Mint ígértük, idén az idegenbeli mérkőzések előtt az aktuális ellenfél szurkolócsoportjait igyekszünk bemutatni, ezzel is jobban megismerve közösen az olasz ultra-közösséget. Két hete Udinébe látogattunk, ahol mint ismert a Juventus 0-3-as idegenbeli győzelmet aratott, így nem sok oka volt örülni a hazai szurkolóknak. Ezen a héten a gyönyörű Toszkánába utazunk, ahol az egyébként békésebbnek tartott Empoli-ultrák számára így is van lehetőség a rivalizálásra, hiszen a Fiorentina árnyékában több futball-csapata is van a régiónak. 

A Firenzétől nagyjából 30 kilométerre található Empoli városának azonos nevű futballcsapata viszonylag kicsi szurkolótáborral rendelkezik, mely javarészt a város lakóiból és a szűk környékből tevődik össze. Nehéz is kitörni a lokális keretek közül, hiszen az Empoli mellett négy másik futballcsapat is képviseli Toszkánát rendszeresen az első- illetve másodosztályban: a Fiorentina, a Pisa, a Livorno és a Siena, a kisebb csapatok száma a közelben pedig még több. E nagy területi rivalizálás hatására már a ’70-es évek közepén megalakult az Azzurri első szurkolói csoportja. Ők voltak a Rangers, akik eredetileg Empoli Club Rangers néven jelentek meg a stadionban egész pontosan 1976. november 14-én, egy Olbia ellen 2-0-ra megnyert hazai mérkőzésen a Serie C1 B-ben. Ettől a naptól kezdve beszélhetünk szó szoros értelemben vett ultra-mozgalomról a városban. A Rangers vitt be először zászlókat a stadionba, valamint alkották meg a máig is ismert „Orgogliosi di essere empolesi” rigmust, ami annyit jelent: „Büszkék vagyok, hogy empoliak vagyunk.”

Ezt követően kisebb-nagyobb csoportok alakultak, majd szűntek meg, a Rangers pedig továbbra is az első számú csoportosulásnak számított egészen 1983-ig, amikor megalakult a Desperados. Ezt követően ez a két ultracsoport határozta meg a Stadio Carlo Castellani hangulatát szurkolásukkal és koreográfiájukkal. A Desperados megalakulásának dátuma egybeesik a csapat viszonylagos felemelkedésével is, hiszen a korábbi évtizedben rendre a Serie C-ben szerepelt az együttes, a ’80-as évek elején viszont feljutottak a B-be, mely lehetőséget biztosított a szurkolók számára is, hogy több helyre jussanak el az országban, nagyobb ismeretségre szert téve ezzel, mely tovább nőtt a Serie A-ba való feljutással a későbbiekben.

Az évek során a Brigate nevű csoport ért el viszonylagos népszerűséget, azonban nem voltak hosszú életűek. Az Empoli-szurkolók életében szomorú év a 2012-es, ugyanis a Rangers ebben az évben bejelentette feloszlását a szezon során bevezetett szurkolói kártyák elleni tiltakozásul, így a Desperados maradt a legfőbb szurkolói csoportosulás. A Rangers örökségét olyan viszonylag újonnan alakuló csoportok igyekeztek átvenni, mint a 2014-ben alakult Blue Generation Empoli, ők azonban hét év után feloszlottak. 2022 augusztusában két korábbi csoport, a Young Ultras Empoli és az Ultras Casuals Empoli egyesüléséből született meg az Ultras Empoli csoport. Érdekes módon a többi olasz szurkolótáborral ellentétben az Empoli ultrái nem a kapuk mögötti Curvákban szoktak helyet foglalni a hazai stadionban, hanem a pálya hosszanti részén levő Maratona Inferiore Emiliano del Rosso szektorban, melyet a Desperados egyik alapítójáról neveztek el, aki egy autóbalesetben elhunyt.

Mint fentebb olvashattuk, a ’80-as években az ország több régiójába eljutottak a szurkolók a csapattal együtt a magasabb osztálynak köszönhetően. Habár alapvetően az Empoli ultrái békésebb szurkolók hírében álltak a többi csapathoz képest, így is volt néhány emlékezetes összecsapásuk az ellenféllel ebben az évtizedben, elsősorban a Siena ellen. A helyi derby meglehetősen véres összecsapásokat hozott attól függetlenül, hogy melyik csapat volt a vendéglátó, de az igazi campanile azaz „haranglábas” rangadó a San Miniatóval volt, a két település ugyanis szó szerint egymás szomszédja. Történelmileg rivális csoporttá a Fiorentina, a Pisoiese, az Arezzo, a Pisa és Lazio szurkolói kerültek.

Természetesen a riválisok mellett vannak baráti, már-már testvéri csapatok is. Érdekes módon ezek közé tartoznak a Napoli ultrái, ami főleg annak fényében kivételes, hogy a campaniaiak híresen rossz viszonyt ápolnak az északi csapatokkal. A baráti viszony a Napoli első bajnoki címének megszerzéséhez datálható, ugyanis Maradonáék a Castellaniban nyerték meg a klub történelmének első bajnoki címét. A mérkőzés előtti hetekben egész blokkokban adták el a nápolyiaknak drágábban a jegyeket. A Rangers próbálta ezt megakadályozni, hogy túlsúlyban legyenek a déliek a stadionban, de már késő volt. A stadionban több, mint 20000 néző gyűlt össze, akik közül kb. 14-15000 nápolyi volt. Értelemszerűen így nagy volt a vegyülés a két szurkolótábor mögött, konfliktus helyett igazi bulihangulat keveredett, annak ellenére, hogy a nápolyiak azt csinálhattak volna, amit akarnak a hazaiakkal. A déliek baráti kapcsolatot ajánlottak fel, amit a Rangers elfogadott, a mérkőzés előtt több kört tettek együtt a pályán.

Habár a Napoli szurkolóival való baráti viszony az évtizedek során megkopott, van a toszkánoknak egy ettől sokkal szorosabb barátságuk, ami lassan négy évtizede tart, és valószínű sokáig is marad, hiszen ez a kapcsolat sokkal élénkebb. Ez a barátság a Parma szurkolóival köttetett 1984-ben. A történet szerint minden 1984. november 25-én kezdődött egy Parma-Empoli mérkőzésen, a Serie B-ben. A mérkőzésen akkora köd volt, hogy néhány Parma-drukker – akik általában a Curva Nordban tartózkodtak – átmentek a stadion másik oldalára, az Empoli-szurkolók közé, hogy legalább azt a kaput lássák, amerre a Ducali támadt. Így ők lemaradtak a túloldalon esett Empoli-találatról, mellyel 1-0-ra a vendégek nyertek Cinello góljával, de ironikus módon az Empoli-szurkolók se látták a gólt, így a meccs végén a két csoport gratulált egymásnak, mivel azt hitték, 0-0-ra végződött a mérkőzés. A beszélgetés a meccs után néhány sörrel zárult, és ezzel kezdetét vette az olasz futballtörténelem egyik leghosszabb szurkolói barátsága. Ez mára olyan szintre emelkedett, hogy a két csapat egymás elleni mérkőzései előtt közösen lengetik az ultrák zászlóit a pályán. Az Empoli szurkolói baráti kapcsolatban állnak még az Ingrifati perugiai szurkolói csoporttal: ezt a barátságot az is megpecsételte, hogy 2014 decemberében a perugiai szurkolók egy transzparenssel emlékeztek meg Emiliano Del Rossóról. Az egyik legérdekesebb barátság Kékeket talán a Bayern München Schickeria nevű ultracsoportjához köti, mely a közelmúltban erősödött meg. A barátság egyéni találkozásokból erősödött meg az évek alatt, mely mára hivatalos találkozókká nőtte ki magát az Ultras Empolival.

Korábban említettük, hogy az Empoli ultrái a békésebb csoportok közé tartoznak Olaszországon belül a többiekhez képest, mely megjelenik társadalmi nézeteikben is. Mindig nagyon elkötelezettek a szociális kérdések és az ultrák világának harcai iránt, nem vetik meg a baloldali vonalat, amely megjelenik mind a régi Rangers zászlón, ahol a szimbólum Che Guevara volt, mind a meccsek alatt lengetett trikolórokban. Ezt egy korábbi közleményükben is igyekeztek kifejezni: "A Desperados egy olyan ultra-csoport, ahol mindenkit szívesen látnak politikai, vagy vallási meggyőződésétől, társadalmi osztályától, vagy bőrszínétől függetlenül.  Az Empoli FC és Empoli városa az egyetlen dolog, ami számít, de egyértelmű, hogy bár nem vallunk magunknak semmilyen politikai hitet, mi most, és a jövőben is harcos antifasiszták és antirasszisták leszünk."

Felhasznált források: tifotoscano.it, sportpeople.net, Wikipedia.it, rangers.it, parmafanswordwide.com, TZ.de