"Ez a keret edzhetetlen." Bizonyára mindannyiunk fejében élnek még ezen szavak, melyek állítólag Maurizio Sarri száját hagyták el távozása előtt. Nem véletlenül kezdem ezt az elemzést ezzel a mondattal, ugyanis a Juventus Massimiliano Allegri irányítása alatt még talán nagyobb mentális összeomlásba került, mint korábban bármikor, és hat éve nem látott gyenge szezonkezdet szemtanúi lehetünk, sőt, Allegri irányítása alatt sorozatban már hét mérkőzés óta nyeretlen a Juventus, ha egybeolvasszuk a 18/19-es szezon végét, és az idei elejét. A legutóbbi két meccs, az Udinese és az Empoli elleni összecsapás kerül most kivesézésre.

Egy héttel ezelőtt a kezdősípszó után nem igazán számítottunk arra, hogy most épp búskomoran azon gondolkodunk, hogy pontosan mi is lehet a fő probléma. Történt ugyanis, hogy a Zebretti ellen azonnal szembetűnővé vált, hogy ki ül a kispadon, ismételten volt tartása a Juventusnak, tökéletesen meglátszódtak azon stílusjegyek, melyek Allegri futballját jellemzik. A fegyelmezett védvonalak, a labda lassú járatása egyik széltől a másikig, majd egy klasszis megmozdulással ütemváltás, és lendületből való támadás. Láthattunk a védelem mögé befutó embereket, akiket hosszú átadásokkal próbáltak a társak megjátszani, a letámadás ugyan egyszerű, de hatásos volt, pedig csak annyi történt, hogy a labdás embert egy támadó erőteljesen zavarta, a védekezésben pedig ismét jellemző volt, hogy egy ember kilép a játékszert birtokló ellenfélre, de mindezt nem szerelési kísérlet miatt teszi, hanem egyszerűen a támadó lehetőségeit próbálja lecsökkenteni, zárva a passzsávokat. Potyogtak is a gólok, szépen vissza is állt a csapat, majd Szczęsny felelőtlen bohóckodásainak köszönhetően az Udinese visszajött a meccsbe, a Juve pedig összetört. Danilo buta módon a labda nélküli embert a tizenhatoson belül felrúgta, Morata a hatalmas ziccert hagyta ki, Bentancur pedig osztogatta a játékszert a saját tizenhatosa előtt, mint a cukrot. Már ekkor látható volt, hogy ez a csapat mentálisan rendkívül sebezhető, amin Allegri személye sem tudott hirtelenjében javítani.

Ezt a tegnapi összecsapáson sikerült folytatni, és tovább rontani a helyzeten. Míg az előző mérkőzésen a Mister véleményem szerint szinte kifogástalanul meccselt, az Empoli ellen olyan változtatásokat, és érthetetlen döntéseket hozott, amik mellett Pirlo a szakma nagyjának tűnik. Az első meccsen jól működő 4-2-3-1-et egy csapásra leváltotta 4-3-1-2-re, amelyben Danilo a szűrő feladatát volt hivatott ellátni, McKennie a trequartista szerepkörében jutott lehetőséghez, míg Chiesa csatárként szerepelt Dybala mellett. Azt mondom, hogy ha ez például a Manchester City ellen történik, amiatt, mert nincs elég játékosunk, és a cél az, hogy lekontrázzuk a hatalmas labdafölénnyel rendelkező ellenfelet, akkor azt mondom, hogy ez még jól is elsülhet. Elvégre, az amerikai tudná zavarni az ellenfél játékszervezőjét, Danilo akár a védelembe is visszaléphetne szükség esetén, a másik két középpályás szintén jó labdaszerző, addig Dybala jó passzokkal indíthatná Chiesát, aki mellé esetleg Cuadrado be tudna csatlakozni, de egymaga is csodákra képes az ifjú olasz, ahogy azt láthattuk is. De kérem szépen, az ellenfél nem a Manchester City volt, hanem egy másik kék együttes, az Empoli, ami ugyan támadó felfogású gárda minimum Sarri óta, de az olasz rekordbajnok nem játszhat ellenük kontrákra.

Ehhez képest mit láttunk? Csak is akkor volt lehetőségünk, ha Chiesa megkapta a labdát, és egyedül megpróbálta megoldani. Ő volt a legelső emberünk, és nagyon sok esetben már az ellenfél tizenhatosánál járt, míg azon a térfélen maximum egy-két ember tartózkodott. Dybala folyamatosan visszalépdelt, de ezzel csak az Azzurri járt jól, mert ipari mennyiségben vesztett labdát, McKennie azzal sem volt igazán tisztában, hogy milyen rendezvényen van, nemhogy még irányítói feladatokat töltsön be. A pálya kettészakadt, hatalmas tempóban zajlott a meccs, ugyanis az ellenfél egyáltalán nem volt megijedve, és sűrűn vezettek gyors kontrákat, amikkel úgy száguldtak át a középpályán, mint forró kés a vajon.

Danilo az ég világon semmilyen stabilitást nem adott, szokása szerint össze-vissza futkosott a labda után, miközben neki szemből kellene várnia az ellenfelet. Volt egy szituáció, mikor a pálya kellős közepe felé sprintelt egy lehulló labdáért, az ellenfél játékosa szépen lekezelte a labdát, elállt az útból, brazil futballistánk pedig akkora lyukra futott, hogy Vicario kapufája foghatta meg. Fontos leszögeznem, ugyanis rengeteg helyen találkoztam azzal, hogy őt registaként, azaz mélységi irányítóként aposztrofálták a tegnapi meccsen, azonban ez teljesen téves megállapítás. Ő tegnap a szűrő szerepkörét töltötte be, ugyanis eleve nem volt cél az, hogy ő irányítsa a csapatot, nem keresték labdákkal, nem is cipelte azt egyáltalán, hanem azonnal a legegyszerűbb módon továbbított, ő csak a védőmunkája miatt szerepelt ezen a poszton, amit nem tudott ellátni.

Szégyenszemre Cuadradónak kellett ellátnia a fazonszabást szélső védő létére, de ő legalább négy kulcspasszt össze tudott hozni, míg a másik irányítással megbízott futballista Bentancur lett volna, aki visszalépegetett a labdákért, igyekezett előremutató átadásokat kieszközölni, azonban valami borzasztóan futballozott, portói önmagát idézve. A másik oldalt egyébként Rabiot akkora 0 teljesítményt tett le az asztalra, amit én Khedira és Matuidi óta nem láttam. Konkrétan egyetlen egy megmozdulására nem emlékezhetünk, semmit nem tett hozzá a játékhoz.

A kapott gól is megér egy misét:

Félidőben megtörtént a váltás, de különösen bosszantó, hogy Allegri megerősítette sajtótájékoztatójában, hogy szánt szándékkal rakta cserepadra Moratát, hogy majd csereként beállva különbséget tud jelenteni. Óriási hibát követett el ezzel General Max, de ezt szerintem mondanom sem kell. Ezután ismételten előkerült a 4-2-3-1, de mindhiába, érdemi változás nem történt. A spanyol a labdákat nem tudta átvenni, Bernardeschinek minden harmadik megmozdulására jutott egy elfogadható, de legalább ő és a csetlő-botló Kulusevski láthatóan motiváltan lépett pályára, Locatelliről nem is beszélve, aki kis túlzással többet tett a csapatért, mint a komplett középpálya, ugyanis harcolt, betört a tizenhatosra, erőltette befelé a lapos passzokat, érkezett a kapu elé, lőtt, úgy futballozott, ahogy egy középpályásnak ilyen szituációban kell, de nem lett meg az eredménye.

De mi az oka, hogy egyszerre játszik szinte mindenki ilyen rosszul? Ezt a mentalitásban kell keresni. Nem véletlen, hogy Allegri szinte teljes sajtótájékoztatója erről szólt, hogy Pirlo non-stop erről beszélt, ahogy az is beszédes, hogy vesztes meccsek, vagy döntetlenek után nincsenek játékos-nyilatkozatok még egy barátságos meccs esetében sem, de az sem feltétlen számít normálisnak, hogy folyamatosan a bíróval vannak elfoglalva a futballisták abban az esetben is, ha nem történt komoly tévedés.

Talán a cardiffi döntő óta, de már a 2018/2019-es szezon végén megmutatkozott, hogy egyre inkább gyengébb mentálisan a csapat, ez pedig tavaly egészen mélypontra került, és mindeddig nem sikerült ebből kimászni. Egyre több mentalitás terén gyenge, balhés, a Juventust szívén nem viselő labdarúgót igazolunk, ezért óriási problémák vannak az öltözőben és a fejekben is. Nincsenek a csapatnak vezéregyéniségei, s a fiatalok terén is mindössze Chiesa és de Ligt tölthetik be ezt a szerepet, de értük is mélyen a zsebbe kellett nyúlni a korábbiakban. Buffon személyében egy veterán szenátort vesztett az öltöző, Demiral harcosként távozott, míg Ronaldo döntő szituációkban tudott különbséget jelenteni, még ha ez nagyobb összecsapásokon már kevésbé is ment neki. Azzal, hogy leigazoljuk a balhés és mentálisan gyenge Keant, a zsoldos Witselt és a velejéig romlott Icardit, a problémát tovább mélyítjük, s Locatelli egymaga ezt nem fogja tudni ellensúlyozni. Mint láthatjuk, Allegri személye sem tud gyökeres változást eredményezni, ugyanis ő nem egy motivátor, aki a neki nem tetsző embereket kiszelektálja, hanem konkrétan gyűjti maga köré az önbizalomhiányos, és/vagy mentálisan gyenge labdarúgókat, akik teljesítik az ő kéréseit, elég csak Ruganira, De Sciglióra, vagy Bernardeschire gondolni.

Ezért is tartottam volna inkább indokoltnak egy motivációban jártas vezetőedző megszerzését, aki ügyesen kiteszi azon játékosokat, akik kártékonyak a csapategységre, és mindenre elhivatott a klubért. Mindezek ellenére semmiképp sem kell leírni Allegrit, vagy az egész együttest, csupán láthatjuk, hogy a probléma jóval nagyobb, mint ahogy azt gondoltuk, és ahogy sejteni lehetett, az előző idény teljesítménye nem csak edzőkérdés volt, hanem a komplett együttessel is akadnak gondok, amiket reményeink szerint a Mister valamelyest meg fog tudni oldani. Nem várok olyan javulást e téren, mint amit Conte szokott produkálni egy csapatnál, mikor odakerül, és mentálisan teljesen rendbe teszi az egész gárdát, de hátha sikerül stabilizálni ezt az állapotot, hogy ne menjen az eredmények rovására. Azt azonban továbbra is tartom, hogy ez csak a problémáink tovább való tologatása, ideiglenes gyógyszer csak rá, a teljes körű megoldásra nem General Max a legjobb választás.