Lukaku: "Volt néhány klub, ahová biztos nem mentem volna"

lukaku_roma1.jpgRomelu Lukaku kifakadt. A Roma támadója a belga válogatott edzőtáborából tartott sajtótájékoztatón beszélt többek között az Inter és a Juve között töltött nyárról. Ahogyan azt nálunk is olvashattátok a folyamatos átigazolási hírek között a nyáron, kis híja volt csupán annak, hogy a belga gólvágó a Chelsea csapatát elhagyva Torinóban kössön ki, miközben Dušan Vlahović fordított utat járt volna be. A cseréből máig nem teljesen tisztázott okok miatt nem lett semmi, ez azonban a Bianconeri szerelmesinek nagyobb részét inkább megnyugtatta, mintsem bánatosak lettek volna az üzlet meghiúsulásának okán. Lukaku álláspontját az esetről az alábbiakban közöljük:

"A legtöbb ember itt ismer engem. Tudják, hogy nem szeretem a kerülgetni a forró kását. Majd idővel beszélek, de ha tényleg elmondanám, mi történt tavaly nyáron, mindenki megdöbbenne" – csapott rögtön mondandójának közepébe a belga csatár. 

"Voltak pillanatok, amikor tényleg felrobbanhattam volna a dühtől, ami öt évvel korábban valószínűleg meg is történt volna. Sok mindent mondtak és írtak rólam tavaly nyáron, és sok szart állítottak rólam. Most azonban képes vagyok arra koncentrálni, amihez értek: a futballra, és egész nyáron keményen dolgoztam ennek érdelében" – elevenítette fel a benne lezajló folyamatokat a korábbi Inter-játékos.

A belga center a mercato során végül az AS Roma egyesületéhez került, ebben pedig a Farkasok egy korábbi játékosa is segítségére sietett. 

"Radja Nainggolannak is köszönettel tartozom, amiért felvette a kapcsolatot a Romával. A pályán kívül nem sokat beszélek, mivel ez nem az én stílusom, jobban szeretek a pályán nyújtott produkcióm által szólni. De néha az is jó, ha elmondom az embereknek, hogy mi történt, és mi nem, és azt hiszem, egy nap ezt is meg fogom tenni. Hogy miért nem most? Mert a futballra akarok koncentrálni. Amikor mondok dolgokat, azokat kiragadják a szövegkörnyezetből, és én ezt nem akarom. Szeretnék ezen az úton haladni, most, hogy végre fitt vagyok...

Tökéletesen tudtam, hogy mi fog történni ezen a nyáron. Volt néhány klub, ahová biztosan nem mentem volna. Végső soron azt is értékelni kellett, hogy mi történt a labdarúgásban és személyes szinten az elmúlt években, és ennek fényében döntöttem"   zárta gondolatait Lukaku.