2016.09.22. – A San Siróban Milan-Juventus összecsapást rendeztek, a 65.-ik percben járunk. Abate kiugratja Susót, aki szinte az alapvonalig fut a labdával, majd visszafordul. A Zebrák védelme teljesen rendezetlen, ugyanis a spanyolra Alex Sandro nem tud kilépni, mert rosszul helyezkedett, ezért Benatiának kell visszafordulásra kényszeríteni az ibériait, míg a brazil szélső védő a marokkói helyét veszi át. A Juventus szélsője nem zárt vissza, ezért Pjanić próbálja megakadályozni, hogy Abatéhoz visszakerüljön a labda, ezzel pedig egy óriási üres terület nyílik a tizenhatos előterében. Ez a hely azonban nem sokáig marad betöltetlen, ugyanis egy rossonero-futballista fut be oda, megkapja a labdát, átveszi ballal, kicsit tol rajta, majd jobbal egy érdekes mozdulattal csavart visz a játékszer ívébe, és bebombázza a hosszúba, a léc alá, ezzel 1:0-ra megnyerve a meccset nevelőegyesületének. Ezt a srácot Manuel Locatellinek hívták, aki 18 esztendősen ebben a szezonban kezdett el szóhoz jutni a Milan első csapatában, és mint kiderült, Juventino családból származik, ráadásul Ő maga is annak vallja magát, még ha ezt Milánóban nyíltan nem is mondhatta ki.

Másfél gyötrelmes év után a Diavoli reménysége nem az elvártak szerint futballozott, ugyanis fiatal kora ellenére hatalmas terhet próbáltak a hátára tenni: őt szánták a gyengén teljesítő, középcsapattá váló Milan registájává, hogy az ő irányításával visszajusson oda a hétszeres BL-győztes gárda, ahová történelme alapján való. Ezen felelősség alatt valósággal megszakadt az ifjú irányító, és ugyan jól kezdte karrierjét, megakadt a fejlődésben, s alig-alig kapott lehetőséget. A Sassuolo nyújtott neki segítő kezet, mely együttes kölcsönben + kötelező vételi opcióval szerezte meg az olasz futballistát. Már ekkor egy egészen zseniális üzletnek tűnt ez a transzfer, ugyanis 14 millió euróért cserébe vásárolhatta meg a labdarúgót a Neroverdi, ami mindösszesen két millió euróval volt több, mint amennyit ért a Transfermarkt szerint.

Új állomáshelyén nem okozott csalódást, már első szezonjában tisztességes produkcióval rukkolt elő, de a szintlépés csak a következő évben jött össze, amikor is a liga legjobb középpályásai közé emelkedett. Egy nagyszerű támadógépezet talán legfontosabb és egyben valósággal pótolhatatlan alkatrészévé vált, aki a játék minden egyes eleméből kivette a részét. Ekkor robbant be másodszorra a köztudatban, de páran e pillanatban is csak legyintettek, mondván, hogy ezúttal csak kijött neki a lépés, a Milanban pedig már megbukott. Ezekre az emberekre cáfolt rá a rákövetkező évadban, amikor az értékelések alapján tovább tudott emelni a futballja színvonalán, ezt pedig az Európa-bajnokságon is meg tudta mutatni. Több mint egy hónapja magasba emelhette az Eb-serleget, de emellett magáénak tudhatott még egy igen komoly, beteljesülésre váró álmot, mégpedig azt, hogy egy napon Juventusban szerepelhessen. Hosszas tárgyalássorozat után ez valóra vált, és öt év eltelte után azon együttes szolgálatába állt, kik ellen győztes gólt szerezve a világ megismerhette a nevét.

Azt hiszem, e tettét már mindenki megbocsájtotta neki, ugyanis a szurkolók többsége valósággal megváltóként várta megérkezését, most pedig arra kérdésre keressük a választ, hogy valóban ő lehet-e az, aki ahhoz hiányzik, hogy a Juventus szintet tudjon lépni.

Ahhoz, hogy erre a felvetésre választ tudjunk adni, pontosabban is meg kell ismernünk a játékos erényeit. Ahogy a védelem előtt játszó középpályások többsége, úgy ő is a passzolásban számít leginkább kiemelkedőnek. Később majd külön kitérünk arra, hogy mely statisztikákban tekinthető a liga legjobbjának, de már most elárulhatom, hogy olyan sok passzal senki más sem rendelkezik a Serie A-ban, mint ő. Ezek az átadások ráadásul nem alibipasszok, rengeteget indít, kulcspasszokat oszt, gólhelyzeteket teremt, ugyanis a kiváló passzolási képessége nagyszerű látásmóddal és intelligenciával párosul. Technikai képzettsége kiváló, bármilyen trükkre képes, gond nélkül operál például egy Zidane-csellel is, vagy ad esernyőt az ellenfélnek, de úgy gondolom, hogy nem rendelkezik olyan eleganciával és technikával, mint amilyet az olyan registák, mint amilyen Pirlo volt, vagy amilyennek jelenleg Jorginho számít, magukénak tudhattak, ám ez nem is csoda, mivel ők a szakma krémjébe tartoznak és tartoztak. Azonban Locatelli tud olyat, amit a fentebbi két úriember nem, vagy csak részben, ugyanis az olasz a védekezés minden fajtájában kiemelkedőnek minősül. Manuel hihetetlen jó érzékkel szerel, bármikor odacsúszik, ha szükség van az efféle megmozdulásra, a játékot nagyszerűen olvassa és zárja a passzsávokat, jó fizikai felépítésének köszönhetően pedig rengeteg párharcot nyer földön és levegőben egyaránt, mindezt pedig nagyszerű százalékkal teszi. A játékszert nagyszerűen tudja megtartani, labdabiztos, mindkét lábával egyformán ügyes játékos, aki esetében nagyon ritkán tapasztalhatunk labdaeladást, és, ha erre is kerülne sor, a szívének és a gyorsaságának köszönhetően azonnal igyekszik visszaszerezni a játékszert. Lövések terén sincs elveszve, képes óriási bombákat zúdítani az ellenfél hálójában, és általánosságban meccsenként 1.2-szer szokott is próbálkozni, úgyhogy lényegében nem mondhatjuk azt, hogy nem rendelkezik kellő lövőkedvvel.

Amit kicsit a gyengéjének érzek, hogy nem egy pontrúgás-specialista, mint ahogy az általában a hozzá hasonló középpályásoknál lenni szokott. Sem a büntetői, sem a szabadrúgásai, vagy a szögletei nem kiemelkedőek. El tudja őket végezni akár jól is, de nem ez a szakterülete.

Mentalitását tekintve egy igazi csupa szív, imádni való játékos, aki annak ellenére, hogy rengeteg sárgát gyűjt, nem forrófejű, tudja, hogy hol a határ, ennek köszönhető az is, hogy a Serie A-ban még egyetlen alkalommal sem kapott piros lapot. Nem érzem ugyan erős jellemnek, vezérnek, amiről az Eb-n kihagyott büntetője is árulkodik valamelyest, de semmiképp nem nevezném mentálisan gyenge futballistának sem. 

Statisztikák, amikben Locatelli kiemelkedik a többi Serie A-középpályás közül:

• A liga hatodik legjobb középpályása Luis Albertóval együtt: 7.26-os osztályzat a Sofascore-nál.
• Legtöbb passz: 2749 darab
• Legtöbb átadás a saját térfelén: 1068 darab
• Legtöbb átadás az ellenfél térfelén: 1369 darab
• Negyedik legtöbb passz a támadó harmadban: 577 darab
• Második legtöbb pontos hosszú indítás: 168 darab
• Legtöbb szerelés: 81 darab
• Második legtöbb tisztázás: 58 darab
• Ötödik legtöbb közbeavatkozás: 51 darab
• Ötödik legtöbb megnyert párharc: 204 darab
• Tizedik legtöbb megnyert fejpárbaj: 48 darab
• Harmadik legtöbb megnyert párharc a földön: 156 darab
• Hetedik legtöbb szabálytalanság: 52 darab
• Negyedik legtöbb sárga lap: 9 darab
• Tizedik legtöbb lejátszott perc: 2885 perc

Ha ezen jellemzőket összegyúrom, akkor én 2015/2016-os, registaként játszó Claudio Marchisiót kapom meg, már csak a két futballista hasonló mentalitása, személyisége miatt is, ám ezzel együtt a Juve legendájának erősségei is nagyjából ugyanezek voltak, annyi különbséggel, hogy akad olyan statisztika, amiben a Kis Herceg számított a jobbnak klasszisokkal, de van olyan mutató is, amiben Loca a kiemelkedőbb. Szintén erre a következtetésre jutok, ha megnézem, hogy mind a ketten helyt tudtak állni a középpálya más területein is, nem csak a védelem előtt, és mindkettejük játéka olykor át tud változni kevésbé látványossá egy átlag szurkoló számára, de a tarsolyból bármikor képesek előhúzni egy olyan klasszis megmozdulást, hogy azt látván csak állnak és bámulnak a TV-nézők.

Ha már kitértem a pozíciókra, akkor most bővebben vizsgáljuk meg, hogy Allegri mely szerepkörben is alkalmazhatja Locatellit. Kezdésnek természetesen a védelem előtt, mivel az olasz eleve registának indult, mára pedig már nevezhetjük egy kifejezetten mélységi irányítónak, mert kevésbé domborodnak ki ezen erősségei, és lényegesen komplexebb futballista, de azt hiszem, Max keresve sem találna hozzá illőbb embert. Mint ismert, a Mister mindenekelőtt a jó védekezést várja el csapatától, amiből az irányító sem maradhat ki. Többek közt ezért is kedveli igencsak a szűrőket, akik a védekezéshez értenek igazán, de a passzpontosságuk is kiemelkedő, még ha nem is kifejezetten okos és labdaügyes játékosok. Nem véletlenül túrta ki a Milannál Mark van Bommel a védekezéssel hadilábon álló Pirlót a védelem elől, és ezért is merülhettek fel éveken keresztül olyan nevek a Juventusnál, mint N'Zonzi, Witsel, Matić, vagy idén nyáron Tchouaméni. Manuel Locatelli pedig éppen ezért egy tökéletes választottja Maxnak, mert védekezésben akár a fentebb említett úriemberek szintjét is el tudja érni, emellett lényegesen jobb irányítási és passzolási készségekkel rendelkezik. Plusz pont, hogy két-, illetve három középpályással operáló felállásban is képes ugyanazt a teljesítményt nyújtani, s mind a jobb, mind pedig a bal oldalon meg tudja állni a helyét, azaz, ha Allegri formációváltásra adná a fejét, Locatelli miatt az egészen biztosan nem hiúsulna meg.

Sűrűn emlegetik egykori játékosok, vagy szakemberek, hogy Manuelből a Juventusnál milyen jó mezzala lehetne, de ezt abszolút tévútnak tartom. Mikor az egész csapatban egy árva ember sincs, aki helyt tudna állni a védelem előtt, akkor mi a fenéért pazarolnánk el az egyetlen registánkat egy másik poszton, mikor arra vannak megfelelőbb emberek is (McKennie és akár Ramsey, vagy Bernardeschi). Teljességgel érthetetlen, még abban az esetben is, ha Locatelli ott is meg tudná állni a helyét.

Leszögezhetjük, hogy abban az esetben, ha Manuel legalább a Sassuolóban, vagy az olasz válogatott mezében mutatott teljesítményét tudja nyújtani, akkor egy hatalmas erőssége lehet a Juventusnak hosszú-hosszú évekig. Ám a címben szereplő kérdés arról szól, hogy ő-e a hiányzó láncszem, s bár véleményem szerint vele egy nagy lépést tehetünk előre, de ő egymaga egészen bizonyosan kevés. Ahhoz, hogy az egész középpálya és ezzel együtt a csapat is működőképes legyen, ahhoz egy, a jelenleginél magasabb szintű mezzalára lenne szükség, aki össze tudja kötni a csatársort a középpályával, gólokat lő és gólpasszokat oszt. A félelmem viszont az, hogy ha esetleg sikerül is találni egyet, addigra a védelem teljesen szét lesz verve, a csatársorban a Ronaldo okozta űrt is be kell tölteni, ezek pedig komoly anyagi forrásokat vennének igénybe, és a megoldás sem egyik pillanatról a másikra megy.

Szeretnék kitérni magára az üzletre is, ugyanis elismerésben kell részesítenem Federico Cherubinit és Maurizio Arrivabenét, akik nem engedtek elképzelésükből, és végül a Sassuolónak kellett beadnia a derekát. Mint ismert, a Juve két esztendős kölcsön keretein belül szerezte meg a játékost, melyre 25 millió euró kötelező opció van, emellett bónuszok gyanánt 12.5 millió euróval nőhet ez az összeg. Megjegyezendő, hogy valószínűleg azért nem kell olyan komoly feltételeknek teljesülnie, hogy ez az összeg 35 millió euróra ugorjon, ha hihetünk a megbízható forrásoknak, de, ha az nézzük, hogy két évig egy fityinget nem kell érte fizetni, mikor pedig már fizetésre kerül a sor, akkor is három év alatt kell törleszteni az egyébként igencsak kedvezményes pénzösszeget. Ne feledjük, a rutinos róka Carnevali azonnali 40 milliót kért, ehhez képest nem keveset sikerült alkudni. Megjegyezendő, hogy azért csak hónapokon keresztül folytak a tárgyalások, egyáltalán nem kapkodta el a Juve vezetősége ezt a kérdést, és talán siethettek volna jobban is, úgyhogy fejlődniük kell még e téren, nem is keveset. Csupán azért nem tartom ezt akkora hibának, mert ismerhetjük jól Allegrit, ha két héttel ezelőtt érkezett volna Locatelli, az Udinese ellen akkor sem kezdett volna, hosszas beépítési idő előtt jár a játékos, csak legyen türelemmel, mert egyedül ebben az esetben tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Sok sikert, már nagyon vártunk! Üdv itthon, Manuel!