Nagy reményekkel érkezett Torinóba, ugyanis egy egészen elképesztő első szezont produkált a Parmánál, de már az évad első felében olyan meggyőző volt, hogy a télen a Juventus alkudozás nélkül, az Inter orra elől happolta el 35 millió euró értékében. Sokan flopnak tartják az idei szezonja miatt, most utána járunk körültekintőbben, hogy jogos-e ez a megállapítás vele kapcsolatban.

Álomszerűen kezdődött a karrierje a Juventusnál, ugyanis a Sampdoria ellen egy nagyszerű gólt ragasztott a kapuba, ami a szezon első találata volt a Bianconerinél. Ez megalapozta valamelyest a szezonja leges legelejét, ugyanis nem játszott rosszul, a Hellas Verona ellen egy pontot érő gólt szerzett, majd az ősz vége felé kezdett leromlani a teljesítménye, és a kezdőtől is egyre távolabb került. Ekkor még csak jobb szélső középpályásként, jobb oldali szárnyvédőként szerepelt leginkább, az előbb említett Samp elleni összecsapáson szerepelt csatárként, és mivel Paratici nem volt képes elhozni Scamaccát, ezért Pirlónak az a "zseniális" ötlete támadt, hogy majd belőle farag társat Ronaldo, vagy Morata mellé. Ez az elképzelés a Coppa Italiában a kis csapatok ellen még működött is, mivel háromból egy darab helyzetet általában be tudott rúgni, mikor a kapusra vezethette rá, de komolyabb összecsapásokon az egyérintőből való lekészítéseken kívül néha futotta pár kényszerítőre, azonban mint csatár nem tudott helytállni. A Maestro ennek dacára tovább próbálkozott, hogy hová is teheti, megpróbált egy mezzala-féle szerepkört szánni neki, hogy támadásépítéskor középpályássá válik, míg az offenzíva későbbi szakaszában szélsőként funkcionál, de ennek az eredménye csak a tökéletes gólpasszok lettek, aminek az ellenfél örülhetett nagy általánosságban. Egyébiránt megfordult a bal szélen is, és ott talán még olyan nagy kudarcot nem is vallott, de megtalálni a helyét a mái napig nem sikerült.

Ám biztos, hogy csak a szerepkörével van a probléma? Igen, de ettől akár többrétűbb is lehet gond. Elsősorban a Juve teljesen más stílusban futballozott, mint az akkori Parma, ami a kontracsapatok egyik mintapéldája volt. Abban az együttesben nem kellett mást tennie Kulunak, mint a 4-4-2-ben védekezni, ami nagyon jól ment neki akkor is, és többé-kevésbé most is (a liga negyedik legtöbbet szerelő támadója 33 darab szereléssel), majd, ha megkapta a labdát, akkor fejvesztve rohanhatott előre, és a támadó harmadban sem kellett arra koncentrálnia, hogy most a társnak le kell-e adnia, vagy nem, hanem legjobb belátása szerint cselekedhetett. Ehhez képest a Juventusnál a védekezés sem úgy működött, mint a Ducalinál, ugyanis itt egy pozíciós letámadásban kellett részt vennie, ami nagyon nem ment neki (ki ne emlékezne a "Vai, Kulu!" felkiáltásokra az egész csapattól), majd, ha valahogy hozzá is került a labda, valami iszonyat lassú és körülményes volt. Ez nagyon meglepő annak fényében, hogy korábban, mint egy vonat menetelt előre, zebracsíkosban pedig Morata csak úgy hasított mellette, de legtöbb esetben már az első, vagy a másik labdatolás után vége lett az ellentámadásban. Az, hogy már nem számít egy gyors szélsőnek, az betudható annak is, hogy a Bianconeri szakemberei a kelleténél több izmot pakoltattak rá, ami nem újdonság (Bernardeschi is így járt), ez viszont, ha így van, akkor egy nagyon komoly probléma, ugyanis olyan, mint korábban, értelemszerűen nem lehet, így a játékstílusát kellene megváltoztatni, ami eléggé nehéz úgy, hogy gyakorlatilag minden tudása a bal lábában van.

A másik komolyabb gond valószínűleg a fejében keresendő. Semmiképp nem állítanám, hogy buta lenne, elvégre a nyilatkozatai is arra engednek következtetni, hogy egy értelmes srác, de van egy olyan érzésem, hogy nem különösebben tanulékony. Több mint fél évig tartott, hogy folyamatosan instruálni kellett a pályán, de még a szezon végén is hallhattunk pár "kuluzást". Mondanom sem kell, egy kontrafoci sokkal egyszerűbb, mint az, amit Pirlo akart megvalósítani, és változtatott meccsről meccsre, ráadásul nagy valószínűséggel minden meg van neki szabva, erre odafigyelni pedig nem kis feladat, s úgy, hogy ennek tetejében az edződ össze-vissza rakosgat, mert ő sem tudja, hogy neked hol lenne a jó, az tényleg egy komoly kihívás. Erre lehet talán a megoldás Allegri, aki a fotelből teljesen nyugodtan figyelhette Dejant, ahogy vagy hat szerepkörben próbálkozik, és nem kizárt, hogy a megoldás már meg is született a Mister fejében. Annyi bizonyos, hogy Max focija nagy valószínűséggel továbbra sem a támadójátékra fog koncentrálódni, így Kulusevski talán ismételten kicsit Parmában érezheti magát, ám az is biztos, hogy az új edző irányítása alatt nemhogy több szempontból a keze is meg lesz kötve, hanem még a lába is, ugyanis Allegri aztán tényleg arról híres, hogy milyen nagyszerűen fel tudja készíteni a labdarúgóit taktikailag, ebben pedig Kulunak rengeteget kell fejlődni.

Melyik pozíció lehet a neki való? Vegyük figyelembe az erősségeit, amiből mára már nem sok van. Az egyik, és legjobb tulajdonsága, hogy a bal lábával elképesztő mód tud gólt tekerni a kapuba a tizenhatos jobb oldaláról. Ezen a területen egyébként is jól mozog, ugyanis a sűrűn megy bele cselezgetésekbe, húzogatja a labdát, amivel Ronaldo módjára ugyan előrébb nem jut, de tudja húzni az időt, hogy nyíljanak passzsávok, vagy érkezzen a második hullám. További erősségének tartom, hogy ugyan nem tudja jól használni a jobb lábát, viszont mégis megpróbálja alkalmazni, amivel egy kis kiszámíthatatlanságot csempész az egyébként sablonos játékába. Még azt is a jó tulajdonsági közé sorolnám, hogy kulcspasszok kiosztásában is jeleskedik, de a kör nagyjából ezzel be is záródott. Azt leszögezném, hogy mindenképp a jobb oldalon szánnék neki szerepet, méghozzá 4-2-3-1-ben szélsőként. Véleményem szerint szélső támadóhoz képest nem elég gyors és agilis, míg, ha szélső középpályásként szerepel, akkor nem tudja kellően megcsillogtatni lövési tudományát.

Annyi bizonyos, hogy a következő év vízválasztó lesz. Esetleg egy Krasićhoz hasonló bukásnak leszünk szemtanúi, vagy megtáltosodik, ahogy azt az Eb-n is tette, mikor két meccsen kiosztott két gólpasszt és valósággal szórta  a kulcspasszokat az egyébként támadásban gyenge svéd válogatottban. Én utóbbira látok esélyt Allegri személye miatt, de nagyon össze kell szednie magát, mert a legutóbbi szezonja alapján valóban mellényúlásnak tűnik, és ideje lenne ledolgoznia azt a borsos árat, amit kicsengettek érte, mert, ha a következő évadja sem lesz megfelelő, akkor bizony az eladása lenne a legkézenfekvőbb és legésszerűbb lépés.

Értékelés:

• Eredményesség (4 gól, 3 gólpassz) – hármas, nincs szerencséje, mivel Chiesa 9+9-es, vagy Cuadrado 2+10-es mutatója mögött eltörpül az egyébként nem rossz 7 kanadai pont, viszont, ha Bernardeschihez hasonlítanánk, már más lenne a helyzet.
• Lövések (egy próbálkozás mérkőzésenként, két kihagyott ziccer, 12%-os helyzetkihasználás) – hármas, ugyan a statisztikák leginkább a helyzetekkel foglalkoznak, amiben nem valami erős, de egyébként lövések terén egyáltalán nem rossz.
• Kulcspasszok (1.5 darab kulcspassz meccsenként, 10 darab kialakított ziccer) – ötös, az ötödik legtöbb ziccert alakította ki a Serie A csatárai között, csak nem igazán volt szerencséje, mert ezekből csak hármat értékesítettek a társak. Kulcspasszok terén ötödik a maga 53 fontos átadásával, úgyhogy e téren csillagos ötösre vizsgázott.
• Passzok (16.3 átadás összecsapásonként, 87%-os pontosság a saját térfelén, 75%-os pontosság az ellenfél térfelén) – négyes
• Beadások (0.5 darab meccsenként, 32%-os pontosság) – ötös, nekem mindig kifejezetten gyengének tűntek azok a próbálkozások, mikor befelé cselezve fejmagasságban csavart középre, vagy laposan lőtt bele egyet a labdába, amit esetleg a túloldalon, ha le tudtak kezelni, de ezen statisztikák szerint az egyik legjobb a ligában, szögletspecialisták dolgoznak hasonló pontossággal.
• Cselek (1.2 darab meccsenként, 60%-os sikeresség) – négyes, hát, kinek nincs ott a lelki szemei előtt ezt olvasva, hogy kitolt nyelvvel játszik a védők és néha a szurkolók idegeivel az alapvonalon? Itt is kisebb hatékonyságra tippeltem volna, de egyszerűbb úgy megcsinálni egy cselt, hogy azzal nem halad előrébb az ember.
• Párharcok (3 darab párharc a földön mérkőzésenként, 42%-os sikeresség) – kettes, szélső létére kis százalékban nyeri ezeket, és nem is valami sokat, a Serie A leggyengébbei között lelhetjük meg a nevét-e téren.
• Védekezés (0.9 szerelés találkozónként, 0.3 közbeavatkozás meccsenként) – négyes, hiába van a legjobbak között szerelések tekintetében, és közbeavatkozásokban sincs lemaradva, de mivel tudhatjuk, hogy a helyezkedés és a letámadás mennyire nehezére esik, ezért egyel alacsonyabb osztályzatot kap.
• BL-teljesítmény (6.60-as osztályzat a Sofascore-tól) – kettes, nem tudok vitatkozni az értékelésével, nem emlékszem tőle semmi emlékezetesre, amit a Bajnokok Ligájában nyújtott volna.
• Eye-test – hármas
• Fejlődés (tavaly 7.14, idén 6.78) – kettes, ez egészen komoly visszaesés, az igazat megvallva én Chiesától vártam azt a teljesítményt, amit Kulu nyújtott, míg a svédtől olyan kirobbanó produkciót, amit az olasztól láthattunk. Egy ekkora visszaesésért ugyan egyes járna, de azért csak egy gyenge középcsapatból került az olasz rekordbajnokhoz, így nem ő az első, akinek ilyen szinten visszaesik a teljesítménye.
• Megbízhatóság – hármas, ugyan nem sérülékeny, bármikor be lehet vetni szinte, viszont volt két egészen komoly labdaeladása, a teljesítménye sem volt kiegyensúlyozott, és a piros is bizony benne van a játékában néhanapján.
• Motiváltság – ötös, a küzdeni akarásával sosem volt baj.
• Értékelése: 3.3, azaz hármas.