Scaglia: "Büszkeséggel tölt el, hogy fiatalokat láthatunk az első csapatban"

image_2023-08-25_210755974.pngA nyári felkészülési mérkőzések során többi fiatal játékos számára is lehetőséget biztosított Massimiliano Allegri, sőt az Udinese elleni 0-3-as győzelem alkalmával is debütálhatott a Primavera egyik legnagyobb tehetsége, Kenan Yıldız is. A több bíztató fiatal tehetség kapcsán Massimiliano Scaglia, a Juventus Primavera-csapatának sportigazgatója a SportItalia számára adott interjút, amelyben többször is kitért a Bianconeri ifjúsági alakulataira, de néhány tehetségre, például Huijsenre is, akik az U19-es együttesen keresztül kerültek az első csapathoz.

"Hogyan készültünk a rajtra? Kicsit úgy, ahogy minden szezonban tesszük. Kezdetben inkább az újonnan érkező srácok tulajdonságaira koncentrálunk. Megpróbálunk egy csapatot összerakni, és megmutatni a fiúknak azt az utat, amit a klub tervezett számukra, aztán a bajnokság egy lehetőség lesz a fejlődésükre és a versenyzésre" – kezdte interjúját Scaglia.

A Primaveránál új reform indult, de nem volt könnyű az utat megtalálni. "Személy szerint és klubként is kicsit tanácstalanok maradtunk. Évek óta próbálunk új lehetőségeket keresni, hogy esélyt biztosítsunk a fiúk számára, akik az U19-es korosztályba érkeznek, majd küzdenek azért, hogy bekerüljenek egy olyan futballrendszerbe, amely lehetővé teszi számukra a fejlődést. Nem tartunk jónak egy olyan rendszert, amely ahelyett, hogy ennek az útnak a strukturálásával és egyszerűsítésével foglalkozna, inkább olyan ligát hoz létre, amelyben a fiúk életkori különböségek mellett játszanak."

Scaglia szót ejtett a soron következő szezon céljairól, valamint az U19-es gárda edzőjéről, Paolo Monteróról is. "A fiúkkal végigvettünk egy forgatókönyvet, amely megfelelt a realitásoknak. Szeretnénk az első hat csapat között végezni, hogy bejussunk a rájátszásba. Montero kapcsán elmondható, hogy Olaszországban sosem könnyű egy topklub korábbi bajnokát bevonni a fiatalok képzésébe. Külföldön ez sokkal normálisabb, ám úgy gondolom, hogy benne megtaláltuk a hajlandóságot erre, ami nagyon fontos a fiúk számára. Megvan benne az elköteleződés érzése, ami egy másik kontinensről visszahozta Torinóba, így azt hiszem, hogy döntő fontosságú lesz, hogy ezeket az értékeket megpróbálja átadni a fiataloknak."

Az utánpótlás két fiatalja közül Dean Huijsen kerettag volt az Udinese ellen, Yıldız pedig pályára is léphetett a mérkőzés hajrájában. "Magától értetődően büszkeséggel tölt el minket, hogy látjuk ezeket a fiatalokat, ami persze nem lehet normális mindenki számára. Minden fiú fejlődését a saját céljaihoz kell mérni, mindenki gyorsan akar feljebb lépni a ranglétrán, de el kell magyaráznunk, hogy néha türelemre van szükség. Könnyen meg kell érteniük, hogy mindenkinek van esélye, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. Mindannyian boldogok vagyunk Kenan miatt, a srác útját sokan figyelemmel kísérik, és amikor valaki az ifjúsági csapatból mutatkozik be, az mindenki számára a bizalom és az elégedettség nagy jele."

Az elmúlt szezon során történ pontlevonás, valamint az európai kupasorozatoktól való eltiltás miatt a Juventus idén hosszú idő után nem szerepel a BL-ben, mely érinti az UEFA Youth League-szereplését is. "A részvétel az első csapat Bajnokok Ligája-szereplésével vagy a Primavera bajnokság megnyerésével lehetséges. Az elmúlt években és a céljainknak megfelelően az első csapaton keresztül az elmúlt években elértük a részvételt, és reméljük, hogy ez ismét megtörténik, mivel ez az egész klub számára kedvező lenne. Úgy gondoljuk, hogy a külföldi élmények már az ifjúsági szektortól kezdve sokkal inkább meghatározóak, mint a hazaiak, ezért pedig hiányozni fog az ifjúsági liga, de igyekszünk idén is megteremteni ezeket az élményeket a fiúknak" – zárta interjúját a szakvezető.