, azonban legutóbb a Vitória Setúbalnál munkálkodott asszisztens pozícióban. Rövidke pályafutása alatt azért tudott nyerni 1 Portugál Kupát, s 2 Portugál- valamint 1 Spanyol Szuperkupát.