Helyzetjelentés – a Juventus többi csapata

juve_brand.pngBár a Juventus felnőtt együttese sikerrel abszolválta a nyitófordulóban megrendezésre kerülő Udinese elleni mérkőzést, és Allegri legényei a Bologna ellen mind játékban, mind eredményben csalódást keltő összecsapáson vannak túl, nem szabad megfeledkezünk a Juventus Brand többi csapatáról sem. Nézzük meg, hogyan teljesítettek!

A Juventus U-19-es csapata igen sokat változott az előző évadhoz képest, ugyanis Nicolò Turco 4 millió euró ellenében az RB Salzburghoz távozott, akik szinte azonnal kikölcsönözték a másodosztályú FC Lieferinghez; Luis Hasa, Tommaso Mancini, és Samuel Mbangula egy szinttel feljebb lépve a Next Gen csapatát erősítik ezentúl, míg az előző szezon nagy felfedezettjei, Kenan Yıldız és Dean Huijsen immár a felnőtt keret tagja lettek, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ők ketten már szezon közben is a Primavera és a Next Gen között ingáztak, bőven megelőzve korosztályukat. A megannyi távozó közül Nicolò Turco (13 gól/ 7 gólpassz), Tommaso Mancini (12 gól/ 4 gólpassz), Kenan Yıldız (11 gól/ 7 gólpassz) valamint Luis Hasa (6 gól/ 5 gólpassz) pótlása jelenthet komoly fejtörést Paolo Monterónak.

A Juventus Primavera-csapata tétmeccsen az előző szezonban, június 2-án lépett pályára az Olasz Ifjúsági Bajnokságban a Sassuolo ellenében, melyen 4-2-3-1-es hadrendben futottak ki a pályára, a következőképpen: Daffara – Savona, Huijsen, Muharemović, Rouhi – Bonetti(C), Nonge – Hasa, Yildiz, Mulazzi – Turco. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult, ahol a csapat egyetlen találatát Luis Hasa szerezte. A teljes szezont nézve Montero 36 mérkőzésen irányította a Juventus Primavera-együttesét, melyeken 16 győzelem mellett 9 döntetlen és 11 vereség szerepel a neve mellett, meccseként 1,58-as pontátlaggal.

A Juventus Primavera augusztus 27-én, vasárnap 16:30-kor kezdte meg a bajnoki menetelését a Cagliari ellenében, annak reményében, hogy az előző évadhoz képest javítani tudnak az eredményeken. Montero 3-4-2-1-es felállásban küldte pályára fiait: Vinarčík – Gil, Domanico, Martínez Crous – Ripani, Stefano Turco, Owusu, Pagnucco – Vacca, Di Biasa – Anghelé. A mérkőzés fő esélyesének a Juventus számított, ennek megfelelően a 19. percben egy szabadrúgást követően meg is szerezték a vezetést Diego Ripani találatával (1-0), azonban a Cagliari erre még tudott válaszolni a 33. percben: Michele Carboni szép kiugratása után Alex Caddeo révén egalizáltak (1-1), ellenben a döntetlent csupán öt perc erejéig tudták tartani a szárdok, ekkor ugyanis Diego Ripani jobb oldaról érkező beadására Filippo Pagnucco érkezett és góljával újfent előnyhöz jutott a hazai csapat (2-1). A félidőben az eredmény már nem változott. A második játékrész inkább a cserékről szólt, Montero hármat, míg Battilana kettőt is cserélt a 68. percig, mikor is a Lorenzo Anghelé helyére érkező Gabriele Finocchiaro bal oldalról lőtte középre a játékszert, melyet Federico Savio juttatott a kapuba, ennek révén a Juventus Primavera-együttese növelni tudta az előnyét (3-1), ez pedig a mérkőzés végéig már nem is változott.

Montero fiai a mezőnyben a főbb statisztikai adatokban ellenfelük fölé nőttek:

  • a mérkőzés során 57%-ban birtokolták a játékszert,
  • 6 szögletet végeztek el,
  • 12 kialakított helyzetből 7 alkalommal találták el a kaput, melyből 3 gól született és 5 esetben tévesztettek célt csupán.

brambilla_1.jpgA Juventus U23-as csapatának keretében is történtek komoly változások. A Primaverától felkerült Luis Hasa, Tommaso Mancini valamint Samuel Mbangula és visszatért az Udinese csapatánál kölcsönben szereplő Palumbo. A legkomolyabb távozók Félix Correira, aki kölcsönben a Gil Vicente együtteséhez került, Alessandro Di Pardo, akit a Cagliari vásárolt meg alig több, mint 1 millió euró ellenében, valamint Tommaso Barbieri, aki a Pisa együtteséhez került kölcsönben – érdekesség, hogy a Pisa (melynek mestere Alberto Aquilani) a Serie B nyitófordulójában 2-0 arányban legyőzte az Andrea Pirlo vezette Sampdoriát, bár a fiatal védő ezen még nem kapott szerepet.

A Next Gen tétmeccsen utoljára április 22-én lépett pályára a Serie C-ben a Virtus Verona ellenében, ahol 3-4-2-1-es hadrendben álltak ki: Daffara – Huijsen, Poli, Pio Riccio – Cudrig, Barrenechena, Sersanti, Savona – Compagnon, Sekulov – Pecorino. A mérkőzés 4-1-es vereséggel zárult, az egyetlen találatot pedig Cudrig jegyezte. A teljes szezont nézve Brambilla 46 mérkőzésen irányította a Next Gen csapatát, melyeken 18 győzelem mellett 10 döntetlen és 18 vereség szerepel a neve mellett, meccsenként 1,39-es pontátlaggal.

Ezt követően augusztus 26-án egy barátságos mérkőzésen lépett pályára az alakulat az Alessandria ellenében, melyen Brambilla fiai Turrichia góljával nyertek 1-0 arányban.

A Next Gen számára a bajnoki szezon szeptember 2-án kezdődik meg idegenben, a szebb napokat is megélt Pescara ellenében.

montemurro_1.pngA klub körüli hercehurca nem pusztán a felnőtt csapat mercatójára nyomta rá a bélyegét. Az idei nyári átigazolási szezon érdekesnek ígérkezett a Juve női csapata számára is, mert a korábbi évekkel ellentétben, idén nem volt várható, hogy olyan nagy nevű játékosok érkezzenek, mint egy évvel ezelőtt Sara Björk Gunnarsdóttir és Lineth Beerensteyn, akik a Lyon, valamint a Bayern München csapatát cserélték le a zebracsíkos mezre. Ezen a nyáron pusztán annyi volt a cél, hogy a távozók pótolva legyenek, valamint a keretet mélyítsék Joe Montemurro számára, hogy az együttes végre méltó kihívója lehessen a bajnoki címvédő Roma csapatának, továbbá hogy a Női Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát elérhessék.

Ennek megfelelően érkezett Franciaországból a támadó Maëlle Garbino és a középpályás Ella Palis, a Fiorentina korábbi védője, Federica Cafferata, továbbá a Milan és a Roma csapatainál is megfordult Lindsey Thomas. Rajtuk kívül megszerezték még a 18 esztendős bosnyák védőt, Gloria Sliškovićot is, aki a Juventus Női Primavera és az első csapat között fog ingázni a tervek szerint. Érdemes megjegyezni, hogy Lindsey Thomast leszámítva, az érkezők mind 26 évesek vagy annál fiatalabbak, így egyszere jelentik a csapat jelenét és jövőjét is.

A Juventus Női csapata tétmeccsen utoljára június 4.-én lépett pályára a Női Coppa Italia döntőjében AS Roma ellenében, ahol 4-3-3-as hadrendben futottak ki Montemurro lányai a pályára: Pauline Peyraud Magnin – Sara Gama, Linda Sembrant, Cecilia Salvai, Lisa Boattin – Arianna Caruso, Julia Grosso, Sara Björk Gunnarsdóttir – Barbara Bonansea, Cristiana Girelli, és Lineth Beerensteyn. A mérkőzésen Bonansea egyetlen góljával nyert 1-0 arányban a Juventus női csapata és ezzel elhódította a Coppa Italia serlegét.

Ezt követően augusztus 24-én a Joan Gamper Kupa során lépett pályára az alakulat a Barcelona női csapata ellenében, melyen súlyos, 5-0-as vereséget szenvedtek.

A felkészülés következő állomásaként a nem éppen öreg hölgyek augusztus 28.-án a Como együtteséhez látogattak, ahol Lindsey Thomas (17.) és Amanda Nildén (51.) találataira csupán Julia Karlernäs (23.) tudott válaszolni, így a Juventus Női csapata 2-1-re megnyerte ezt a barátságos mérkőzést.

A szezont pedig majd csak szeptember 6.-án kezdik meg, méghozzá a kazah Okzsetpesz ellen, a Női Bajnokok Ligája selejtezőjében.