Calvo: "Nem hallottunk az UEFA szankcióiról"

calvo_vs_inter.jpgAz Öreg Hölgy tegnapi, Inter elleni Coppa-visszavágója előtt a klub pénzügyi igazgatója, Francesco Calvo adott rövidebb interjút az olasz médiának, melyben a szezon hullámvölgyei, valamint az UEFA kizárással kapcsolatos tervei mellett a mercatóval kapcsolatos tervekről is beszélt. 

"Ez a szezon rendkívül hosszú és nehéz, melyben hullámvölgyekkel is meg kellett küzdenünk, illetve hullámhegyekkel is szembesülhettünk. Jelenleg már április végénél tartunk, s még mindig esélyünk van két trófea elhódítására, miközben a bajnokságban az első négy helyezett között találhatjuk magunkat. Egyelőre elégedettek vagyunk az eddig látottakkal, az évad utolsó meccsét követően pedig komolyabban is számot vetünk majd teljesítményünkről" – jelentette ki a Mediaset kamerái előtt. 

"Az UEFA várható szankcióival kapcsolatban semmiféle hivatalos hír nem futott be hozzánk, s úgy vélem, hogy az efféle pletykák rendkívül indiszkrétek, hovatovább károsak a sajtó részéről. Vicces, hogy én magam még az egyik érintett fél képviselőjeként is csupán a sajtóban olvashattam az állítólagos tervekről, s úgy tűnt, hogy a szóban forgó cikket már hetekkel, esetleg hónapokkal ezelőtt megírták. Álláspontunk szerint minden efféle írást olcsó, hangulatkeltő híresztelésnek titulálunk, s ez egészen addig így is fog maradni, amíg nem kapunk hivatalos értesítést az Európai Labdarúgó Szövetségtől. 

Úgy gondoljuk, hogy a Juventus erős csapattal rendelkezik, egy olyan gárdával, ami minden egyes sorozatban képes lehet a csúcsra érni. Ennek nyomán teljes nyugalommal, s a megfelelő felkészültséggel tervezzük a következő szezont a vezetőség tagjaival, ideértve természetesen a mercatóval kapcsolatos elképzeléseket is. Egyáltalán nem érezzük úgy, hogy nyomás lenne rajtunk, mivel annak ellenére, hogy lenne hol javítani a kereten, jelenleg még a mostani szezon eredményes befejezésére kell fókuszálnunk, elvégre az előttünk álló másfél hónapban nagyon fontos feladatok várnak ránk. 

A Juventus egy szilárd alapokon álló klub, ez pedig lehetővé teszi számunkra, hogy az éppen aktuális sportszakmai eredményektől függetlenül gondolkodjunk a jövőn. A keret kialakítása, valamint a játékospolitikai menedzselése mindig is az igazgatótanács egyes tagjainak felelőssége volt, ez pedig jelenleg sincs másképp. Egyértelmű, hogy az egyes kupasorozatokban való szereplés nagy hatással lehet a csapatra, illetve egyes labdarúgók jövőjére, azonban a bennünket jellemző alapvető szilárdság és nyugalom biztosítja, hogy a megfelelő időben, a megfelelő célok kitűzésével fogjunk neki a következő évadra vonatkozó tervek előkészítésének" – összegzett Calvo.