Tacchinardi: "Talán túl korai volt Pirlo menesztése"

tacchinardi_lapresse.jpgA Juventus egykori kiválósága, Alessio Tacchinardi a minap terjedelmes, exkluzív interjút adott a TuttoJuvénak, melyben egyebek mellett hosszasan ecsetelte a keret kialakításáról, a szerződtetésre érdemes futballistákról, vagy éppen a Bianconeri előző szakmai stábjáról alkotott nézeteit, egyetlen központi gondolat köré építve fel mondanivalóját, melynek értelmében a változásra időnként az élet minden területén szükség van, ekképp pedig ez nem lehetett másképp az Öreg Hölgynél sem. 

"Egyszer minden korszak véget ér, ez az élet egyik legnagyobb alapigazsága. Úgy vélem, hogy a Juventus a megfelelő időbe változtatott az eddigiekben képviselt irányvonalon, mikor érzékelte az eddig megszokott dolgok eltűnését, ennek következtében pedig álláspontom szerint Fabio Paratici leváltása is szükséges lépésnek bizonyult. Habár mindig is nagy embernek, s kitűnő szakembernek tartottam Fabiót, az utána maradt űrt Federico Cherubini személyében egy olyan sportvezető fogja betölteni, aki részletekbe menően ismeri a labdarúgás világát, s alázatos munkájának köszönhetően kiérdemelte a neki jutó lehetőséget. Cherubini a megfelelő időben van a megfelelő helyen, ezt illetően semmi kétségem nincsen" – szögezte le a lap újságírójának, Mirko Di Natalénak. 

Ezt akkor is így fogja gondolni, ha a sportigazgató netán nem válik be Torinóban? 

"Fenti szavaimat semmi esetre sem változtatnám meg, mivel mindenki számára egyértelmű kell, hogy legyen, hogy a Juventusnál átfogó nemzedék- és paradigmaváltásra volt szükség. Tisztában kell lennünk vele, hogy Cherubini előtt igen megterhelő és nehéz hetek állnak, azonban meggyőződésem, hogy egy olyan mester mellett, mint Massimiliano Allegri, magabiztosan, s zökkenőmentesen veszi majd az akadályokat. A két szakember együttese igazi nyerő páros lehet, a szó eredeti értelmében, ugyanis mindketten új tervekkel, új elképzelésekkel érkeznek szerepkörükbe, ennek révén pedig képesek lehetnek a lehető legjobbat kihozni a másikból. 

A Juventus szintén nehéz időszakon ment keresztül az elmúlt idényben, hiszen csak a szezon utolsó összecsapásán volt képes kiharcolni a Bajnokok Ligája.kvalifikációt, holott annak sosem szabadna kérdésesnek lennie, hogy a Juve indulhat-e a legrangosabb európai kupasorozatban. Mindezzel együtt úgy vélem, hogy a szezonra nem lehet pozitívumok nélküli kudarcként tekinteni, ugyanis Andrea Pirlónak sikerült két trófeát is bezsebelnie az alakulattal, egy serleg jelentőségét pedig sosem szabad degradálni."

Ez azt jelenti, hogy a Maestrónak maradnia kellett volna a kispadon? 

"Nagyon sajnálom, hogy Andreának távoznia kellett a fekete-fehérektől, hiszen Pirlo csak munkájának utolsó hónapjában tudta egyértelműen tanúbizonyságát tenni annak, hogy megérett a feladatra, s hogy képes megfelelően irányítani a Juventust. A magam részéről úgy vélem, hogy korai volt kiadni a tréner útját, ám természetes, hogy ha egy sokat látott, tapasztalt, továbbá sikeréhségét visszanyerő szakember hajlandó ismét elvállalni a gárda vezénylését, akkor mellette teszem le a voksom egy viszonylag csekély tudásanyaggal rendelkező vezetőedző helyett. Mint már említettem, megítélésem szerint a Cherubini-Allegri páros nagyszerű kettőst alkot majd a Bianconerinél, mivel utóbbi élete legnagyobb lehetőségét akarja megragadni, s ezáltal bizonyítani, míg utóbbi ismételten be szeretné járni azt az utat, melyen már egyszer végigszáguldott. Reményeim szerint ez ezúttal a Bajnokok Ligájában is sikerülni fog."

Vajon igazuk van azoknak, akik Allegri utolsó két esztendejének sok szempontból kilátástalan és unalmasnak tartott játékát várják az új Juventustól? 

"A gyönyörű játék délibábja számomra mindig is egy saját farkába harapó kutyának tűnt, ugyanis az egyszeri szurkoló, függetlenül attól, hogy unja-e magát a meccsek alatt, mindig is a győzelmet véli a legfontosabbnak. A tavalyi Inter igen sok tekintetben hasonlított Allegri csapatára a játékmódot illetően, ugyanis Antonio Conte együttese igen pragmatikus célfutballal nyerte meg a bajnokságot. Bár van némi romantika Sarri és Pirlo ötleteiben, akik mindenáron szép játékot szerettek volna meghonosítani a csapatnál, a Juve vezetősége belátta, hogy végső soron kifizetődőbb visszatérni Allegri nézeteihez, melyek mindig is sikerorientáltak voltak. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy Max a pihenéssel töltött két esztendő alatt nem tétlenkedett, s számos újítást gondolt ki a visszatérésre készülve, ennek folytán pedig valami igazán nagy dologra számítok a következő évadra tekintve."

Milyen nagy dologra gondol egészen pontosan? 

"Úgy érzem, hogy az előttünk álló idény során egy rendkívül eltökélt csapatot látunk majd, mivel Allegri küldetésének tekinti, hogy újra egy győzni akaró, sikeréhes alakulatot kovácsoljon a fekete-fehérekből. Meglátásom szerint az első pillanattól fogva szembetűnő lesz a nagy lelkesedés, mely a Juventust jellemzi majd, azonban végső soron Max mindig is egy eredménycentrikus edző marad majd, akinek a begyűjtött pontok fontosabbak lesznek a szép játéknál. Nehezen tudnám elképzelni, hogy olyan változáson menjen keresztül, mint például Roberto Mancini, annak ellenére, hogy mindketten egyazon iskola növendékeinek tekinthetőek."

Vajon az eddig emlegetett nevek, például Manuel Locatelli, vagy Miralem Pjanić olyan futballisták, akik képesek lehetnek végrehajtani Allegri elképzeléseit? 

"Locatelli nagyszerű labdarúgó, aki szó szerint éhezik az elismerésre és a sikerre. Látható, hogy egy jelentősebb alakulat, azaz az olasz válogatott tagjaként milyen nagyszerű teljesítményre képes, ennek következtében pedig a Juventusnál is hasonló produkciót nyújthat, amennyiben Torinóban folytatja pályafutását. Egy szintugrás természetesen sosem könnyű, ám Manuelben minden megvan ahhoz, hogy új együttesében is sokra vigye. Pjanić helyzete más, s ha rajtam múlna, én nem is hoznám vissza Miralemet az Öreg Hölgyhöz, így kettejük közül csak és kizárólag Locatellit igazolnám le, ám ha a Sassuolo példának okáért 70 millió eurót kérne játékjogáért, a klub jelentős nehézséggel volna kénytelen szembesülni. Véleményem szerint Allegri technikás és fizikálisan erős labdarúgókat keres a középpályára, mivel pontosan tudja, hogy a csapatrész megerősítéséhez olyan futballisták szükségeltetnek, mint az egykori MVPP tagjai, azaz olyan játékosok, akik képesek gólokat szerezni és gólpasszokat kiosztani."

Pjanić helyett Paul Pogba megfelelő választás lenne? 

"Természetesen, Pogba ideális választás lenne Locatelli mellé, akinek szüksége van egy igazi vezérre a jó teljesítményhez. Természetesen a francia már csak a hab lenne a tortán, melyet Manuel leigazolása jelentene, ám amennyiben mindketten a Juve kötelékébe szegődnének, bőven elférne egy hozzám hasonló szürkébb egyéniség is a mostani középpályán, akár az együttes jelenlegi kerettagjai közül is."

Túllépve a középpályán, térjünk át a támadósorra. Vajon mit tartogat a jövő a csapat svéd reménysége, a képességeit csak korlátozott mértékben megcsillogtató Dejan Kulusevski számára? 

"Nagyon jól ismerem Dejan képességeit, ekképp pedig Andrea Pirlo talán egyetlen főbb hiányosságának éppen azt rónám fel, hogy nem szerepeltette gyakrabban a játékost bal oldali középpályásként, ahol sokkal hatékonyabban segíthette volna elő az együttes tempóváltásainak kieszközölését, valamint gyakrabban vállalhatott volna szerepet a gólok termelésében. Kulusevskiben hatalmas potenciál lakozik, azonban nem lehet elvárni tőle, hogy egy alapvetően más formációban ugyanolyan jól szerepeljen, mint a Parma kötelékében töltött szezonja során. Pirlo klasszikus 4-4-2-jében a svéd kissé szenvedett, azonban egy háromtagú belső középpálya megléte mellett, melyen adott esetben Rabiot, Pogba, valamint Locatelli szerepelnének, ő is jobban kibontakozhatna a széleken."

A szezon egyik legfőbb pozitívuma Federico Chiesa játéka volt, aki idővel egyértelműen alapembernek számított Pirlo csapatában. Vajon Allegri ugyanilyen mértékben használja majd az olasz szélsőt, vagy a huszonhárom esztendős labdarúgó többször találhatja majd magát a kispadon? 

"Meggyőződésem, hogy Allegri a lehető legtesthezállóbb ruhával öltözteti majd fel az Öreg Hölgyet, még akkor is, ha jelen pillanatban nem tudhatom, hogy pontosan milyen taktikát és formációt vesz majd elő a mester. Úgy vélem, hogy Max igen nagy hangsúlyt fektet majd a támadókban rejlő lehetőségek maximális kiaknázására, ekképp pedig nem is gondolnám, hogy Fede a kispadon ragadna az idény során. Ha ez mégis így lenne, az Isten haragját vonná maga után. Chiesa a Juve legnagyobb ikonjainak szellemi örököse lehet a csapatnál, s ennek esélyét egyszerűen nem szabad elvesztegetni."

Összességében véve hogyan változhat meg a Bianconeri támadósora a nyári mercato ideje alatt? 

"Mindez attól függ, hogy mely játékosokban lesz elég kedv és elkötelezettség ahhoz, hogy továbbra is a Juventus szerelésében futballozzanak. Cristiano Ronaldót például hatalmas bizonytalanság lengi körül, holott itt töltött három idénye alatt minden egyes alkalommal nagy lelkesedéssel és elhivatottsággal futballozott a mezért és a klubért, ugyanakkor úgy vélem, hogy ha már nem rendelkezik azzal a tűzzel, mint 2018-as leigazolásakor, akkor teljességgel felesleges lenne marasztalni őt. A Bianconerinek nyíltan, mindennemű kertelés és taktikázás nélkül kell beszélnie a portugállal, valamint környezetével, hiszen a totális újrakezdésbe nem férnek bele sem ingadozó státusszal bíró játékosok, sem megélhetési futballisták. Jól ismerem Andrea Agnellit,  így biztos vagyok benne, hogy nem fogalmazott meg alapvetéseket azzal kapcsolatban Allegrinek, hogy a mesternek mit szabad, s mit nem szabad tennie. A cél az volt, hogy Max visszatérjen, az adott helyzetben semmi más nem számított."

Nem jelenthet a későbbiekben problémát a CR7 körüli instabil állapot? 

"Dehogynem, ennek meggátlása érdekében pedig Allegrinek első ízben nem Leo Bonuccival, vagy Giorgio Chiellinivel kell majd megbeszélést folytatnia, hanem Cristianóval. A portugál jelenleg az Európa-bajnokságra koncentrál, ám a Juventusnak minél hamarabb meg kell értenie, hogy mik Ronaldo pontos szándékai. Kijelenthetem, hogy a magam részéről sosem vetemednék arra, hogy kiadjam CR7 útját, mivel rendkívül nehéz feladat lenne azonnal pótolni a távozásával kieső 30, vagy 40 találatot. Cristiano és Dybala páratlan egyéniségek, ennek révén pedig némiképp mindegy egyes kötött taktikai rendszerben rosszul érzik magukat, ám meglátásom szerint Allegri rendelkezik a kellő kompetenciával ahhoz, hogy egy meghatározott szisztémán belül is biztosítsa számukra a szükséges szabadságot. Ha Ronaldo marad, jövőre 50 találatot fog szerezni, hiszen elsősorban a rekordok megdöntéséért, s nem a pénzért futballozik. Ha úgy érezné, hogy terhet jelent az együttes számára, ő maga kérne értékesítését. Ő és a Juve egy halálos gépezetet alkothatnak együtt, ha a megfelelő szakértelemmel igazgatják sorsukat" – összegzett Tacchinardi.