A Juventus ismételten meglehetősen magabiztosan aratott győzelmet, ezúttal a Roma felett. A játék képét semmiképp sem nevezhetnénk szépnek, ahogy a dominancia sem volt jellemző a Zebrákra, ennek ellenére mégsem lehetett azt érezni, hogy a Giallorossi viszi haza a három pontot. Az egyik legnagyobb kérdés a tegnapi meccs kapcsán a dominancia, valamint az alárendeltség megítélése, vagyis annak eldöntése, hogy az olasz rekordbajnok együttese erre a szerepre volt-e kényszerítve, vagy tudatosan vállalta-e ezt a játékstílust.

Ugyan az oldalt látható táblázatot megvizsgálva nem tűnik annyira vészesnek, hogy a Románál 52%-ban volt a játékszer, és mindössze tizennéggyel volt több pontos passzuk, azonban van egy ennél sokkal beszédesebb statisztika is, mégpedig az, hogy a Juventus harmadában 43%-ban volt a játékszer, míg 45%-ban a pálya közepén és 12%-ban a Roma harmadában, ráadásul a lentebb megtekinthető hőtérkép is erről tanúskodik. Ez egy nagyon megdöbbentő adatsor, ugyanis még a legkisebb Serie A-s együttesek is különbet tudnak produkálni, mint a Zebrák tegnap este.

Ezek ellenére mégis arról beszélhetünk, hogy tudatos volt a visszaállás. Kezdésnek megemlíthetjük azt, hogy Pirlo már utalt erre a meccs előtti nyilatkozatában, ezt a szándékot pedig megerősíti a formációváltás kieszközölése is. A Maestro most először alkalmazta a 4-3-3-as felállást, ami, ahogy az a Juventusnál lenni szokott, támadásban csöppet sem volt hatékony, ám a védekezésben kiváltotta a kívánt hatást, elérve ezzel eredeti célját.

Ha Pirlo a szokásos, 3-4-1-2-es hadrendet alkalmazta volna az eddig tapasztalt felfogással, akkor felkínálta volna a kontralehetőséget az ellenfélnek, amit a fővárosiak kegyetlenül ki tudnak használni. Azzal, hogy négy védőt pakolt fel, védekezés során kisebb volt a zűrzavar a pozícióváltások és a fennragadások miatt. A három középpályás azért tűnik indokoltnak, mert a Giallorossi a Juvéhoz hasonlóan alkalmazza a presszinget, a labdát kihozni pedig igencsak nehézkes két középpályással. A kezdőcsapat is ennek szellemében lett kialakítva, a két veterán középhátvéddel, akik néha bele-bele hibáztak helyezkedés terén (leginkább Bonucci), de ők évekig futballoztak ebben a felfogásban klasszis módon, úgyhogy adta magát a lehetőség. A jobb oldalon a védekezőbb felfogású Danilo szerepelt, a bal szélen pedig, ahol Alex Sandrón kívül egyedül Frabotta áll rendelkezésre (aki a játék defenzív fázisa során nem jelent éppen életbiztosítást) nyilvánvaló volt, hogy a brazil fog futballozni. A középpályán megint nem volt mit variálni, mert Bentancur eltiltás miatt hiányzott, így az összes középpályás a gyepen tartózkodott. Másik center nincs a pályán, így Moratának szintén játszania kellett, Ronaldót nem lehet kihagyni (meg is mutatta, hogy miért), míg Chiesa személyében egy védekezésben is szorgos futballista kapott lehetőséget, mely tulajdonságát tegnap is észre lehetett venni.

A játék képe szintén azt mutatta, hogy a Juve tudatosan adta át a lehetőséget ellenfelének, amire leginkább a 23 darab tisztázás világít rá (összehasonlításképp, a sokkal nagyobb nyomást kifejtő Inter ellen a bajnoki összecsapáson csak 11 alkalommal rúgták el a labdát a bianconero védők). A zebramezes játékosok passzpontossága átlagosan van olyan jó, mint a rómaiaké (86%), ami nem igazán jellemző egy olyan együttesre, akiknek a támadásait ellehetetleníti az ellenfél. Sőt, jobban is lebonthatjuk ezt az adatot, mellyel kiderül, hogy a Mancini-Kumbulla-Ibañez trió, illetve Pau López körülbelül azt a 88% körüli passzpontosságot tudta produkálni, mint a Chiellini-Bonucci-Danilo hármas a kapussal kiegészülve, annak ellenére, hogy a rómaiak hátsó formációra csak a meccs elején került valamekkora nyomás. A Juventus középpályája konkrétan jobban passzolt, mint a Romáé, ugyanis Arthur 89%-os pontossággal továbbította a játékszert, McKennie 94%-os pontossággal, míg Rabiot pedig egyetlen egyszer sem hibázott. Alex Sandro nem véletlenül maradt ki, ugyanis ő számított e téren a leggyengébb láncszemnek, egészen elképesztő, de mindössze 66%-ban továbbította pontosan a játékszert, és ő vesztette el legtöbbször a labdát a Juventus játékosai közül (16 alkalommal).

Pirlónak igazat adok abban, hogy tényleg az volt a terv, hogy magára húzza az ellenfelet, azonban Fonseca sem állít valótlant azzal, hogy csapata a Juve fölé tudott nőni. Lássuk be, az is biztos, hogy a Maestro nem úgy tervezett, hogy a csapatnak három kapura lövése lesz egész meccsen (ebből egy sem ziccer), és csak a saját térfelén tudja majd megtartani a játékszert (ezért a fentebb említett magas száma a pálya közepén és a Juve harmadában). A portugál tréner gárdája is tett arról, hogy a Juve ennyire alárendelt szerepet játsszon, különösen Arthur kivétele volt a cél, de ezzel olyan sokra nem mentek, mert a brazil ennek ellenére is tudott egy stabil, átlagos szintet hozni. Egyébként a Roma valóban kiválóan tartotta a behúzódó Zebrák ellen a játékszert, ügyesen járatták egyik oldalról a másikra, de hiába, mivel rést nem találtak a torinóiak védelmén, ám végül ennek ellenére is háromszor találtak kaput, viszont egyetlen ziccert sem tudtak kialakítani, a Juventushoz hasonlóan. Megpróbálták a széleket erőltetni, első félidőben leginkább az Öreg Hölgy jobb oldalát támadták erőteljesen, majd mikor rájöttek, hogy ez nem vezet sokra, és inkább próbálkoztak a kevésbé jól teljesítő Sandro-McKennie oldalon, de ott sem mentek sokkal többre.

Úgy gondolom, hogy egy Roma-szintű együttes ellen meg lehet lépni azt, hogy a Juventus nem a dominanciát választja, ha valóban ez a jó taktika, mint most. Annak ellenére, hogy a Farkasok védelme nem tartozik a legjobbak közé, így Pirlo eredeti elképzelései is megoldást jelenthettek volna, a biztos ezúttal valóban az volt, hogy nem kockáztat a csapat azzal, hogy területet hagy ellenfelének, mert a Juve támadójátéka még mindig hagy kívánnivalót maga után. Remélem, hogy jövőre már ott fog tartani a Pirlo-projekt, hogy egy Roma-Juventus párosítás alkalmával az olasz rekordbajnok lehet a domináns fél, eredményesen.

Ezúttal magára a Misterre térnék ki, akit úgy jellemeznék, aki kis késéssel, de megtalálja a jó megoldást. A cseréknél is ez jellemzi, hogy egy tíz-tizenöt percet általában késik a módosításokkal, így addig kellemetlen perceket kell megélnie a Juventinóknak, ám ha megtörténik a változtatás, az általában sikeres. Ez elmondható az elképzeléseiről is, hogy idő kell, mire rájön, hogy az adott ötlet rossz elgondolás, ez pedig összességében az egész eddigi edzői karrierjére ráhúzható. Épp az utolsó pillanatban észrevette, hogy ez így nem mehet tovább, az elveket kicsit félre kell tenni, mert máskülönben elúszik a bajnoki elsőség. Így az Inter elleni vereség után elkezdte szépen-lassan az Allegri-féle eredménycentrikus futballt preferálni, ami kevésbé látványos, azonban a kapott gólok száma nullához konvergál, a pontok pedig hármasával, magabiztosan jönnek. Most tért el egészen annyira az elképzeléseitől, hogy már a formációját is lecserélte a győzelem érdekében, és konkrétan Allegri-stílusban meccselt, ami pár találkozóval ezelőtt még konkrétan elképzelhetetlen volt. Bízzunk benne, hogy kitart emellett a felfogás mellett, mert csak ezzel marad meg az esély a Scudetto megnyerésére. 

A játékosokra nem térnék ki különösebben, ugyanis egészen kiemelkedő teljesítmény nem sok volt. Természetesen elsősorban Cristiano Ronaldót kell megemlíteni, aki klasszis és fontos gólt lőtt, erre a tulajdonságára pedig szükség lesz, mivel ha a marad ez a játékfelfogás, akkor muszáj lesz minden egyes helyzetet kegyetlenül kihasználni. Adrien Rabiot-t sem szabad kihagyni, aki egészen kiválóan szerepelt, ami csak akkor igaz, ha nem Bentancur mellett kell futballoznia. Nagyon fontos szerelések (összesen négy darab), illetve mentések vannak a neve mellett (három tisztázás), a párharcait megnyerte (8/7), és hibátlanul passzolt. Ide sorolhatjuk még a gólpasszt, és összességében két kulcspasszt jegyző Álvaro Moratát, aki Ronaldo mellett góllövés terén egyáltalán nem jut szóhoz, viszont teljesen alá tudja rendelni magát neki, így a hasznossága nem feltétlen vész el, csak átalakul. Még Giorgio Chiellinit is ide sorolnám, akinek a statisztikái nem valami jók, volt, hogy hibázott is helyezkedésben, de az emberfogás terén még mindig első osztályú (az ember hirtelen meg se mondaná, hogy Džeko, vagy Mayoral pályán volt-e), és az a hat tisztázás sem néz ki rosszul a neve mellett.

Stabil, jó teljesítményt Wojciech Szczęsny nyújtott, akinek bravúrt nem kellett bemutatni, Arthur is megoldotta a feladatát, Bonucci több hibával dolgozott, mint cimborája, de azok nem voltak vészesek, Danilo sem futballozott rosszul, míg Chiesa a támadásokat nem segíthette, de a védekezésből ki tudta venni a részét három szereléssel és ugyanennyi tisztázással.

Alex Sandro teljesítménye eléggé kétes megítélésűnek mondható, a lőtt gólban bőven kivette a részét, viszont egyébként nem volt kiemelkedő összecsapása.

McKennie volt az egyetlen, akire azt mondhatjuk, hogy nem játszott jól. 65 perc alatt 19 alkalommal ért labdába, ami nagyon kevés egy középső középpályástól. A labdakihozatalból érdemben nem vette ki a részét, a labdát nem kérte, ha pedig meg is kapta, akkor is rövid, ezáltal veszélyes passzokat adott hátrébb helyezkedő társainak. Egyszer tisztázott, ám ezen felül semmi más nincs a neve mellett, hiszen még egy párharcot sem nyert meg. Pirlo nagyon eltalálta a szerepkörét a csatárok mögött, még ha eredetileg pont a labdakihozatalokban is akarta hasznosítani.

Meccs embere: Andrea Pirlo

Taktikai finomságok képekben: