Ahol van fény, ott van sötétség is, ahol dicsőség, ott bukás is, ahol félistenek, ott kevésbé szeretett emberek is. Most kezdődő sorozatunkban az utóbbiakat tesszük a nagyító alá, hogy kiderüljön miként lesz a fekete-fehérből szürke. Ebben az összeállításba a legnagyobb flopok, a legrosszabbul teljesítő, valamint a szurkolók által legkevésbé kedvelt spílerek kerülnek be. Remélhetőleg nem csal az arcotokra grimaszt e gárda felidézése, és szórakoztató borzongással kíséritek figyelemmel a sorozat részeit.

A kapuban Antonio Chimenti kap helyet, akire a szavazók 58 százaléka voksolt. Ezúttal most a négy fős védelem jobb szélére kell kiválasztanotok egy embert a három lehetőség közül.

A kapusok bemutatása után ne is húzzuk az időt, következzen a jobb szélső védők sora. Első számú jelöltünk a chilei Mauricio Isla, aki a CD Universidad Católica akadémiáján nevelkedett, és egészen 2007-ig szolgálta a chilei gárdát. Az Udinese felfigyelt az ifjú játékosra, és 525 ezer euróért szerződtette a védőt. Öt esztendő alatt 152 mérkőzésen játszott a Friulaninál, ezen meccseken pedig 7 gólt lőtt és 21 gólpasszt osztott ki. A 24 esztendős focista kiváló játékának köszönhetően kapott ajánlatot a Juventustól, amit el is fogadott, így 13.9 millió euróért cserébe Juve-játékos lett.

Leigazolás meglehetősen bátor húzás volt, ugyanis keresztszalag-szakadással érkezett Torinóba, és az érte kifizetett összeg sem számított éppen alacsonynak. A 2012-es évben szinte alig léphetett pályára, ugyanis februártól egészen augusztusig sérült volt. A következő esztendő sem sikerült jóra, ugyanis igaz, hogy csak kisebb egészségügyi problémák hátráltatták karrierjét, de ezek egymást követték, így nem igazán lehetett rá számítani. Két év alatt 48 meccsen számíthatott rá Conte mester, Isla a bizalmat öt gólpasszal hálálta meg. Sérülései és gyengébb játéka miatt először kölcsön lett adva a Queens Park Rangersnek, majd a következő szezonban a Marseille-hez került, míg 2016-ban a Cagliari végleg megvásárolta. Mindössze egy évet volt az Isolaninál, 2017-ben a Fenerbahçe együtteséhez szerződött, majd a nyár folyamán átigazolt a brazil Flamengóhoz.

Szinte bármely poszton be lehetett vetni, ha egészséges volt, de általában a jobb oldalon számított rá Conte. A játéka hagyott némi kívánnivalót maga után, nem véletlen, hogy Allegri egyáltalán nem tartott rá igényt. Nem volt egy nagyon rossz játékos, egyszerűen a sérülések miatt nem tudta sosem visszanyerni jó formáját. Miután elhagyta Torinót, a sérülések száma is lecsökkent, a teljesítménye pedig lényegesen feljavult, a válogatottban mindmáig alapemberként számítanak rá, melyet az is mutat, hogy összesen 115 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. 

Következzen egy név a calciopoli utáni időszakból, hogy lássuk a csapat újjá építése sem volt egyszerű a fájó emlékű történteket követően. Nézzük mit tett hozzá a Juventus történetéhez a cseh Zdeněk Grygera. A futballista 1980. május 14-én született a csehországi Prílepyben. 1997-ben az FC Zlín csapatában indult a karrierje, és több cseh csapatot megjárva került 3,5 millió euró ellenében az Ajax gárdájához. Hazai klubjai közül kiemelkedik a Sparta Praha, akiket 83 találkozón keresztül szolgált, 2-2 gólt és asszisztot elérve. Négy esztendőt töltött el itt, 110 alkalommal viselte a piros-fehér mezt, 9 találatot szerezve ezeken. 2007-ben csábította magához a piemonti gigász, és Torinóban is 4 idény erejéig maradt. 114 meccs, 3 gól és 7 gólpassz szerepel a neve mellett, sokkal több emléket biztosan nem hagyott a legtöbb szurkoló szívében.

A védelem minden pontján bevethető volt, bár alapvetően jobbhátvédként számítottak rá, megjárta a bal oldalt és a középső védő pozíciót is. Sárga kártyát 21 alkalommal kapott, a kiállítás sorsára pedig sosem jutott az olasz rekordbajnok kötelékében. 2011-ben a Fulham igazolta le, és tőlük vonult vissza 2012 decemberében. Kétszeres cseh, és egyszeres holland bajnok, nyert ezen felül két Holland Kupát és egy Holland Szuperkupát is. A felnőtt válogatottba 65-ször hívták meg, két gólig jutott, de az utánpótláscsapatokban minden korosztályban pályára léphetett.

Marco Motta: Az Atalanta neveltje, aki 1986. május 14-én született, 2005-ben hagyta el nevelőegyüttesét az Udinese kedvéért, 2.85 millió euróval gazdagodott a Nerazzurri ennek az üzletnek köszönhetően. A Friulani kölcsönadta a Torinónak és a Romának is, majd a Farkasok megvásárolták 3.5 millió euróért, egy szezon után az Udinese visszavásárolta 1.45 millió euróért. Csak csere volt a fővárosiaknál, ennek ellenére a Juventus 2010-ben lecsapott rá, először kölcsön keretein belül tartózkodott Torinóban, majd egy évre rá már végleg meg lett vásárolva. Másfél szezon alatt 35 összecsapáson kapott lehetőséget a bizonyításra, azonban nem tudott élni a lehetőséggel, ezért távoznia kellett. Először a Cataniához került kölcsönbe, majd következett a Bologna és a Genoa. 2016-ben lejárt a szerződése, így végleg távozhatott, a Watford lett új csapata. Később megjárta a Charltont, az Almeríát, az Omonia Nikosiát, tavaly nyáron pedig az indonéz Persija Jakartához szerződött.

Az egyszeres olasz válogatott játékos 24 évesen érkezett Torinóba, több Juventino örömére. Ígéretes jobb szélső védőnek számított, a Juventusnál azonban csúnyán megbukott. Összesen öt millió euróba került, az üzlet legfurcsább része pedig az volt, hogy kölcsön után végleg meg le lett szerezve, miközben nem volt kötelező az opció, de bizonyosan volt valami a háttérben, amiről nem tudhatunk. A lényeg, hogy ő sem váltotta meg a világot Torinóban, és hatalmas mellényúlás volt a megszerzése. Karrierje során több mint egy tucat csapatot járt meg a még mindig csak 34 éves játékos, s bár a korosztályos válogatottaknak végig alapembere volt, a felnőttek között csupán egyszer kapott lehetőséget.