Oly sok várakozás után végre megkezdődött a labdarúgó Európa-bajnokság, mi több, az első mérkőzésen az olasz válogatottat tekinthettük meg. További örömmel szolgálhat számunkra, hogy egy meglehetősen jó összecsapást láthattunk, egy nem tipikusan olasz futballt játszó együttestől, amely magabiztos, sokgólos győzelmet aratott egy nem feltétlen jól szereplő ellenféllel szemben.

Már az első perctől kezdve megmutatkozott az olasz válogatott stílusjegyeinek a nagyja. Egyértelműen kezébe vette a sorsát, dominálta a mérkőzést az Azzurri, amit a török együttes sem bánt igazán, ugyanis teljesen átadták a kezdeményezést a taljánoknak, egyértelműen látszott, hogy ők a döntetlenért érkeztek Rómába. Ugyan a kontrákra rendezkedtek be, ami egyébként Mancini gárdája ellen a legjobb ellenszer, mivel az olasz nemzeti együttes folyamatosan magasan tartja a védekezését, és a labda elvesztés után egyből a játékszer visszaszerzésére törekszik, ám Giorgio Chiellini vezetésével sikeresen hatástalanítva az a pár gyengécske török kontra is.

A mérkőzésen eleje nem volt olyan egyszerű, mint azt a végeredmény mutatja, ugyanis becsülettel állta a sarat az Ay-Yıldızlılar, a legnagyobb helyzetet is csak szöglet után tudta összehozni a Squadra Azzurra, hiába próbálkozott becsülettel. Az egészen finom cselek, passzok, labdaátvételek egyszerűen nem jöttek össze, pont akkor, mikor emberfölény jött volna létre, vagy helyzetet lehetett volna kialakítani. Ha az ellenfél ennyire nem adta volna fel a támadásépítést, akár még keresnivalójuk is lett volna a mérkőzés első felében, mert ugyan tisztán látszódott, hogy Mancini fiai kreatív, letámadásra épülő, tempós, labdatartó futballt játszik, de az előbb említett porszemek csak ott voltak a gépezetben.

A második játékrészre már egyre jobban sikerült kialakítani ziccereket, ami találatot eredményezett, még ha az öngól is volt. Ezt követően szinte minden maradt a régiben, ami különösen török részről érdekes, ám egyre inkább nőtt a hazaiak önbizalma, a piros mezesek pedig egyre inkább kezdtek megtörni. Egyébként az ő elképzelésük nem volt rossz, ugyanis tömör védekezéssel és kontrákkal az azúrkékeket meg lehet fogni, elvégre mindegyik gólhoz kellett az ellenfél hibája, vagy éppen a szerencse, így valamelyest igazolja is, hogy maga az elgondolás nem volt rossz Şenol Güneş részéről, csak több hangsúlyt kellett fektetni a támadásokra is, mert 0 kaput eltaláló lövéssel nehéz pontot szerezni. Annyiban megvédeném a török szövetségi kapitányt, hogy már 0-0-nál megpróbálta támadóbbra venni a figurát a villámléptű Cengiz Ünder becserélésével (amire Mancini abban a pillanatban lépett is a védekezésben jobb Di Lorenzo behozatalával Florenzi helyére). A török gárdából pont egy vezér hiányzott, aki különbséget tudna jelenteni. Erre Hakan Çalhanoğlu lett volna hivatott, ám ő nem tudta betölteni ezt a szerepet.

Kezdésnek nagyon jó produkció volt ez Olaszország részéről, látni lehetett, hogy egy játszani szerető, tudó csapat tele szívvel és lélekkel, és hiába mutatkozott meg többször is, hogy azért tartalmaz olyan játékosokat is ez a keret, akik nem éppen tartoznak Európa krémjébe, ők is ugyanabban a szellemben futballoztak, mint a többiek, csak kevésbé hatékonyan. Az is látszik, hogy ez a csapat többé-kevésbé összeérett, csak még itt-ott csiszolni kell, amire megfelelőek lehetnek a Wales és Svájc elleni összecsapások. Annyi bizonyos, hogy beadásokban kell a legtöbbet fejlődni, mert azok nem mentek. Igaz, nem is csoda, mikor két tükörszélsővel játszik a csapat, és a bal szélső védő is jobb lábas. Azt gondolom, hogy, ha jelenlegi formájában még nem is nevezhetőek favoritnak, de pár mérkőzést követően talán már beszélhetünk arról, hogy igencsak esélyes ez a csapat az Eb megnyerésére. Csak így tovább!

A mérkőzés taktikai elemei:             

Játékosok értékelése:

 Mérkőzés embere: Ciro Immobile