A Juventus igazgatója, Cristiano Giuntoli a minap terjedelmes interjút adott a Festival di Trento elnevezésű rendezvény keretében megtartott panelbeszélgetésen, melyben számos témát érintve kitért Nicolò Fagioli fogadási ügyére és potenciális eltiltására, Massimiliano Allegri pozíciójára, a csapat céljaira, Federico Chiesa és Dušan Vlahović állapotára, valamint arra, hogy mire számíthatnak az Öreg Hölgy szerelmesei a következő mercatóval kapcsolatban. Az alábbiakban e nyilatkozat teljes, magyar verzióját tesszük közzé. 

"Tisztán emlékszem, hogy gyermekkoromban nagyon hosszú buszutakat ültem végig Pratótól Torinóig, csak azért, hogy élőben láthassam a Juventust. Kicsiként rengeteget ábrándoztam, idealista típus voltam, s az volt az álmom, hogy egy napon közöm lehessen a Bianconeri világához. A futball iránti szenvedélyem nagyapám bárjában alakult ki, ahol elképesztően sokat beszélgettünk a sportágról, főleg azokkal az emberekkel, akiknek ez a szenvedély volt a legfőbb okuk arra, hogy éljenek... Mikor fiatal voltam, a Juve remek csapattal rendelkezett, olyan játékosokkal, mint Michel Platini, Marco Tardelli, vagy Zbigniew Boniek. Annak az együttesnek fejből tudtam a felállását, ám később Marcello Lippi alakulatát is nagyon kedveltem, már csak az általuk képviselt küzdőszellem és mentalitás miatt is" – kezdte mondandóját a szakember. 

"Nincs kedvenc győzelmem, mivel mindegyik diadalnak más és más a varázsa. Ugyanúgy tudtam örülni a Carpinál, majd a Napolinál aratott sikereknek, mint a Juventus jó eredményeinek, bár ezzel együtt természetesen az is igaz, hogy egy ilyen, gyorsan változó világban mindig az éppen aktuális siker számít a legszebbnek. Ha kiválaszthatnék néhány játékost, akit újra a Bianconerihez tudnék hozni, Alessandro Del Piero, Zinédine Zidane, és Roberto Baggio nevei biztosan a lista elején szerepelnének. Ők, valamint a hozzájuk hasonló labdarúgót egy egész korszakot fémjeleztek a nevükkel a sportág történelmében, ám ha csak egyet választanék ki közülük, túlságosan leegyszerűsíteném a problémát. 

Apám igazi futball-fanatikus volt, aki mindent a szenvedélynek rendelt alá, s nem tudta teljes mélységében nézni a focit. Természetesen előfordul, hogy engem is elragad a hév, ami látóköröm beszűkülésével jár, ugyanakkor én mindig is képes voltam 360 fokos szögben vizsgálni a labdarúgást. Apa imádta a Juventust, szerette a klub egyediségét, s rengeteg mindenre megtanított, amiért örökké hálás leszek neki. Nagy hiányérzetem van amiatt, hogy nem oszthatom meg vele a mostani élményeimet, mivel biztos büszke lenne arra, amit elértem, még akkor is, ha valószínűleg nagyon aggódna értem. Anyám a mai napig a kisfiát látja bennem, s gyakran érdeklődik arról, hogy pontosan mi is a munkám. Családom többi tagja elkötelezett Juve-drukker, így pedig már csak miattuk is nagy felelősségérzet van bennem a klub iránt. 

Labdarúgóként alapvetően jól olvastam a játékot, ám nem voltam rugalmas vagy gyors, és gyakran követtem el súlyos hibákat. Az edzések során képes voltam kiváltani a csapattársaim tiszteletét, ugyanakkor az a futball teljesen más volt, mint a mostani. A televíziós közvetítések és a VAR korszakában még annyira se tudnám vinni, mint annak idején, ugyanis akkoribban egy támadó átlagosan 10-11 gólt szerzett évente, lévén, hogy sokkal nehezebb volt futballozni a szabálytalanságok viszonylagos tolerálása miatt, a tényleges, tiszta játékidő pedig meglehetősen kevés volt. Azok a meccsek gyönyörű és lenyűgöző, mélyen emberi küzdelmeket tartalmaztak, míg a modern labdarúgásban inkább a szórakoztatóipar diktálja a tendenciákat. Annak idején valóban a férfias erők domináltak sportágunkban, ami mára szinte teljesen megváltozott. 

A múlt sokan segíthet nekünk, mivel emlékeinket vizsgálva gyakran felismerhetjük a hibáinkat. Egy szezonban vannak nagyon jelentős, és kevésbé fontos mérkőzések is, ha pedig sok találkozón lépsz pályára, rengeteg apró részletre nyílik rálátásod. Emlékszem, hogy mikor a Napolinál dolgoztam, egy összecsapáson azt vettem észre, hogy Raúl Albiol egymás után kétszer is nagy baklövést követett el, ami miatt eluralkodott rajta a kétségbeesés. Ekkor azt mondtam neki, hogy csak azért hibázott, mert pótolni akarta az éppen feljebb helyezkedő társát, ezzel pedig egy olyan posztra került, ami testidegen volt számára. Ilyen dolgok még egy olyan játékosnál is előfordulhatnak, akiknek 400-500 meccs van a hátuk mögött. Miután mindezt közöltem a spanyollal, megkérdezte tőlem, hogy hol játszottam, mire én csak legyintettem, és azt válaszoltam, hogy északon. Véleményem szerint egy focista, legyen bármekkora sztár is, örül, ha hozzáértő emberek adnak neki tanácsokat. 

Az iskolában nagyon jól teljesítettem, még ha nem is szerettem tanulni. Az érettségi után jelentkeztem az építészeti egyetemre, ám mint mindenki másnál, nálam is elérkezett az a pont, ahol választanom kellett a biztos út és a szenvedély között, én pedig utóbbi mellett tettem le a voksom. Anyám nem örült ennek, mert úgy vélte, hogy egy kanyargós, kérdőjelekkel teli nyomvonalra léptem, ami voltaképpen igaz is volt. Abban az évben felfüggesztettem a tanulmányaimat, amit később még többször megtettem. Az volt a szerencsém, hogy apám a kezdetektől fogva támogatott, ám nyilvánvalóan ő is aggódott értem, hiszen nem lehetett biztos a jövőmben. 

Karrierem során mindig is viszonyítási pontnak számítottam az éppen aktuális környezetemben, anélkül, hogy tagja lettem volna a menedzsmentnek. Mikor rájöttem, hogy meghallgatják a tanácsaimat, több javaslatot nyújtottam be, ekkor viszont még nem gondoltam arra, hogy én is vezetőségi pályára lépjek. Anyám szerint 24 éves voltam, mikor először megfogalmaztam neki, hogy voltaképpen menedzsmenttel szeretnék foglalkozni, ez azonban sosem járt együtt a sokakban meglévő szereplési vággyal: nem igazán szeretek megjelenni a nyilvánosság előtt, ám most mégis ezt kell tennem, lévén, hogy egy fontos klubot képviselek, az emberek pedig jogosan várják el tőlem, hogy hallassam a hangom. Alapvetően sokkal közelebb áll hozzám a színfalak mögött végzett munka, valamint a háttérben zajló motiváció, ami egyébként a munkatársaknak is nagyobb erőt ad. Valaki egyszer rámutatott arra, hogy a Juventus a »ju« szótaggal kezdődik, ami azt jelenti, hogy »te«, s az »us« szótaggal végződik, ami pedig a »mi« megjelölésére szolgál. Ez az érdekesség sok mindent magába foglal abból, amit a csapatról, a jövőnkről, s a klubról gondolok. ű

A Carpi alakulatánál nagyon fontos volt, hogy Stefano Bonacini személyében egy olyan elnök mellett dolgozhattam, aki egy csodálatos munkakörnyezetet biztosított számomra, s aki segített abban, hogy az alapjaitól fogva érthessem meg a futball működését. Ha az ember egy topklub menedzsmentjének tetején áll, minden történésről tudnia kell, s azzal is tisztában kell lennie, hogy mik a játékosok, vagy a stábtagok napi szükségletei. Az, hogy sikerült feljutunk a Serie A-ba, hatalmas élmény és eredmény volt, s természetesen nagy szerepe volt benne a Carpi akkori meserének, Fabrizio Castorinak is, aki élő példát jelentett arra, hogy miként lehet összehangolni a különböző korok játékstílusait. A legfontosabb labdarúgónknak talán Kevin Lasagna számított, akit egy regionális, félprofi szinten lévő gárdától igazoltunk le, szerződtetése pedig telitalálatnak bizonyult, ebben pedig hatalmas érdeme volt akkori ügynökének, Massimo Briaschinak is, aki korábban egyébként a Juventus szerelését viselte. 

Az igazolások során igyekszem a lehető legkisebb hibafaktorral dolgozni, ám érthető módon rengeteg mellényúlásom volt karrierem során. Gyakran előfordult velem, hogy olyan labdarúgót szerződtettem, akire úgy tekintettem, mint egy tökéletes feleségre, viszont hamar kiderült, hogy ez a feleség nem főz, nem mos, és nem takarít, de még csak nem is vasal... Egy labdarúgó kiválasztásakor számos dinamikát kell figyelni az adott személlyel kapcsolatban: megfelelő összehasonlítása paramétereket kell felállítani a pótolni kívánt futballista és a helyére érkező játékos viszonylatában, s meg kell vizsgálnod a szerepkört, illetve az egyéni kvalitásokat. Ha erre alkalom nyílik, szeretek személyesen is elbeszélgetni célpontunkkal, s megtudni, hogy milyen családi háttér, valamint milyen út áll mögötte. Egy ilyen képletben persze sok ismeretlen van, ami miatt hibák időről-időre előfordulhatnak, elvégre az ember összességében véve érzelmi alapon dönt, ha pedig egy olyan srác áll előtted, akiben alapvetően is nagyon bízol, életmódját és hozzáállását pedig megfelelőnek tartod, gyakran nem racionális szempontok alapján fogsz mérlegelni. Éppen ezért szoktam még egy napot adni magamnak a végső határozat előtt, s még egyszer kielemezni a rendelkezésemre álló statisztikákat. A személyiség nagyon fontos, de nem minden, különösen akkor, ha egy ilyen nagy klub nevében cselekszel. 

Mikor a Napoli megnyerte a Scudettót, nagy elégedettség töltött el, hiszen a kezdetektől fogva ez volt a legfőbb célunk. Mikor 2015-ben megérkeztem a klubhoz, egy jó alapokkal bíró együttest találtam, amit gyakorlatilag csak finomhangolni kellett ahhoz, hogy egy ilyen fontos eredmény szülessen. Időközben sikerült felépítenünk egy második ciklust is, végig szilárd elvekkel haladva az általunk kijelölt úton. A mostani bajnokcsapat tagjai közül először Giovanni Di Lorenzo érkezett, majd őt követte Piotr Zieliński, Mário Rui, s Alex Meret. Alakulatunk hosszú éveken keresztül nyújtott kiváló teljesítményt, s már Gennaro Gattuso alatt is jól muzsikált, Luciano Spallettivel pedig végre kiteljesedett, köszönhetően a Gatta által lefektetett alapoknak is. Spalletti már első idényében is remek munkát végzett, ám ekkor Victor Osimhen és Di Lorenzo sérülései miatt formánk visszahanyatlott, s kiestünk az aranyéremért folyó versenyből. A kellő minőség, a megfelelő alapok, valamint a srácokból áradó nyugalom kombinációja aztán végül mégis kifizetődött. A keret igen sok időt töltött egymással, az évad végére pedig olyanok voltak egymásnak, mintha csak testvérek lennének, én pedig egyfajta apafigura voltam a klubon belül. Az elválás persze fájdalmas és nehéz volt, hiszen ennyi élmény és érzelem után mindig nehéz távozni. A srácoknak továbbra is nagy köszönettel tartozom ezek miatt, amit itt is szeretnék kifejezni irányukba. 

Aurelio De Laurentiis egy hatalmas formátumú sportvezető, aki nagy önbizalmat adott nekem. Úgy vélem, hogy ő egy látnok, aki nem véletlenül bírt ekkora ambíciókkal a Napoli elnökeként, mivel mindig tudta, hogy mi rejlik ebben a klubban és csapatban. Sportigazgatóként rendkívül jó kapcsolatban álltam Aurelióval, s egyáltalán nem volt olyan konfliktusos a viszonyunk, mint amilyennek időnként kívülről tűnhetett. Együtt, egymás oldalán szereztük meg tapasztalatainkat, és minden egyes nap rengeteget dolgoztunk a sikerek érdekében, miközben nagyon sokat tanulhattam tőle. Ő javasolta nekem, hogy igyekezzek napi szintű kapcsolatba kerülni a gárda aktuális edzőjével, ezért pedig beszéljek velük gyakran telefonon. Általában későn szoktam lefeküdni, s míg napközben az ügyintézéssel vagyok elfoglalva, este időt tudok szakítani a fontos hívások megejtésére. Vannak olyan szakemberek, akivel reggeltől estig egy légtérben tartózkodom, ezért pedig nincs szükség az éjjeli, világmegváltó eszmecserékre. Max Allegri egyébként ugyancsak ilyen szakvezető, így őt például még sosem kerestem hajnal kettőkor. 

Úgy gondolom, hogy egy klub vezetőségének kötelessége megvédeni a csapat mindenkori trénerét. Max Allegri is csak egy ember, én pedig igyekszem eloszlatni a vele kapcsolatos negatív véleményeket, és minden tekintetben együtt mozogni vele, megérteni a gondolkodásmódját, megismerni a személyiségét. Ahhoz, hogy segíteni tudj egy szakvezetőnek, meg kell értened őt, és jó kapcsolatot kell kialakítanod vele, hogy együtt jelölhessétek ki a helyes utat az együttes számára. Ez a hozzáállás egyfajta vesszőparipám. Maxszal kapcsolatban meglepett, hogy személyisége mennyire hasonlít a Juve korszakos mestereinek jellemére. Allegri eléri, hogy a srácok azt csinálják, amit ő gondol, anélkül, hogy kifogásokat keresnének, ugyanis úgy gondolja, hogy a jó eredmények eléréséhez mindenkinek tennie kell valamit, s mindenkinek meg kell győződnie arról, hogy a járt út az egyetlen reális lehetőség. Lenyűgöz, hogy Max továbbra is úgy dolgozik és viselkedik a Juventusnál, mintha ez lenne az első napja a Continassán. Edzőnk nagy szenvedélyt és elhivatottságot tanúsít munkája iránt, ez pedig még rám is elképesztő hatást gyakorolt. 

Biztos léptekkel haladunk az általunk meghatározott nyomvonalon, emellett pedig folytatnunk kell a fejlődést azokon a területeken, ahol képesek lehetünk a javulásra. Nem tagadjuk, hogy ennél többre is képesek lehetnénk, azonban az alapvető út megítélésem szerint kétségkívül helyes. Még négy hónap áll rendelkezésünkre januárig, addig pedig meg fogjuk határozni, hogy milyen posztokon, és milyen módon kellene beavatkoznunk a keret kialakításába, addig viszont a következő összecsapás lebeg a szemünk előtt, s ennek rendelünk alá minden jelentős dolgot. Mikor a Bianconeri megkeresett, elsősorban az általuk képviselt szenvedélyt, valamint a klub múltja és történelme győzött meg arról, hogy csatlakoznom kell hozzájuk. Bár az utóbbi évek nem a sikerekről szóltak a Zebráknál, a Juve mindig Juve marad, s biztosan vissza fogunk találni régi önmagunkhoz. Összességében véve elégedettek vagyunk a jelenleg látottakkal. Feltett szándékunk, hogy nagy eredményeket érjünk el, ezért pedig a mesterrel közösen tervezzük a jövőt, mely a versenyképességen és a fenntarthatóságon alapszik. 

A mostani helyzetünkben egyedül ez lehet a helyes megközelítés. A realitások talaján kell mozognunk, anélkül, hogy korlátokat állítanánk magunk elé, s tisztelnünk kell a szurkolóinkat, akik mindig is az Öreg Hölgy lelkét jelentették. Minden egyes nap azért dolgozunk, hogy visszatérjünk oda, ahová tartozunk, vezetőségünk pedig minden erejével azon van, hogy segítse e cél elérését. Klubunknál remek munkakultúra uralkodik, stábom pedig egytől-egyig remek emberekből, továbbá kiemelkedő szakemberekből áll. A Juventus fontos célokat tűzött ki maga elé, hitvallásunk alapján azonban csak akkor tudunk felépíteni egy házat, ha egyszerre csak egy téglát helyezünk le, s azt is a megfelelő szakértelemmel és körültekintéssel. Meg kell őriznünk azt a remek mentalitást, amit a srácok és az edző képviselnek, s vissza kell juttatnunk a Bianconerit a neki megfelelő szintre. A szurkolók ezt érdemlik, múltunkat és történelmünket pedig állandóan ápolnunk kell, ami miatt arra kell törekednünk, hogy megfeleljünk az általunk képviselt hagyományoknak. 

Megérkezésem után meglepett, hogy a Juve gyakorlatilag egy családi vállalatként működik, ahol a menedzserek testvérekként tekintenek rám és egymásra. Fogadtatásom éppen ebben a szellemben történt, munkatársaim pedig azóta is mindenben rendelkezésemre állnak, nem is beszélve professzionalizmusukról, amit itt is szeretnék megköszönni nekik. Gárdánkban számos remek olasz játékos található, értve ezalatt például Manuel Locatellit, Moise Keant, Federico Gattit, Nicolò Fagiolit, vagy Fabio Mirettit. Nekik az a feladatuk, hogy átadják a Juventus értékrendjét a külföldi labdarúgók számára. Mindenképpen pozitívum, ha magunkénak tudhatunk egy erős olasz magot, már csak azért is, mert a mostani gazdasági helyzetben elsősorban a belföldi, valamint a kevésbé népszerű piacokra kell összpontosítanunk, hogy egyensúlyt teremtsünk a versenyképesség és a fenntarthatóság között. A magam részéről nem vélekedek negatívan a szaúd-arábiai klubok európai piacra való belépéséről, mivel úgy gondolom, hogy az arab pénz egy hatalmas tőkeinjekciót jelent a kontinens számára. Bár a következményeket nem láthatjuk előre, úgy vélem, hogy az érintett alakulatoknak ki kell használniuk a nagy bevételekből fakadó lehetőségeket. 

Technikai szempontból nagyon fontos, hogy ne szórjuk a pénzt, s ne eszközöljünk őrült kiadásokat. Az a dolgunk, hogy otthont teremtsünk a fiatal játékosok számára, akik ekképp elsajátíthatják az összetartozás érzését. Erre azért is szükség van, mert csak így lehetünk képesek ismét felemelni a Juventust: reménységeink megszeretik az itteni környezetet, s kettőzött erővel fognak harcolni érte, ami nagyon fontos a jövő szempontjából. Kenan Yıldız, Dean Huijsen, Matías Soulé, vagy Samuel Iling-Junior példája remekül megmutatja, hogy milyen potenciál rejlik az ifjú tehetségekben. Úgy látom, hogy lassan a többi olasz klub is rájön, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni az utánpótlás-bázis fejlesztésére. Az Atalanta már egész jó úton jár ehhez, mellettük pedig hamarosan az AC Milan is felzárkózik majd. 

Nekünk minden körülmények között a győzelemre kell törekednünk, s akkor nem érheti szó a ház elejét. Ha nem sikerült begyűjtenünk a három pontot, kétségeink támadnak, s nem azokra a dolgokra figyelünk, amik megtörténtek, hanem sajnálkozunk azon dolgok miatt, amik nem történtek meg. Van néhány terület, ahol klubunk jól működik, ám legalább ugyanennyi van, ahol nem az ideális struktúra szabja meg mindennapjainkat. Nekünk itt kell közbeavatkoznunk, mivel a szerencse nem tart örökké, egy európai szinten is fontos tényezőnek számító csapat megteremtéséhez pedig alaposan ki kell elemeznünk a tendenciákat, valamint fel kell mérnünk a lehetőségeket. Keretünk átlagéletkora most jóval fiatalabb, mint korábban, nekünk pedig ki kell használnunk az ebből származó esélyeket. Mindenki többet akar tenni a Juventusért, ezért pedig meg kell ismételnünk azon találkozók játékát, amikor igazán jó produkciót nyújtottunk. Hiszek abban, hogy a mester meg tudja lovagolni a fiatalok agresszivitásából fakadó hullámokat, s képessé válhatunk egyre nagyobb dolgok elérésére. Jó úton haladunk, ám még mindig nagy fejlődési lehetőségek állnak előttünk. 

A Milan, az Inter, vagy a Napoli előttünk vágott bele egy új, és azóta sikeressé váló projektbe, ám mi ettől függetlenül is vissza akarunk térni a Bajnokok Ligájába, amiért minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni. Tavaly a tabella harmadik helyén végeztünk, ugyanakkor az ismert okok miatt távol kellett maradnunk a sorozattól, ami még egyszer nem történhet meg. Gazdasági szempontból nagyon fontos, hogy ott legyünk a legjobbak között, a srácoknak pedig nemzetközi tapasztalatot kell szerezniük további növekedésük érdekében. Természetesen két lábbal a földön kell maradnunk, mindazonáltal egyértelmű célunk, hogy bejussunk a legjobb négy közé, tavasszal pedig majd meglátjuk, hogy adott esetben tehetünk-e ennél többet is. Mérkőzéseinket általában nem a kispadról, hanem a lelátóról kell megtekintenem, ugyanis szerepem megkívánja az efféle formalitásokat. Úgy vélem, hogy a pálya mellől sokkal több mindent észre lehet venni, viszont az is fontos, hogy ne a pillanat hevében elemezzük ki a történéseket, mivel a zsigerből érkező meglátások sosem lesznek építő jellegűek, ellentétben a higgadt, nyugodt értékelésekkel. 

Egy fiatalokkal teli csapatnak a megfelelő hozzáállással, azaz markánt személyiségjegyek megcsillogtatásával és győzni akarással kell készülnie a találkozókra, ami nem csupán a megszerezhető pontok, hanem az önbecsülés miatt is nagyon fontosnak számít. Hiszünk a srácokban, s szeretnénk velük együtt fejlődni. A magam részéről sokkal többre tartok egy tapasztalatlan, ám tiszta szívből küzdő keretet, mint egy sztároktól hemzsegő gárdát, ugyanis a szemet gyönyörködtető futball reflektorai olykor bennünket is megégethetnek. Most mindenekelőtt türelemre van szükségünk: időt kell adnunk a fiúknak, akiknek még nagyon sokat kell tanulniuk, ezzel együtt pedig megfelelő környezetet kell teremtenünk számukra a fejlődéshez. A mesternek ki kell hoznia a srácok legjobb oldalát, elvégre ők csak így aknázhatják ki a bennük rejlő képességeket, valamint az alapvető minőséget, melynek meglétében vezetőségünk szilárdan és rendületlenül hisz. 

Nagyon sajnáljuk, ami Nicolò Fagiolival történt. Egy ideje már kapcsolatban állunk az ügyészséggel a helyzet miatt, akiket azonnal értesítettünk, mikor a dolgok tudomásunkra jutottak. Középpályásunk bevethető, mi pedig mindenben támogatjuk őt. Álláspontunk szerint az ilyen ügyekben nem az lenne az elsődleges feladat, hogy az illetékes szervek megbüntessék az érintetteket – annak ellenére, hogy ezt is meg fogják tenni – hanem, hogy megszüntessenek egy rendszerszintű problémát. A hétvégén a Milan ellen fogunk pályára lépni, s egyelőre nem tudjuk, hogy Federico Chiesa és Dušan Vlahović rendelkezésünkre áll-e majd. Fede állapotát a következő órákban fogjuk kiértékelni, Dušan pedig jobban érzi magát, a napokban pedig már az edzésmunkát is megkezdhette. Úgy vélem, hogy ő biztosan kifuthat majd a gyepre. 

A januári mercatóval kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy egyelőre igyekszünk felmérni játékosaink teljesítményét, ha pedig olyan lehetőségekkel találkozunk majd, amik kellően ígéretesen számunkra, minden bizonnyal meg fogjuk ragadni ezeket. Télen nem könnyű nagy igazolásokat végrehajtani, azonban könnyen lehet, hogy idén szembesülni fogunk ígéretes esélyekkel. Biztosíthatok mindenkit, hogy vezetőségünk éber és óvatos lesz, ám ezen felül nem ígérhetek semmit" – összegzett Giuntoli.