Di Livio: "Nem tetszik a Szuperliga ötlete"

dilivio_1.jpgA Juventus egykori futballistája, Angelo Di Livio a tegnap este folyamán hosszabb nyilatkozatot adott az olasz médiának, melyben egyebek mellett szót ejtett az Öreg Hölgy Atalanta ellen elszenvedett vereségéről, a Roma és a Torino találkozójáról, Cristiano Ronaldóról, illetve a nemrég hivatalosan is bejelentésre kerülő Szuperliga hamarosan bekövetkező kezdetéről is. 

A korábbi középpályás mindenekelőtt a Farkasok, valamint a Bikák mérkőzéséről ejtett szót, kijelentve, hogy a Romára nem várnak nagy izgalmak a bajnokság további részében, mivel már-már behozhatatlan pontlemaradásban vannak a Bajnokok Ligája-indulást érő helyezések megszerzésétől, emellett leszögezte, hogy meglátása szerint ez magával vonja majd Paulo Fonseca menesztését, akit azonban a kudarcos eredmény ellenére is a kispadon kellene tartani. 

"Úgy vélem, hogy az AS Roma számára nagyjából véget ért a bajnokság, mivel meglátásom szerint jelenlegi pozíciójukból sem lefelé, sem pedig felfelé nem lennének képesek elmozdulni a hátralévő hét fordulóban, ugyanakkor nem tölt el csalódással az eredmény, mivel ennyi új játékos megszerzésekor rendkívül nehéz feladatnak számít azonnal jól teljesíteni" – jelentette ki a TMW Radio adásában.  

"A ma délutáni összecsapást illetően előzetesen valószínűbbnek tartottam a Torino győzelmét, mivel a Bikák az utóbbi időben szinte mindenkinél nagyobb elhivatottsággal futballoznak a megmérettetéseiken, míg a fővárosiak ez elmúlt hetek során nem rendelkeztek elegendő energiával, s természetesen rengeteg sérültjük is hátráltatta őket céljaik elérésében. Paulo Fonseca korántsem erre számított, s véleményem szerint mindenképpen jobb játékot várt el alakulatától, melyet azonban sajnálatos módon labdarúgói képtelenek voltak biztosítani számára. 

A soron következő Serie A-mérkőzéseken mindezzel együtt a mentalitás kulcsfontosságúak bizonyul majd, hiszen az Európa-liga elődöntőjének Manchester United elleni párharcából csak és kizárólag akkor juthat a döntőbe a Giallorossi, ha a bajnoki találkozókon sikerül felvérteznie magát az angolokkal szemben megvívandó megmérettetésekre. Ha a Roma a nemzetközi kupaporond miatt elengedné olaszországi küzdelmeit, kapitális hibát követne el, ugyanakkor a mai vereséget nem gondolnám Fonseca hibájának, mivel az Ajax ellen a Farkasok minden erejére szükség volt a továbbjutás kivívásához, ami igencsak kimeríthette őket. 

Ezzel együtt, a szezon végeredményétől függetlenül azt érzem, hogy a portugál mestert nem fogják tovább marasztalni a sárga-piros alakulatnál, s még akkor is ezt kell mondanom, ha személyes tekintetben igen kedvelem Paulót, valamint az általa meghonosított futballstílust. A Roma vezetőségének helyében semmiképpen sem engedném el, s legalább további három-négy évre szóló szerződést kötnék vele, hiszen annak ellenére, hogy a Farkasok nem álltak harcban a Scudettóért, a lehetőségeikhez mérten a lehető legjobb módon szerepeltek. Egyetlen esetben döntenék a távozása mellett, mégpedig akkor, ha a Roma a Sassuolo mögött végezne, ami mind a szurkolók, mind a játékosok, mind pedig a klub szempontjából hatalmas katasztrófával érne fel. Való igaz, hogy a fővárosiak a rangadókon kívül a kisebb alakulatok ellen is sok pontot hullajtottak, ám ilyen fokú kettős terhelés mellett sok esetben dönteni kell a prioritásokról."

A tegnap éjjeli órákban hivatalosan  is bejelentették az európai topklubokat tömörítő Szuperliga megalakulását, mely azonban Di Livo szerint igen negatív folyamatokat indíthat el a sportágon belül. 

"Mindig is hagyománytisztelő embernek tartottam magam, ekképp én szívesebben venném az európai kupasorozatok jelenlegi formátumának továbbélését. Nem szeretem felbolygatni a futball régóta intézményes alapvetések szerint működő, jól bevált kereteit, a Szuperliga pedig különösen ellenszenves, mivel gyakorlatilag a nemzeti bajnokságok halálát és teljes megszűnését vonná maga után. A legkevésbé sem tetszik az ötlet."

Mint ismert, a Juventus tegnap 1-0-ás vereséget szenvedett az Atalanta otthonában, ekképp Di Livio a találkozó kapcsán is igyekezett megállapításokat tenni, mindenekelőtt Cristiano Ronaldo hiányának fontosságát kiemelve. 

"Úgy vélem, hogy az Öreg Hölgy a legkevésbé sem érdemelte meg a vereséget, s mivel csupán egy megpattanó lövés okozta a vesztét a találkozó utolsó perceinek egyikében, nem is bánkódom olyan mértékben a kudarc miatt, mint ahogy általában szoktam. Úgy vélem, hogy a Bianconerinek innentől semmilyen tekintetben nem szabad félvállról vennie az előtte álló összecsapásokat, mivel Andrea Pirlo fiai egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy a BL-t érő pozíciókon kívül rekedjenek. Ha ez bekövetkezne, a Juve elesne egyes lehetőségektől, ekképp az átigazolási piacot illetően is jóval szűkebb pályán kellene mozognia, ennek megtörténte pedig hosszú évekre visszavethetné a klub fejlődését. 

Hogy hiányzott-e a fekete-fehérek együtteséből Cristiano Ronaldo? Természetesen igen, hiszen egy hozzá hasonló futballista nélkülözése minden csapatnak nagy érvágást jelentene, ugyanakkor a Juventusnak meg kell tanulnia a portugál nélkül is eredményesen futballozni. Cristiano megértette, hogy már nem lehet ott minden egyes összecsapáson, mivel a vezetőségnek, vagy Andreának sikerült meggyőznie, hogy egyes alkalmakkor saját érdeke is ezt kívánja tőle, most pedig már nem rajta, hanem együttesén van a sor ennek felfogását illetően."

A Kis Katona végezetül a torinóiak egyes átigazolási terveiről is kinyilvánította véleményét, megnevezve a szerinte ideálisnak számító futballistákat, valamint álláspontot formálva Gianluigi Donnarumma és Paulo Dybala helyzetéről is 

"Véleményem szerint a Juve legfőbb átigazolási célpontjának Mauro Icardinak, esetleg Edin Džekónak kellene lennie, akik mindketten kitűnően illeszkednének a fekete-fehérek felfogásába. Hogy megtartanám-e Álvaro Moratát? Ha a nyár folyamán érkezne két, hozzá hasonló képességekkel rendelkező csatár, nem ragaszkodnék hozzá a végletekig, részben azért sem, mert a Bianconer jelenlegi három támadója közül nem az ő értékesítése számítana a legnagyobb hibának, ugyanis meglátásom alapján mindenekelőtt Paulo Dybala eladása lenne a legfőbb mellényúlás, melyet az Öreg Hölgy elkövethetne. 

Hogy mit gondolok Donnarummáról? Ő egy egészen különleges hálóőr, aki igen fiatal kora ellenére a kontinens legkiemelkedőbb kapusainak sorát gyarapítja. A Juventusnak mindenképp ki kell várnia Gigio helyzetével kapcsolatban, ám ha megszereznék, egy évtizedig is képes lenne magabiztosan őrizni a csapat kapuját" – összegzett Di Livio.