Adani: "A labdarúgás elhaladt Allegri mellett"

lele-adani-is-the-new-fifa-22-technical-commentator.jpgMiután a Juve Sassuolo elleni vereségét követően meglehetősen keményen kritizálta az Öreg Hölgy mesterét, Massimiliano Allegrit, az egykori védő, jelen pillanatban pedig televíziós szakkommentátorként és megmondóemberként tevékenykedő Daniele "Lele" Adani a Bianconeri Hellas Veronától elszenvedett kudarca után sem igyekezett véka alá rejteni álláspontját az olasz szakemberrel kapcsolatban, melynek keretein belül kijelentette, hogy a labdarúgás egészen egyszerűen elhaladt a tréner mellett, aki egyáltalán nem volt képes megújulni az elmúlt két esztendőben. 

Adani mindenekelőtt arról beszélt, hogy Allegrinek egyértelműen segítségre lenne szüksége a csapat irányítása kapcsán, ugyanis a szakvezető kétségkívül nem találja meg a megfelelő eredményekhez mindenképpen szükséges összhangot labdarúgóival, holott tiszta sor, hogy a fekete-fehérekkel korábban sorozatban öt Scudettót szerző mesternek reformokat kellene kieszközölnie a forma javításának érdekében. 

"A Juventus újabb kapitális kudarcot szenvedett, melynek nyomán teljesen egyértelműnek tartom, hogy Massimiliano Allegrinek segítségre lenne szüksége az elkövetkezendő időszakra nézve, ugyanis mostanra mindenki számára vitán felül kell állnia, hogy a tréner, valamint szakmai stábja által végzett tevékenység és módszertan eredménytelennek bizonyul a Zebráknál" – szögezte le a RAI Sport 90º minuto névre hallgató műsorában. 

"Úgy vélem, hogy Allegri fölé kellene egy személy, aki folyamatosan szembesíthetné őt azon baklövéseivel, melyeket végrehajt majd a szezon során, s melyeket elkövetett az idény eddigi részében, ugyanis a jelenlegi évadban egyszerűen semmi sem működik úgy az Öreg Hölgynél, ahogy kellene. A Max által favorizált futballstílust mindenképpen meg kell újítani, a mesternek pedig kötelessége lenne megváltoztatnia gondolkodásának alapjait. Ez lehet az egyetlen módja annak, hogy a Juventus megindulhasson a Bajnokok Ligája-szereplést érő helyek felé, ugyanis a Scudettóról való lemaradás egyértelműsége után ez lehet a legnagyobb eredmény, melyet az együttes elérhet a Serie A-ban. 

A Juve által kieszközölt edzőtábornak csak akkor lesz értelme és eredménye, ha a csapat tagjai valóban képesek lesznek együtt dolgozni és egymás szoros közelségében élni mindennapjaikat. Allegrinek betonbiztos, hosszú távra szóló szerződése van, ami annak a jele, hogy a klub vezetősége messzemenően bízik benne, ez pedig alapvetően jó dolog, ugyanakkor a bizalom mellett szembesítés is szükségeltetik a fejesek részéről, mivel Massimiliano az utóbbi két évben szinte semmit sem fejlődött a labdarúgásról alkotott nézeteit illetően, miközben az olasz, s az európai futball elhaladt mellette" – összegzett Adani.