Cobolli Gigli: "Az UEFA döntései 2006-ot idézik"

cobolli-gigl-1024x576-1.jpgA Juventus egykori elnöke, Giovanni Cobolli Gigli egy tegnap délutáni nyilatkozatában ejtett szót a tizenkét európai topklub által létrehozandó Szuperligáról, véleményében pedig kifejtette, hogy a futball mindig is attól volt szép, hogy a világon minden ember részesülhetett előnyeiből, az új versenysorozattal meglátása szerint pedig éppen ezt próbálják elvinni a szurkolóktól, valamint az alacsonyabb osztályú alakulatoktól. 

A korábbi sportvezető mindenekelőtt leszögezte, hogy az egyes alakulatuknak széthúzás helyett a közös megegyezésre kellene törekedniük, nem pedig kiválniuk a labdarúgás vérkeringéséből, mindemellett pedig úgy véli, hogy a Szuperliga régóta fontolgatott életre hívása önmagában is ördögtől való gondolatot jelent. 

"A Szuperliga rendkívül ambiciózus, illetve minden tekintetben elitista terve már a világjárvány előtt megszületett az illetékesek fejében, ugyanakkor a pandémia okán jelen pillanatban igen nehezen lehetne elképzelni kivitelezését. Úgy vélem, hogy a futball alapvetően is a legfontosabb, valamint a legdemokratikusabb sport a földkerekségen, mivel minden résztvevője számára páratlan fejlődési lehetőséget képez, így tüntetve el az egyes csapatok közötti, sok tényezőből fakadó szintkülönbségeket. Ennek mindenképpen folytatódnia kellene, s nem szabad hagynunk, hogy egyes elképzelések elpusztítsák hagyományainkat" – fogalmazott a TMW Radio adásában. 

"Természetesen minden sportágban, ekképp a labdarúgás életében is bekövetkezhetnek nagyobb horderejű változások, ugyanakkor a futball alapvetően mindig is az emberiség egyetemes szerelme lesz, ebből fakadóan pedig nagyon helyes, hogy egy-egy alakulat képességeinek és eredményeinek révén részesedik az általa biztosított javakból. A probléma akkor kezdődik, hogy ha néhány, hatalmas nehézségekkel küzdő, s nagy sebekkel rendelkező klub egyfajta öngyógyításba kezd, melyet természetszerűleg a költségek és a bevételek megnövelésével kíván kieszközölni, ezzel ellehetetlenítve a kisebbeket. Jelen pillanatban a Szuperliga megalakulását bejelentő gárdáknak nem saját fejük után kellene menniük, hanem a sportág többi képviselőjével tárgyalva kellene egyezkedniük a futball által képzett anyagi javak elosztásának kritériumairól, hogy az új helyzet egyaránt kedvezzen a szupergazdagoknak, valamint a tőlük leszakadóknak is."

A hírek szerint az ESL egy fizetési sapka bevezetését tervezi, hasonlóan az észak-amerikai sportágakban megvalósítottakhoz, azonban jelen pillanatban erősen kérdéses, hogy az érintettek ezt miként képzelik el a részleteket illetően. 

"A fizetési sapka ötletének gyakorlatba való átültetése meglehetősen nehéz folyamatnak fog bizonyulni, ugyanakkor egyelőre hinnünk kell benne, hogy a kérdéses együttesek tisztában vannak tetteik súlyával. Mindeddig sajnálatos módon nem sikerült rájönnöm, hogy pontosan miként képzelik el e szabály bevezetését, mivel az eddigiek folyamán nyilvánosságra hozott elképzelések szerint a legtöbb esetben a klubok ingyenes igazolásokként szerezhetik majd meg a futballistákat, mely magával vonná a játékosok ügynökeinek fizetendő hatalmas pénzösszegeket is. E tekintetben mindenképpen szoros figyelemmel kell kísérnünk a Szuperligával kapcsolatos történéseket, mivel meglehetősen érdekfeszítő folyamatok kezdenek kibontakozni szemünk előtt."

Az eddigiek alapján az UEFA komolyan fontolóra vette a szóban forgó klubok kizárását saját nemzeti bajokságaikból, ám hatalmas kérdést jelent, hogy a szövetség valóban képes lesz-e keresztülvinni akaratát az egyes országok tagszervezetein, mely értelemszerűen valóban az együttesek elmarasztalását vonná maga után. 

"Őszintén szólva nem ismerem mélyrehatóan az UEFA alapszabályát, ugyanakkor a szervezet a múltban már képes volt néhány alkalommal kieszközölni ehhez hasonló intézkedéseket. A Calciopoli idején a szövetség világosan közölte velünk, hogy kizárnak bennünket a Serie A-ból, mikor pedig fellebbezés gyanánt egyes felsőbb szervekhez kívántunk fordulni, akár a föld színéről is eltüntették volna az Öreg Hölgyet. Igen fájdalmas, s minden tekintetben elfogadhatatlan döntés volt, azonban az UEFA akaratával szemben teljességgel tehetetlenek voltunk. A jelenlegi helyzet 2006-ot idézi bennem" – zárta mondanivalóját Cobolli Gigli.