Chiellini hetekre kidőlt

chiellini_vs_hellas_verona.jpgA Juventus tegnapelőtt aratott, Hellas Verona elleni diadala a kétgólos győzelem, valamint az újoncok találatokkal való debütálása mellett sajnálatos módon nem pusztán örömteli eseményeket okozott az Öreg Hölgynek, ugyanis jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az együttes veterán csapatkapitánya, Giorgio Chiellini meccsen elszenvedett sérülése sokkal súlyosabb, mint ahogy az első látásra tűnt, ez pedig a középhátvéd több hetes kényszerpihenőjét eredményezheti az elkövetkezendőkben. 

Giovanni Albanese, valamint a Sky Sport Italia információinak értelmében a harminchét esztendős labdarúgó ismételten vádlisérülést szenvedett a Gialloblu elleni megmérettetésen, ezen gond pedig ez alkalommal is több hetes pihenőt idézhet elő számára, melynek alapján Chiellini egészen biztosan nem segítheti majd alakulatát a Bianconeri most csütörtöki, Sassuolo elleni Coppa Italia-fellépésén. 

Albanese szerint egészségügyi állapota mindezzel együtt abban is meggátolhatja a Capitanót, hogy együttese segítségére legyen a hétvégi, Atalanta elleni bajnoki rangadón, emellett pedig amennyiben a holnap reggeli, J|Medicalban elvégzendő tesztjei kedvezőtlen eredménnyel zárulnak, az is elképzelhető, hogy Chiellini a Torinóval, valamint a Villarreallal sem nézhet majd szembe az elkövetkezendő hetekben. 

Mindezzel együtt természetesen jobb hírek is befutottak a Continassáról, ugyanis Romeo Agresti értesüléseinek alapján a fekete-fehérek friss igazolása, Denis Zakaria csak egy kisebb ütést szenvedett az ágyéktáji területre a Hellas ellen, ami azonban egyáltalán nem számít súlyos sérülésnek, ekképp pedig a svájci nagy valószínűséggel a Sassuolo ellen is kifuthat majd a gyepre. 

Giovanni Albanese ezzel egyidejűleg az elmúlt hetekben több sérülést is szenvedő, emiatt pedig huzamosabb ideig hiányzó Leonardo Bonucci állapotáról adott felvilágosítást, aki a Juventus nagy szerencséjére az utóbbi napokban végre visszatérhetett a csapattal való közös edzésmunkához, a Neroverdivel szemben pedig minden bizonnyal Chiellini pótlásaként fog majd pályára lépni.