A  Juventus egyik legfőbb nyári kiszemeltjének számító Lazar Samardžić a minap egy hosszabb írást publikált a Cronache di Spogliatoio hasábjain, amiben több olyan dologról, vagy személyről is szót ejtett, melyek valamilyen módon kapcsolódnak az Öreg Hölgyhöz. A szerb futballista ennek keretében kitért Dušan Vlahovićcsal és Kenan Yıldızzel ápolt kapcsolatára, valamint arra is, hogy miért nem bánta meg, hogy tavaly nyáron végül nem csatlakozott az Inter gárdájához. 

"A felkészülési időszakot szerencsére általában Németországban szoktam tölteni, ám tavaly nyáron, mikor közel kerültem az Interhez, két teljes héten át nem tudtam edzeni. Nagyon zavart, hogy meg kell szakítanom az előszezont, ezért pedig amint lehetett, visszatértem Udinébe, hogy pótoljam a kiesett időszakot. Néhány héttel a fenti dátum előtt együtt edzettem a legjobb barátommal, Kenan Yıldızzel, akivel ugyanaz az ember volt trénerünk, ráadásul mindketten Berlinben születtünk" – fogalmazott a tehetséges középpályás. 

"Sokáig különböző utakon haladtunk, mivel ő Törökország válogatottját választotta, én pedig Szerbia mellett tettem le a voksomat, ám otthonunk mindig ugyanaz maradt. Barátok voltunk és vagyunk, így tehát mielőtt elkezdődött volna a szezon, összefutottunk, hogy feltöltődjünk kicsit, mind szellemileg, mind fizikálisan. A futball mindig is alapvető része volt az életemnek, gyermekkoromban például napi tíz órát töltöttem az utcán, hogy focizhassak. Stílusom nagyrészt ennek köszönhetően alakult ki, hiszen a grundot teljesen más szabályok uralkodnak, mint a nagy pályán, én viszont ott is ugyanazt a pimaszságot képviselem, mint tizenévesként a betonon. 

Iskola után mindig fociztunk. Minden egyes nap. Gyakran kerültem egy az egy elleni szituációkba, Kenannal szemben, ahol sokszor kellett a cselekre alapoznom. Azokban az években én voltam a legjobb focista a barátaim között, s egyetlen gyerek se akadt, aki legyőzött volna. Mikor Kenannal találkoztunk, felelevenítettük ezeket a reflexeket. Megbeszéltük egy kapusként játszó ismerősünkkel, hogy találkozunk a pályán, s aki tíz lövésből a legtöbb gólt szerzi ellene, az nyer. A kihívás nem meglepő módon döntetlennel zárult. 

Vitathatatlan, hogy Lionel Messi a legnagyobb példaképem, ám sajnos sosem találkozhattam vele. Ha egyszer összefutnánk, minden bizonnyal csendben, leszegett fejjel állnék előtte. Valószínűleg kérnék tőle egy közös képet is, azt viszont nem tudom, hogy mit mondanék neki, hiszen ő teljesen páratlan, egyedülálló. Cristiano Ronaldóval volt szerencsém pacsizni egy Juventus elleni mérkőzésen, egyszer pedig Zlatan Ibrahimovićcsal is kezet ráztam – miután kicseleztem őt, ami miatt először azt hittem, hogy haragudni fog rám. Vele még mezt is cseréltem. A legnagyobbak közül egyedül Messivel nem találkozhattam, ám ez talán csak egy újabb jel arra, hogy mennyire rendkívüli is az argentin. 

Mikor megérkeztem Udinébe, egyből egy csodálatos stadionban találtam magam. Németországgal ellentétben itt tényleg minden a futball körül forog, ami még akkor is lenyűgöző, ha a szurkolók olykor hajlamosak túlzásokba esni. A drukkerek is megőrülnek a sportágért, például én is naponta kapok olyan üzeneteket, melyben az emberek arról írnak, hogy megvettem engem fantasy footballban. A bajnoki pontvadászatról itt nem csak egy szimpla versenyként beszélnek, mivel a calcio élet-halál kérdése. Csodálatos érzés, mikor egy vadidegen megállít a belvárosban, és azt ordítja, hogy gyerünk, így tovább, szerezzek legközelebb is ilyen gólt a Napoli ellen. 

A találatom után egyébként rengetegen írtak nekem, többek között Dušan Vlahović is, akit válogatott szinten csapattársamnak tudhatok. 2023-ban úgy döntöttem, hogy Szerbiát fogom képviselni, ahol azonnal szembesülnöm kellett a magas színvonal által jelentett kihívásokkal. Nemzeti együttesünket olyan játékosok erősítik, mint az előbb említett Dušan, Sergej Milinković-Savić, Aleksandar Mitrović, vagy egyik legnagyobb példaképem, Dušan Tadić, akinek a Santiago Bernabéuban szerzett gólja beleégett az emlékezetembe. Mikor csatlakoztam a srácokhoz, egyből rájöttem, hogy jó döntést hoztam: bár mindig is Németországban éltem, a családommal otthon szerb nyelven beszélünk, s kulturális szempontból is szerbnek tartom magam. 

Még nagyon hosszú út áll előttem, ám már most megtapasztaltam a dicsőség, valamint a kudarc ízét. Ennek egyik legszebb példája a tavaly nyári időszak, amiről már rengeteg szó esett különböző forrásokból. A saját bőrömön kellett megtapasztalnom egy rendkívül kínos helyzetet, mivel éles tárgyalásokat folytattam az Interrel, ám az üzletből végül mégsem lett semmi. Augusztus volt, a lapok pedig csak erről az ügyről tudtak cikkezni, annyira nem volt más olvasnivaló. Amikor felmerültek az első gondok, a média pedig lehozta ezt, azzal szembesültem, hogy a telefonomat elárasztották az engem szidalmazó kommentek és vélemények, melyeknek száma óráról-órára több lett. A játékos-adatlapomon például minden hozzászólást ezzel kapcsolatban írtak. 

Ekkor igyekeztem megnyugtatni magam, s azt mantrázni, hogy ezek a reakciók az adott helyzetben teljesen normálisak, mivel a szurkolók is emberből vannak, s nem mindegyikük reagál ugyanúgy egy ilyen helyzetre. Aznap megígértem magamnak, hogy ettől fogva mindig csak előre fogok tekinteni, s a saját javamra fogom fordítani ezeket a vádaskodásokat. A legjobban azok a kommentek bántottak meg, melyek apámat szidták, mondván, hogy csak a pénzre gondol, ezzel pedig tönkreteszi a karrieremet, miközben semmi sem állhatna ennél távolabb a valóságtól. Akkoriban sokat beszélgettem édesapámmal, végül pedig, miután lecsillapodtak az indulatok, magamba néztem, s rájöttem, hogy valójában nem is bánom, hogy nem igazoltam az Interhez. 

Ez a helyzet, s ez a pillanat, amikor a bántások igen mélyen érintettek, alapvető hatást gyakorolt rám. Úgy vélem, hogy ekkor nőttem fel igazán. A gyűlölködők bármikor célponttá válhatnak, egy ilyen pillanatban pedig nem szabad feladni. Jobb, ha nevetünk az ilyen embereken, akik időnként sajnos közzé fogják tenni negatív gondolataikat, neked viszont arra kell törekeded, hogy mindig jó hangulatban küzdj meg ezekkel a kihívásokkal. Bár nekik az a céljuk, hogy megbántsanak téged, mindig emlékeztetni kell magad arra, hogy legalább ugyanennyi ember van, aki melletted áll és támogat. A megpróbáltatásokból összességében véve jobb állapotban kerültem ki, idén pedig új szerepkörökben is helyt tudok állni, mivel annak ellenére, hogy alapvetően támadó középpályás vagyok, újabban irányítóként és mezzalaként is jobban teljesítek" – összegzett Samardžić.