Rabiot és Szczęsny a Roma elleni győzelemről

rabiot_vs_roma_1.jpgA Juventus tegnap este győzelemmel zárta a 2023-as évet, mivel Adrien Rabiot találatával 1:0-ra diadalt aratott a José Mourinho által vezényelt AS Roma együttese fölött. A mérkőzést követően Max Allegri mellett egyes játékosok is értékelték a látottakat, melynek keretében a meccset eldöntő francia középpályás, és a végig magabiztosan védő Wojciech Szczęsny álltak az olasz média kamerái elé. 

"A mai siker nagyon fontos volt számunkra, mivel tisztában voltunk azzal, hogy az Inter tegnap este pontokat vesztett, s mindenképpen csökkenteni szerettük volna a közöttünk lévő távolságot. A továbbiakban is ezen az úton kell haladnunk, meccseket nyerve és mindig csak előre tekintve, a most látható mentalitással és szellemiséggel futballozva" – fogalmazott Rabiot a DAZN munkatársának. 

"A Nerazzurri elleni rangadót követően azt mondtam, hogy hiszünk a Scudettóban, ez pedig azóta sem változott. Ez az érzés ma este még erősebb bennük, s reményeink szerint ez egyre inkább így lesz az előttünk álló hónapokban. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a bajnoki cím megszerzése a fő célunk, amit magamban, valamint az egész csapatban igyekeztem tudatosítani. Ma este kiváló teljesítményt nyújtottunk, ám még nagyon messze vagyunk a szezon végétől. 

Az idény eddigi részében még nem találtam be hazai környezetben, ezért pedig nagy örülök a mai gólomnak, s annak, hogy ezáltal segíthettem a csapatot. Sokat dolgozok a hasonló szituációkon, ami miatt még boldogabbnak érzem magam. Tudom, hogy kvalitásaim alapján képesnek kell lennem arra, hogy gólokkal és gólpasszokkal járuljak hozzá a Juventus produkciójához, s örömmel tölt el, hogy ezt most is megtehettem. 

Szurkolóink egészen egyszerűen rendkívüliek, s mindig, minden helyzetben támogatnak bennünket. Ők is hisznek abban, hogy idén valami igazán fontos dolgot érhetünk el, ezért pedig nekünk értük is harcolnunk kell. Még át kell gondolom a jövőt illető kérdéseket, melyekről elsősorban a klubbal kell beszélnem. Már többször elmondtam, hogy nagyon jól érzem magam az Öreg Hölgynél, ám jelenleg nem foglalkozom a szerződéshosszabbítás témájával. Egyelőre csak szeretnék minden találkozón jól teljesíteni, az évad végén pedig majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. Rendkívül nyugodt vagyok, s az öltözőben is nagy higgadtság uralkodik, mivel pontosan tudjuk, hogy mik a prioritásaink" – összegzett a gall labdarúgó. 

tek_roma.jpg"Jól zártuk a szezon első felét, ezt úgy is ki merem jelenteni, hogy egy mérkőzést még meg kell vívnunk a féltáv eléréséhez. Összesen 46 pontot szerezhetünk az első 19 meccsen, ami kiváló eredmény lenne, ám nem lehetünk teljesen elégedettek, amíg be nem biztosítjuk a BL-indulást. Jelenleg két pont választ el bennünket az Intertől, a Scudetto pedig természetesen egy nagy álom marad számunkra, mivel ha a Juventus szerelését viseljük, nem menekülhetünk a ránk háruló felelősség elől. Mindig a maximumra kell törekednünk, s persze néha belefér egy-egy olyan védés is, amit Luis Muriel, vagy Olivier Giroud lövésénél mutattam be" – szögezte le Szczęsny a DAZN kamerái előtt. 

"A mostani szezonban fennálló helyzet ettől függetlenül nem könnyű, hiszen karrierem során sosem kellett heti egy meccset játszanom, ami miatt ez az évad egy új tapasztalatot jelent számomra. A munka intenzitását tekintve viszont nagy előnyökkel jár, hogy csak a bajnoksággal kell foglalkoznunk, az eredmény pedig látható, mivel fizikai szinten  nagyon jók vagyunk, taktikai téren pedig rengeteg időnk van felkészülni az összecsapásainkra. Ez az előny persze örvendetes, ám ezzel együtt is remélem, hogy ez lesz pályafutásom utolsó olyan idénye, ahol nem léphetek pályára egy héten többször. 

Játékképünket illetően van még hova fejlődnünk, azonban irreális lenne elvárni, hogy ez a Juventus tiki-takát játsszon, s 80%-ban birtokolja a labdát, mivel fő erényünk az egységesség, a tömörség, valamint a kedvező helyzetek jó kihasználása. Támadásaink értelemszerűen lehetnének sokkal eredményesebbek is, s úgy gondolom, hogy a következő év nagy feladata a csatárok kvalitásainak kiaknázása lesz, hiszen alapvetően olyan labdarúgókról beszélünk, akik akár 20-30 gólt is lőhetnének egy szezonban. Ahhoz, hogy bajnoki címet nyerjünk, sokkal jobbá kell válnunk, ám ma is olyan alakulat vagyunk, mely harcba tud szállni az aranyéremért. 

Szeretem ezt a csapatot, hiszen megvan bennünk az egyéni- és a kollektív minőség, valamint a megfelelő mentalitás. A szükséges csapatszellem visszaszerzése valahol egy mini-Scudettót jelent számunkra, elvégre az utóbbi években leginkább ez hiányzott belőlünk. Már tavaly is láthattunk arra utaló jeleket, hogy felfelé ívelő tendenciát mutatunk ebből a szempontból, azonban akkor még korántsem voltunk annyira éhesek a sikerre, mint most. Futballistáink trófeákat akarnak nyerni a Bianconerivel, s tudják, hogy ez egyben kötelességük is.

Sok olyan fiatal van a keretünkben, aki még nem szerzett címeket, ami miatt ők még nagyobb felelősséget éreznek, s még inkább győzelemre akarják vezetni a Juventust. Ez egy rendkívül pozitív dolog, főleg annak fényében, hogy az utóbbi két-három évben nem ez a hozzáállás uralkodott az öltözőben, ebből kifolyólag pedig nem tudtuk úgy örülni egy-egy diadalnak sem, mint az elmúlt hónapokban" – zárta szavait a lengyel hálóőr.