Danilo: "A mostani mentalitással ismét megnyerhetjük a Scudettót"

danilo_vs_u23.pngA Juventus tegnap este idénybeli utolsó felkészülési összecsapásán a klub hagyományaihoz híven a Bianconeri U23-as együttesével mérte össze erejét, mely találkozón az újonnan bemutatott harmadik számú szerelésében futballozó alakulat Paulo Dybala, Álvaro Morata, valamint Aaron Ramsey találataival könnyed, 3-0-ás sikert aratott Lamberto Zauli mester együttese fölött. A megmérettetést követően a felnőtt keret labdarúgói közül a neki jutó játékpercekben nagyszerűen futballozó Danilo állt a kamerák elé, hogy röviden értékelje csapata mentalitását, valamint szót ejtsen az eddig látottak alapján jó formájához visszataláló Paulo Dybaláról is. 

A brazil védő elsőként a találkozó intenzitásáról beszélt, leszögezve, hogy az Öreg Hölgy futballistái mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél jobb fizikai állapotba kerüljenek az Udinese elleni vasárnapi szezonnyitóra, véleménye szerint pedig az előszezon folytán a játékosok erőnléte meccsről-meccsre kedvezőbbé vált. 

"Véleményem szerint keretünk meglehetősen jól és eredményesen dolgozik a közös tréningek, valamint a maihoz hasonló edzőmérkőzések alkalmával, melynek során igyekszünk minél nagyobb, s egyre növekvő intenzitással futballozni a meccsrutin visszaállításának érdekében. Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy az általunk elképzelt módon kezdhessük meg az előttünk álló idényt, pontosan erre van szükségünk, mivel az Udinese elleni vasárnapi összecsapáson sem lazsálni szeretnénk, hanem egyből három pont bezsebelésével kívánunk belevágni az új szezonba" – szögezte le a Sky Sport Italia kamerái előtt. 

Mint ismert, Danilo a 2021/2022-es évadtól fogva nem eddigi, 13-as számmal ellátott szerelésében fog futballozni, mivel Sami Khedira távozását követően ő örökölte meg a 6-os számú mezt, s ugyan a váltás okait már a korábbiakban is sejthettük, a védő maga most először nyilatkozott választásáról. 

"A 6-os meznek rendkívül nagy múltja van a Juventusnál, mivel megtestesíti mindazt a szenvedést, valamint munkát, melyet egy futballista képes megtenni annak érdekében, hogy a történelem részévé váljon. Ez egy olyan mezszám, mely egy szélső védőnek, egy középhátvédnek, valamint egy középpályásnak egyaránt ideális jelölésnek bizonyulhat, én pedig minden erőmmel szeretném megadni a kellő tiszteletet új szerelésemnek, melyet reményeim szerint még sok évig viselhetek majd."

A harminc esztendős labdarúgó első torinói idényének végén a magasba emelhette a Scudettót, ugyanakkor egyénileg nem teljesített kimagaslóan, míg a hátunk mögött hagyott szezonban éppen ennek ellenkezője zajlott le, elmondása szerint pedig most arra fog törekedni, hogy személyes tekintetben, valamint csapatszinten is révbe érhessen a Bianconerinél, véleménye alapján pedig alakulata a megfelelő mentalitás képviseletével viheti véghez mindezt. 

"Hogy mit gondolok a bajnoki címről? Úgy vélem, hogy az elmúlt idényben csapatunk nem rendelkezett azzal a mentalitással, mely e pillanatban jellemez bennünket, mivel azon az állásponton voltunk, hogy ha nem teljesítünk jól egy összecsapáson, a következő találkozón alkalmunk nyílik majd kiköszörülni a csorbát, holott tisztában kellett volna lennünk vele, hogy ezen a szinten minden egyes mérkőzés döntő fontossággal bír. A most képviselt hozzáállással ismét megnyerhetjük majd a Scudettót, nekem pedig legfőbb célom, hogy ennek megtételén túl egyénileg is sokat segíthessek alakulatomnak."

Danilo mondanivalójának végéhez közeledve argentin csapattársáról, Paulo Dybaláról is beszélt, kijelentve, hogy rendkívül örül La Joya visszatérésének, akinek játékát mindig is hatalmas csodálattal figyelte. 

"Rendkívül örülök annak, hogy Paulo Dybala visszatérhetett közénk, s immár teljes fényében tündökölve készülődhet az új idényre. Bár a külvilág az elmúlt szezonban nem sokat láthatott Paulóból a játékos sérüléseiből, valamint ezen egészségügyi gondokból való lábadozásából kifolyólag, elmondhatom, hogy csapattársam mindvégig igen keményen dolgozott annak érdekében, hogy minél hamarabb kifuthasson a gyepre, e munka pedig meg is hozta gyümölcsét, mivel Dybala ismét jól érzi magát a pályán, s mint láthatjuk, újra nagy kedvvel és magabiztossággal futballozik. 

Őszintén szólva egyedül élvezni tudom Paulo játékát, aki mindig is lenyűgözött e téren. Mikor nehéz helyzetbe keveredek a mérkőzések során, jelenléte igen erős támaszt jelent számomra, mivel csak körbenézek, eljuttatom hozzá a labdát, ő pedig legjobb tudása szerint megoldja a szituációt, könnyebbé téve ezzel mindannyiunk dolgát" – zárta szavait a dél-amerikai labdarúgó. 

A tegnapi találkozó gólösszefoglalója: