A Juventus egykori támadója, a visszavonulását nemrég bejelentő Gonzalo Higuaín a napokban terjedelmes interjút adott a GOAL munkatársának, ebben pedig az argentin futballista megkísérelt átfogóbb összegzést adni karrierjéről, beleértve a Serie A-ban töltött éveket is, éles álláspontot fogalmazott meg a labdarúgást körülvevő légkörről, s arról, hogy miért nem szeretne a jövőben a sportágban maradni, emellett pedig megpróbált választ adni az eldönthetetlen kérdésre is: vajon Cristiano Ronaldo, vagy Lionel Messi-e a jobb játékos? Az alábbiakban ezen nyilatkozat magyar fordítását tesszük közzé. 

"Gyermekkoromtól fogva rajongtam a futballért, ezért már itt elkezdtem megismerkedni a labdával. Annak idején puszta szenvedélyből kezdtem el űzni sportágunkat, nem pedig azért, hogy híres legyek, vagy hogy sok pénzt keressek, ez a hozzáállás pedig véleményem szerint teljes karrieremet végigkísérte. Mindig is arról álmodtam, hogy egy napon profi játékos legyek, ám akkoriban még nem igazán fogtam fel, hogy mindez mivel járhat a későbbiekben. Kisgyermekként azt reméltem, hogy ha egyszer elérem az álmomat, akkor ugyanolyan szenvedéllyel tekintek majd a futballra, mint mikor megtettem az első lépéseket a pályán. 

Később rá kellett jönnöm, hogy a gyermekkori álmokat nem lehet összeegyeztetni a profi labdarúgással. A sport iránti szeretetünk már nem lehet ugyanaz, mint annak idején, mivel felnőttként találkozol a pénzzel, a súlyos szerződésekkel, vagy a téged csak kihasználni akaró igazgatókkal. Mindennapjaid teljesen megváltoznak, ezzel pedig együtt kell élned, ha tetszik, ha nem. Pályafutásom során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, melyek között voltak nagyszerű élmények és keserű csalódások is.

Azoknak a srácoknak, akik focisták szeretnének lenni, elsősorban azt üzenném, hogy ruházzák fel magukat annyi mentális erővel, amennyivel csak tudják, hiszen máskülönben nem fognak feljutni a csúcsra. Számos olyan labdarúgó van, aki nem kiemelkedő tehetségek, viszont hozzáállásuk miatt mégis a legnagyobbak között emlegetik őket, ez pedig tökéletesen alátámasztja, hogy a legmagasabb szintet csak és kizárólag akkor lehet elérni, ha az adott fiatalban megvan a kellő eltökéltség és mentális erő ehhez. 

Pályafutásom ideje alatt a Real Madridnál játszottam a legtöbbet, emellett pedig négy évet töltöttem a Juventusnál, három esztendőt a Napolinál, valamint hat-hat hónapot a Chelsea-nél és az AC Milannál. Ha azt kellene rangsorolnom, hogy hol szerepeltem a legszívesebben, a Real, a Juve, illetve a Napoli azonos szinten állna, mivel ezen csapatokhoz kölcsönös bizalom és ragaszkodás kötött, ugyanakkor minden egyes klubbal, ahol megfordultam, szép élményeket szereztem, ez alól pedig a válogatott sem képez kivételt. 

Messi és Ronaldo kapcsán mindig azt emelik ki, hogy milyen nyomással jár mellettük játszani, ám én ezzel sosem értettem egyet, mivel Leo és Cristiano egyaránt vállalják a felelősséget az eredményekért, ha nem megy jól a csapatnak, számomra pedig mindig is különleges kiváltságot jelentett, hogy korunk két legnagyobb zsenije mellett futballozhatok. Egész életemben emlékezni fogok arra, hogy ott lehetettem e klasszisok mellett karrierjük zenitjén, akik nem csak kiváló társakat jelentettek számomra, hanem nagyszerű barátokat is. 

Lehetetlen lenne elfelejteni azt a sok szeretet, amit a Napoli-drukkerektől kaptam, elvégre az egyik legjobb érzés, amit egy játékos átélhet, az az, ha egy teljes stadion üvölti a nevedet egy-egy gól után. Mikor csak eszembe jut, hogy nekem részem volt ebben, mind a mai napig libabőrös leszek, azonban a futballban gyorsan megfordulhatnak a dolgok, ekképp pedig velem is megtörtént, hogy azok a tízezrek, akik egyik nap még éltettek, kisvártatva már sértéseket és átkokat zúdítottak rám. Az éppen aktuális helyzet elképesztő sebességgel módosulhat az életben, s ennek folytán a labdarúgás világában is, ami miatt egy idő után megtanultam, hogy egy dicséret miatt sem szabad elszállnom, ahogy egy kritika miatt sem kerülhetek túlzottan mélyre. 

Minden csatárnak szembesülnie kell a kritikák és a negatív vélemények özönével, bár én, aki karrierem során több mint 350 találatot szereztem, élőben, szemtől-szembe sosem kaptam olyan bántásokat, melyek a közösségi médiában mindennaposnak számítottak. Mikor bántanak, természetesen szenvedsz a gonosz mondatoktól és megjegyzésektől, viszont valahol úgy gondolom, hogy ha nem kritizáltak volna ilyen sokszor, sikereimnek sem tudtam volna ennyire örülni. Van, hogy egy center lő három gólt egy meccsen, de a negyedik nagy helyzetét kihagyja, az emberek szemében pedig csak ez utóbbi mozdulat fog számítani, azonban én több, mint elégedett vagyok az általam elért eredményekkel, s büszke vagyok, hogy mindez az én nevemhez fűződik. 

A rossz pillanatokból mindig képesek lehetünk tanulni, tapasztalatot szerezni, az ilyen helyzetekben pedig ösztönösen is fejlettebbé és érettebbé válsz, én pedig személy szerint semmi miatt nem érzek megbánást, amit tettem, vagy amit nem tettem meg karrierem alatt. Annak ellenére is így gondolom ezt, hogy az elmúlt évtizedekben buktam el Copa América-döntőt, valamint vb-finálét, mely utóbbin szerencsétlenségemre ráadásul éppen én voltam az, aki kihagyta csapatom talán legnagyobb helyzetét. 2014 egy nagyon kemény év volt számomra, azonban nem sokkal később a Napoli 90 millió euróért adott el a Juventusnak, s ezáltal én váltam minden idők legdrágább argentin labdarúgójává. Úgy vélem, hogy ekkor jöttem rá igazán, hogy egy valódi harcos nem hagyhatja, hogy a nehézségek eltérítsék őt céljától, s innentől fogva soha, egyetlen percre sem adtam fel a küzdelmet. 

Biztos vagyok benne, hogy miután az év végén lejátszom majd utolsó meccsemet, első dolgom lesz hátradőlni, s elgondolkodni azon, hogy mit sikerült elérnem, s mit nem tudtam megvalósítani játékosként. Elképesztően büszke vagyok az eredményeimre, mivel a világ legjobb klubjaiban szerepelhettem, kilenc esztendőn át viselhettem Argentína címeres mezét, pályára léphettem több világbajnokságon, vagy éppen a Bajnokok Ligájában, s nem utolsósorban minden célt elértem, melyet kitűztem magam elé. A győzelmek, vagy a vereségek csak következmények: a lényeg az út, amit bejártam, ezt pedig soha, senki nem veheti el tőlem. 

Meglátásom szerint valahol a sors keze van abban, hogy mikor lemondtam a válogatottságot, Argentína hamarosan megnyerte a Copa Américát, mivel én magam három döntőt játszhattam karrierem során, s sajnálatos módon mindegyiket elveszítettük. Nagyon boldog voltam, mikor barátaim és egykori társaim, mint például Leo Messi, Ángel Di María, Nicolás Otamendi, Sergio Agüero, vagy a szakmai stáb tagjai magasba emelhették a trófeát, én pedig a magam részéről azzal is végtelenül elégedett vagyok, hogy három ízben is sikerült eljutnom a fináléig. 

Jelen pillanatban nem gondolok arra, hogy mit tartogat számomra a jövő, s ez a bajnokság, valamint az USA szellemisége megtanított arra, hogy ki kell élveznem mindazt, melynek megélésére korábban nem volt lehetőségem. Ennek következtében egyelőre minden tekintetben feleségem és lányaim körül forog az életem, mivel ők az egyetlenek, akik a jó és a rossz pillanatokban is töretlenül mellettem állnak. Ami terveimet illeti, elképzelhető, hogy szeretnék megtanulni jobban főzni, esetleg gitározni, vagy alaposabban megismerkedni az angol nyelvvel, ugyanakkor rövidtávon semmiképpen sem áll szándékomban a futball világában maradni, ugyanis véleményem szerint a labdarúgást körülvevő közeg napról-napra mérgezőbbé válik, s nem látom, hogy itt lenne a jövőm. 

Amennyire csak tudok, el szeretnék szakadni a sportágtól, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem fogom követni a futballal kapcsolatos eseményeket, viszont szerepvállalásról egyelőre szó sem lehet. Úgy érzem, hogy már nem tartozom annyira ehhez a világhoz, mint karrierem kezdetén, ekképp a visszavonulást követően elsősorban családomra kívánok fókuszálni, tágítani akarom ismereteim körét, s egyszerűen élvezni szeretném az életet" – összegzett Higuaín.