Sissoko: "Pogba jóvá akarja tenni a hibáját"

pogba_1.jpgA Juventus egykori mali válogatott középpályása, Mohamed Sissoko a minap hosszabb, exkluzív interjút adott a TuttoJuve részére, melynek keretein belül szót ejtett Paul Pogba várható visszatéréséről, a csapat tengelyének legjobb összeállításáról, illetve a védelem helyzetéről is, kiemelve, hogy ő maga mindenképpen megtartaná Merih Demiralt, akire az Atalanta együttese nem tartott igényt a nyáron, s hogy reméli, hogy a Bianconeritől a Los Angeles FC-hez igazoló legendás védő, Giorgio Chiellini egy napon igazgatóként vállal majd szerepet Torinóban. Az alábbiakban ezen szavak magyar fordítását tesszük közzé. 

Mit gondolsz, szerinted a Juventus hamarosan visszatalál a győztes útra, vagy sokáig maradnak a jelenlegi állapotok? 

"Egyáltalán nem gondolom azt, hogy a Bianconeri huzamosabb ideig megragadna a jelenlegi szinten, ugyanis véleményem szerint a klubnál most egy rendkívül tudatos építkezés folyik, melynek során a vezetőség egy igen erős alakulatot kíván létrehozni, mely azonnal képes visszatérni a siker útjára. Az átlagszurkoló azonban türelmetlen, s nem tud várni ezen folyamatok kibontakozására, ezért pedig állandó és azonnali diadalokat követel."

Az, hogy a vezetőség erős csapatot akar építeni, megmagyarázza, hogy a fejesek és Max Allegri miért ragaszkodtak mindenáron Paul Pogba visszatéréséhez. Mit gondolsz a franciával kapcsolatos fejleményekről? 

"Pogba mindenképpen nagy előrelépést jelent a csapat számára, s megértem, hogy a drukkerek számára miért jelent ekkora örömöt a francia várható visszatérése. Paul meglehetősen jó emlékeket hagyott a klub szurkolóiban, hiszen a fekete-fehérek mezét viselve vált ismertté a szélesebb nagyközönség számára, most pedig jóval érettebben, s nem utolsósorban egy képességeivel maximálisan tudatában lévő futballistaként térne vissza Torinóba."

Vajon Paulnak inkább a Juventus, vagy a szintén sokszor emlegetett Paris Saint-Germain jelentene-e nagyobb előrelépést? 

"Egyértelműen a Juve, hiszen Pogba remekül ismeri a klub környezetét, s nem mehetünk el amellett sem, hogy Olaszországba igazolva egy olyan együtteshez térhetne vissza, ahol szinte mindenki rajongásig szereti őt. Futballistaként eltöltött éveimből pontosan tudom, hogy milyen érzés hazatérni egy szeretett csapathoz, ezért pedig úgy vélem, hogy Paul sehol sem találna rá olyan hamar a boldogságra, mint az Öreg Hölgynél."

Mégis érdekes, hogy francia létére, aki a válogatottal ráadásul világbajnoki címet szerzett, sosem játszott a Ligue 1-ben. 

"Ez való igaz, éppen ezért pedig rendkívül fontos, hogy a Juventus kellőképpen ambiciózus legyen, s azonnal a csúcsra való visszatérést célozza meg. Paul egy ilyen csapatnál egyértelműen vezéregyéniség lehetne, s éppen karizmája, valamint alapvető személyisége miatt látom érdemesnek őt arra, hogy betöltse ezt a pozíciót a Zebráknál."

A Bianconeri egy évtizeden belül második alkalommal is anélkül szerezheti meg Pogbát, hogy egy fillért is költenie kellene érte, miközben 2016-ban a klub 100 millió euróért értékesítette a labdarúgót a Manchester Unitednek. Mi ez, ha nem hihetetlen? 

"Hihetetlen, s éppen ezért felfoghatatlan is. Paul nagyon fiatalon érkezett a Juventushoz, ám az első pillanattól fogva megmutatta, hogy mekkora erő és tehetség lakozik benne. Úgy vélem, hogy a Manchester United annak idején nem volt túlzottan jó választás karrierje szempontjából, ezért pedig a visszatéréssel ezen baklövését is jóvá akarja tenni, s én magam a fekete-fehérek elkötelezett híveként nagyon boldog leszek, hogy újra kedvenc csapatomban láthatom őt."

Vajon milyen lesz a Juve középpályája a következő szezonban? Elképzelhetőnek tartasz egy Pogba-Locatelli-Zakaria-hármast? 

"Az már csak Max Allegrin múlik, hogy milyen összeállítás kap majd szerepet a középpályán, engem pedig őszintén szólva csak az érdekel, hogy a csapat sikeres legyen és győzelmeket arasson."

Pogba mellett az utóbbi hetekben egy másik klasszis játékos neve is felmerült a Juventusszal kapcsolatban Ángel Di María személyében. Vajon az argentin is megfelelő igazolás lenne az olasz rekordbajnok számára? 

Di María egy klasszis labdarúgó, s egy rendkívül tapasztalt játékos, aki kétségkívül segíthet visszatérni a torinóiaknak a csúcsra való visszatérésben. Megítélésem szerint az ő szerződtetése ugyancsak nagyszerű vétel lenne a Bianconeri számára, mivel Ángel továbbra is képes különbséget jelenteni a pályán."

Mi lesz akkor, ha Di María mégsem kerül a csapathoz? Az elmúlt napok híreinek fényében jelenleg inkább erre mutatkozik több esély. 

"Természetesen olvastam más futballistáról is, ám a felmerülő nevek közül egyértelműen Di Maríát tartom a legjobb opciónak, s őt is ismerem a legjobban a választékból, mivel ő az egyetlen, akit az elmúlt időszakban élőben is alkalmam volt megtekinteni."

Meglepett Giorgio Chiellini döntése, melynek alapján a Capitano az MLS-ben folytatja pályafutását? 

"Egyáltalán nem, s őszintén szólva számítottam is erre a lépésre. Kissé szomorú vagyok amiatt, hogy Giorgio elhagyja a Bianconerit, azonban tisztában vagyok vele, hogy a játékos mindent megtett, s mindent feláldozott ezért a szerelésért, ezt követően pedig teljesen érthető, hogy egy másik kontinensen is szeretne tapasztalatokat gyűjteni, úgy a futballban, mint magánéletében. Biztos vagyok benne, hogy ez a lehető legjobb módja egy ilyen csodálatos karrier befejezésének."

Chiellini bizonyos szempontból a Juve utolsó bástyája volt, hiszen a régi nagy nevek közül mostanra egyedül Leonardo Bonucci maradt a klub kötelékében. 

"Igen, azonban mivel ez az élet rendje, nem keringenek rossz érzések bennem emiatt. Egyedül arra jövök rá, mikor a Juve mostani keretét szemlélem, hogy bizony én magam is megöregedtem."

Pályafutásának végét követően Chiellini valószínűleg a Juventus igazgatótanácsában fogja találni magát a felső vezetés tagjaként. Mit gondolsz, illene hozzá ez a szerep? 

"Abszolút, hiszen Giorgio mindig is komoly ember volt, aki emellett rendkívül intelligens is, emiatt pedig biztos vagyok benne, hogy más minőségben is helytáll majd az Öreg Hölgynél. Nyelvtudása miatt azt sem tartom kizártnak, hogy egy napon a klub sportigazgatója váljon belőle."

Annyi szent, hogy a védő pótlása nem lesz egyszerű feladat a vezetőség és Allegri számára, bár egyelőre úgy tűnik, hogy Federico Gatti jó vételnek bizonyul a Bianconerinél. Vajon az Atalantától visszatérő Merih Demiral alkalmas lenne Chiellini helyettesítésére? 

"Igen, mivel Merih egy rendkívüli képességekkel megáldott védő, akit én magam is igen nagyra tartok. Úgy gondolom, hogy megvan benne a potenciál ahhoz, hogy hosszabb ideig a Juventusnál maradjon, már csak fiatal kora és tehetsége miatt is. Nem tudom, hogy egy napon elérheti-e majd Chiellini szintjét, ugyanakkor az együttes számára szükséges négy-öt középhátvéd között kérdés nélkül helye volna" – összegzett Momo Sissoko.